Tárlatvezetés

Elvárjuk mások szeretetét, miközben meg sem fordul a fejünkben, hogy példát ehhez is csak mi adhatunk. Egészséges önszeretetünkön keresztül vezethetnénk azokat a lelkeket, akik hozzánk itt és most kapcsolódni vágynak, e spirituális “tárlatvezetés” során azt is megsúgva, a szeretet számunkra hogyan esik jól. Ebből igazán inspiráló összekapcsolódás születhetne, ugye?

Ám gondolj csak bele: ha mi képtelenek vagyunk kinti és benti személyes világunkban felfedezni a fényt, hogyan remélhetjük másoktól a közelebb merészkedést? Ha mi, akik a legismerősebben mozgunk tereinkben, azt sugalljuk, hogy amit odabent találtunk, figyelemre sem érdemes, vagy kifejezetten kellemetlen – ugyan miként inspirálhatjuk a kívülállókat a belépésre?

Adok a megértéshez egy példát. Valaki meg akar látogatni Téged, kíváncsian, nyitottan próbálkozik, ám Te azt jelzed felé szavakkal és szavak nélkül:  “á, az én otthonomba nem érdemes eljönnöd, nincs ott semmiféle látnivaló, ráadásul az ottlét kifejezetten kellemetlen”, vagy “a város, ahol élek, annyira unalmas, hogy onnan inkább menekülni kell”… Szerinted mennyire fokozódik a másikban a vágy a kirándulásra?

Külső és belső szentélyed tisztán tartásáért Te felelsz. Ha vendégeket fogadnál úgy, hogy közben nem akarod felkészületlennek érezni magad a házigazda szerepében, törekedj szüntelenül önmagad minden síkú tökéletesítésére, amelynek hozadéka az önelfogadás, a harmonikus önszeretet, az egészséges önbizalom. Nincs olyan, hogy valamiből számodra “csak ennyi adatott” – a változtatás joga és lehetősége igenis a kezedben van… Önbizalomhiányunk oka az, hogy nem hisszük el magunk sem, hogy megtettünk mindent a teljességért.