A Fénypont Gyógyító Meseközpont a mese, a meseolvasás, a meseírás, a mesével való játék, és a mesével való öngyógyítás módszereinek tanítására, népszerűsítésére jött létre.
“A mese a Lélek tápláléka. Belülről gyógyít, ébreszt és tanít – anélkül, hogy ezért erőfeszítéseket kívánna tőlünk. Nem kell mást tennünk a pozitív változásért, mint élményként befogadni a történetet, azonosulni, együtt utazni képzeletünkben a Hőssel.” (szabovirag)

A “mese tején” felnőtt gyerekek egész életükben kamatoztatni tudják a gyerekkori (és mindenkori) mesélések pozitív hozadékait. Kevesebben tudják, hogy a felnőttkori meseolvasás, mesemondás szintén gyógyító erővel bír, nem véletlenül volt jelen minden ősi, bölcsességét éltető kultúrában – még nemrégiben, a falusi Fonók világában is -, a történetmesélés.

A Fénypont Műhely törekvése: fesztiválok, konferenciák, különböző programok megteremtése a mese népszerűsítésére. Ezek létrehozásához szponzorok és önkéntesek jelentkezését örömmel fogadjuk.

Az elmúlt években Virág (az Alapítvány nevében) -, ahol tudott, nyilatkozott a meséről (televíziós műsorokban, rádióműsorokban), egyébként pedig rendszeresen tart workshopokat, meseterápiás foglalkozásokat, elsősorban felnőtteknek. Korábban specifikus honlapot is működtetett a témában, a meséről való cikkekkel és információkkal feltöltve azt, mostanában ezt a szerepet facebook-os oldala, a Gyógyító Mese látja el.

Virág ötéves kora óta ír meséket. Nevetve mondja – kamaszként ráébredt, hogy az ő élete valójában tündérmese – jó sok próbatétellel -; tetten érhetők benne a mesei elemek. Amikor erre menthetetlenül ráeszmélt, az is megvilágosodott számára, hogy a mesei törvények bizony mindenki égi-földi útjára érvényesek – így aztán, mesével gyógyítani, inspirálni, változtatni, megérte(t)ni, tanítani lehet. Húszéves kora óta használja a történeteket az emberek segítésére, természetesen itt sem nélkülözve a játékosságot és a spontaneitást. Számtalan nyilatkozata hangzott el a médiában az elmúlt években; saját, musicalt is inspirált meséje a Mandralínia címet viseli. Rendszeresen foglalkozik gyerekekkel, kamaszokkal és felnőttekkel – bemutatva számukra a mesebeli varázseszközök létjogosultságát saját életünkben.
Nagy szeretettel mond igent felkérésekre a témában Budapesten és vidéken. Örömmel és rendszeresen megy iskolai csoportokhoz, hátrányos helyzetű gyerekekhez játékos meseórát tartani, előadásokat tart szülőknek, nagyszülőknek, pedagógusoknak a mese fontosságáról, gyógyító mesefoglalkozásokat kisebb létszámú csoportoknak (pl. anya-köröknek). Meggyőződése, hogy a meseírás felszabadító, gyógyító erővel bír – így aztán erre is invitálja az érdeklődőket, nagy lelkesedéssel és örömmel.
Információ: www. mese.fenyhordozok.hu

“A mesék többsége valóban felkínálja szimbolikájával, kódjaival, üzeneteivel a gyógyulás lehetőségét – ám ez csak akkor tud beteljesedni, ha híd születik a gyermek / az ember és a történet között. Ahhoz tehát, hogy a mese igazán hatni tudjon, szükséges a meghitt tér megteremtése, amelyben készek vagyunk védelmi falainkat lebontva teljesen átadni magunkat az élménynek”. (szabovirag)

INTERJÚ SZABÓ VIRÁGGAL – 2017. december

Meséljünk!

“Az ősi, bölcsességet befelé kereső kultúrákban a mese a(z ön)gyógyítás egyik kulcsának számított. Ha lehangolttá, kedvetlenné, célja vesztetté vált valaki a közösség tagjai közül, a sámán első kérdése ez volt: mikor kaptál utoljára mesét?
A későbbi Fonó hagyománya is erről szólt: megfogalmazni a megfogalmazhatatlant, és ezáltal felszabadulni, másként értelmezni, újjászülni magunkat. És persze közben hangosan, visongva nevetni, vagy elsírni a felszínre kívánkozó könnycseppeket”. (szabovirag)

Szabó Virág író szintén a fenti kérdéssel fordul az őt megkeresőkhöz, mert több mint tizenöt év tapasztalata azt mondatja vele, a mese és a mesélés valóban rendkívüli erőt képvisel. Ráadásul ez a bensőséges munka csak pozitív mellékhatásokkal jár.

– Sok mesét kaptam a szülői-nagyszülői házban. Ötévesen már természetes volt számomra az olvasás, az írás iránti szenvedély, a kreatív erőim bontogatása. Aktív, alkotó gyerek voltam – mellette álmodozó, idealista -, aki nyaranta színházi előadásokat rendezett, magazinokat szerkesztett, meséket, kisregényeket vetett papírra – így Virág. – Gyakorlatilag (kisebb kitérőkkel) ma is azzal foglalkozom, amivel gyerekként: alkotom, továbbadom azt, amit a szívem súg.

