A Fénypont Kreatív Műhely- és Szabó Virág – több mint tíz éve biztosít lehetőséget a nőknek (és a férfiaknak, újabban pedig a kamaszlányoknak) a női energiák működésének megértésére, gyógyítására, erősítésére.

  • Fonó formájában, ahol mesék útján barangolva, szabad beszélgetés mentén fedezik fel rejtett kincseiket a lányok, nők, asszonyok, édesanyák és nagymamák (volt példa arra, hogy – közkívánatra, férfiaknak tartott Virág Fonó-sorozatot, nagy sikerrel).
  • Visszajelzés: A Fonó a mindennapjaim egyik fénypontja. Minden alkalommal rácsodálkozom a mesében rejlő igazságokra, választ kapok aktuális kérdéseimre, élvezem a beszélgetéseket és imádom a női kör erejét. Kívánom, hogy minden nő tapasztalja meg ezt a csodát – valódi gyógyír az élet kihívásai közepette”.
    “Túl vagyok az ötvenen, de ennyit összesen nem tanultam meg a nőkről, mint Virág foglalkozásain egy félév során”.

    Mese, Tánc, Csönd címmel tart Virág másfél órás alkalmakat az érdeklődő nőknek, ahol egy történetre építve, szabadon táncolva és együtt meditálva bogozódnak ki az összekuszálódott életfonalak
  • Visszajelzés: “Egyszerűen csak imádom. Minden alkalommal igyekeztem ott lenni, mert felszabadít és feltölt energiával. Ami érdekes, meg sem szólalunk, mégis jönnek a megoldások életem megoldatlanságaira. Szavak nélkül alakít át és gyógyít”.
  • Az 1000 arcú nő és az 1000 arcú férfi két olyan népszerű, többnapos workshop, amelynek keretein belül mélységeikben megismerhetők a női és férfi energiák, archetípusok és a harmonikus párkapcsolat hogyanjaira is fény derülhet, játékos gyakorlatok és komoly energetikai munka mentén
  • Visszajelzés: “Mondtam Virágnak, iskolákban kéne tanítani ezt és mindenkinek. És épp így, ahogy ő csinálja. Boldogabb lenne ezáltal a világ…”
    – Az elmúlt öt év nagy győzelme a Méhgyógyító workshop, amely országszerte több mint kétszáz nő életét, női útját hangolta át szerelmetesre és boldogra – komoly csoportmunka, hallatlanul erős energiák és rendkívül izgalmas önismereti gyakorlatok által. A workshopon résztvett nők buzdítására több haladó csoport is fut azóta, és Virág ősztől elindítja kamaszlányoknak szóló tréningjét is a témában.
    Visszajelzés: “Varázslat. Nagyon erős és nagyon mély. Azóta sem tértem magamhoz… Megéltem, a tanfolyam segítségével, hogy nőnek lenni nem hogy átok, de hatalmas, virágzó lehetőség. És képzeljétek el, már szeretem magam… Hatalmas energiák vannak ebben a programban; valójában nem tudom, mi történik, de maga a CSODA. Nagybetűvel.”

Virág így nyilatkozik a témában: “Abban hiszek, hogy a gyógyult sámán a hiteles sámán. Nekem nagyon sokat kellett küzdenem, dolgoznom és végül finoman alakulnom ahhoz, hogy nőként megtaláljam a helyem, a szerepem, az önbizalmam, az erőm és a boldogságom a világban. Ebből a hálaérzetből, a lent és a fent játékerejének megtapasztalásából motiváltan indultam el a méhgyógyítás csoportos útján. Varázslat, ahogy egy nő kibontja szirmait, megtalálja létezésének értelmét, és erősen, büszkén, szerelmesen elindul, beragyogni a világot… És ez mindannyiunk hozománya… Öröm, hogy együtt utazhatunk ezen a fényekkel és árnyékokkal színesített, mágikus úton”.

“Minden Nőért gyógyulunk” (szabovirag)

Virágról bővebben az Írás és a Mese menüpontban olvashattok.

GYERE, TARTS VELÜNK egy ismeretlen úton, ahol a csodák ébrednek!