Senkinek nem könnyű…

Felerősödtek az energiák. Tagadod, hitetlenkedsz, vállat vonsz vagy elfogadod – a tények szempontjából lényegtelen.

Nagy erők dübörögnek az Univerzumban, lehetőséget biztosítva számunkra a felemelkedésre. Az azonban, hogy ezt megléphessük, lemondást kíván – el kell engednünk régi, téves mintáinkat olyannyira, hogy a Szeretetben feloldódva valóban, félelmek nélkül igent merjünk mondani a változásra. Ez nehéz, hiszen énünk megannyi beteg darabjához görcsösen ragaszkodunk: elképzelni sem tudjuk, milyen lesz az életünk ezen megszokott, elkorcsosult részeink nélkül. Haldoklunk mindaddig, míg rá nem ébredünk: ami történik, újjászületés.

Zokogva rázza magát Földanyánk, és mi még mindig nem halljuk meg segélykiáltásait. Áradó a bolygófájdalom, amellyel a figyelmet igyekszik felhívni magára e gyönyörű, kék Asszonytest, az életben maradásért. De mi alszunk tovább… egó-gömbünk körül szállingózunk megigézetten,  mintha nem lenne ezen túli Valóság. Pedig van – és értünk kiált.

Észrevetted, hogy mostanában valahogy izgágább, megfoghatatlanabb a Lét? Összesűrűsödött energiagombolyagok gurulnak Életünk Pallóján, és néha hasra esünk bennük. Máskor meg elkap a vak rémület, és csak sodor, sodor – és nem sejtjük e váratlan pánik okát… Feszülés a kereszten, nincs tovább – van ilyen érzésed néha? Mintha összedőlne ég és föld, és képtelen vagy kontrollálni önmagad… vagy egyszerűen csak felesküszik ellened a világ, és ami idáig stabilnak tűnt számodra, egyik pillanatról a másikra semmivé olvad szét… Bábel Tornya és személyes Armageddon. Kicsiben és nagyban. Kint és bent.

…amikor már úgy tűnik, hogy körülötted és benned cafatokra hasad szét a világ – csöndesedj le, és keresd a Lélek Fényét… Ne csapongj, ne kapkodj – kutass kitartóan! Fókuszálj a Fényre…
…és ha rátalálsz, ne engedd el többé. Mert általa egy Új Igazság tárul ki számodra, meghitt anyaméhként nyitva meg magát lényed előtt…
…hazatalálsz.
Csak ne add fel útközben! Kérlek!