Mindaz, amivel örömmel foglalkoztam az elmúlt évtizedek során, egyre inkább egységben forr össze. Ebből alakult ki és fejlődik folyamatosan a módszer, amivel dolgozom. A módszernek a Gyógyító Mese elnevezést adtam, mert bármihez is fogjak, az mindig a belső képteremtés állapotába lépve, onnan kiindulva történik.
Amikor (egy ember vagy) egy csoport leül velem szemben, összekapcsolódom a jelenlévőkkel, megérzem, mire van valójában szükségük. A kapcsolat megszületésének pillanatában már érkezik is az inspiráció: mivel és milyen formában dolgozzunk együtt ahhoz, hogy a szükséges átalakulás megtörténhessen.
Sokan tudjuk, milyen felszabadító naplóbejegyzést írni, kiadni magunkból mindazt, ami – ha ezt nem tesszük -, betegítő feszültségként kövesedik meg bennünk. Ha mindezt szimbólumok és játékos gyakorlatok mentén gyakoroljuk, támogató körben, a hatás igencsak megdöbbentő.
A programokra olyanok is érkeznek, akik alkotás terén analfabétának gondolják magukat, ám a körbe lépve és tollat ragadva, varázsmeséket hoznak világra – rálátva ezáltal mindjárt problémáik feloldási módjára is.
Vagy például egymás élettörténetét vetik – sajátos módszerrel – papírra, anélkül, hogy valaha szót váltottak volna történetük hősével (aki azon a napon épp mellettük ül). A mese meglepő módon hiteles! Sőt, kiegészül éles-szemű “kiutakkal”…
A tudatalatti elme nyitogatása – ami ezen találkozások alkalmával történik -, valóban fantasztikus és mélységesen gyógyító. Ráadásként nem függővé, hanem önállóvá tesz – később is alkalmazható módszer ismerőjévé avat.

Nemcsak az írás, az önfeledt közös játék, a tánc, a csöndben levés, de maga a mesével való munka is sejtszinten oldja a feszültséget és hozza a megoldásokat életünk blokkjaira. A fizikai gyógyulások törvényszerű velejárói ezeknek a mentális, érzelmi egyensúlyba lépéseknek. Nem is szólva arról, hogy a mese, illetve az azzal való munka gyökeresen alakítja át világlátásunkat, személyiségünket, LÁTNI és élni tanít. Megváltoztatja a Kapcsolatunkat Önmagunkkal, Másokkal, a Világgal – felszínre segíti belső bölcsességünket.
Szoktam mondani, nem én gyógyítok – én csak szabaddá teszem az átjárót a Gyógyulni Vágyó és Története között, gyakorlatok és energiák közbeiktatásával. Ő ugyanis csak így válhat saját Élete Hősévé, ha ő vívja meg csatáit, ő ébred rá fontos igazságokra, ő lépi meg a meglépni valóit. Én Bábaként segédkezem a születésénél.

Sokat dolgoztam (dolgozom) gyerekekkel, különböző korosztályokkal – jó hallani egy-egy együttlét után, ahogy a résztvevők hangosan kiabálnak: “én olyan boldog vagyok!” és összekapaszkodnak azokkal, akikkel addig szóba sem álltak. Gátlásos gyerekek önbizalomra találnak, meglelik saját hangjukat.
A felnőttekkel megint más a munka – ott erőteljes, világokat felforgató önismereti barangolásaink vannak, alászállunk a kút-mélybe, ránézünk sose sejtett arcvonásainkra. Természetesen én is teszem ezt, velük együtt, mert a transzformáció nem következhet be anélkül, hogy át ne égetném magam minden egyes történeten, mesén. A hitelesség számomra alapvető.

Hogyne mesélnék a kétéves kislányomnak? Azóta, amióta bizonyossá vált, hogy a pocakomba költözött, minden nap mesélek neki – és esténként a papája is.
A kicsi lány mesefüggő, ez kétségtelen, és most már ő is ontja a saját történeteit, plüssállatai szájába adva azokat. Vagy a szoba közepére áll, és teljes átéléssel, erős gesztusokkal ontja lelkében születő sztorijait.
Mi szüntelenül mesélünk egymásnak. Látom, ahogy nyílik számára a világ, ahogy összeköti a megélt élményeit az olvasottakkal. Sőt, olyan is van, hogy leültet és a tőlem korábban hallott mesét adja vissza nekem, a maga kevert tündenyelvén. Táncba kezdenek ilyenkor a számunkra érthető és nem érthető, magyar és angol szavak – és egy aprócska tündér színes előadásában új értelmet nyernek, valahogy mélyebbet, ősibbet, tisztábbat.

Érdemes mesélni magunknak, egymásnak – örökkön örökké , – mert így felfedezhetők a világ rejtett, fizikai látással láthatatlan, utunkat segítő csodái…