Segítők áramában 2.

Emberek százai, ezrei látogatják a megváltást ígérő álpróféták előadásait, tanfolyamait, nem sejtve, hogy e választásukkal máris újabb terheket vonnak magukra.
Nem az a probléma, hogy tévednek döntésükben, hanem, hogy naivitásuk által magában a szellemi ösvényben is csalódnak, anélkül, hogy valaha is ráléptek volna. Korunk tragédiája, hogy e sarlatánok rossz hírének következményeként maga az ezotéria, spiritualitás, önismeret is veszít hiteléből. A haladás visszafogói épp ezért talán nem is elsősorban a matéria foglyai, hanem ezen önjelölt, spirituális egójukban duzzadó hamis mesterek, akik elkeseredett, kétségbeesett emberek hiszékenységét kihasználva toboroznak udvartartást maguk köré, rövid idő alatt gazdag földi királyságot teremtve – miközben félremagyarázott igazságokkal tömik híveik fejét. E tevékenység fájdalmas karmát teremt, nem felszabadulást.
Ugyanakkor pedig nem épp e torz irány az, ami a kiábránduláson keresztül ébredéshez vezet? Vajon nem épp e zuhanásokra van szüksége katarzisként az embernek ahhoz, hogy végre merjen saját lábára állva, belső iránytűje felé fordulni?
Talán egy nap épp az válik a körülmények alakulása által mesterré, aki egykor tanítvány volt – és az, aki valaha guruként tisztelt szemfényvesztő szerepét játszotta, híveinek köszönhetően megvilágosodottá…
Honnan is tudhatnánk mi az Igazság, amikor annak annyi arca van, ahány létező a földi világban? Honnan tudhatnánk, mi a helyes út, amikor annyi az irány az életben?
Ha nem akarsz köröket futni, inkább választod a tisztaság útját – a megérzéseidre hallgass. Ami félelem – annak fuss neki, ami szeretet – abban lubickolj…
Mert az, aki tanításként kezel minden bukást, és töltekezésként minden emelkedést – célba ér.  És többé nem számít számára a külvilág “címkézése”, nem érdekes többé a mester és a tanítvány skatulya… számára ugyanis az Egység létezik, amelyben mindenki érték… és mindenki egyenlő.