Kölcsönösség

Törhetsz pálcát a másik ember általad helytelennek ítélt viselkedése miatt, ám a kérdés máris adja magát: mennyiben vagy különb nála, amikor a nemszeretemség, a kritika címkéit akasztod Te is őrá?
Nem az mutatja spirituális fejlettségünket, hogy hibák nélkül nyilvánulunk meg a világban, hanem hogy képesek vagyunk tanulni a tévedéseinkből.
Számon kérni bárkit is aktuális viselkedése miatt – értelmetlen lépés. Szeresd ki inkább belőle a félelmeket, amelyek eltévelyedésekre buzdítják. Inspiráld úgy, hogy fényed által megértse a tiszta irányt, de soha ne tekints rá tanítványodként, mert lélektársak között nincs helye a hierarchiának. Egyek vagytok, mindketten egyedi utat járva – nincs szükség az összehasonlításra. A kiegészülés  törvénye azonban segítségetekre lehet saját emelkedési folyamataitokban, ha egymás kezét megszorítva engeditek egymásnak, önmagatoknak a kölcsönös tanulást, közös élményeitek által.
Ha többnek vagy kevesebbnek érzed magad embertársaidnál – nem érted az Igazságot. Akkor sem, ha elvársz, vagy remélsz tőlük, önmagadtól bármit is… Aki jónak, vagy rossznak ítél egy jelenséget, egy eseményt, vagy egy viselkedési mintát – fél a dualitástól, nem éli még át az egység felszabadultságát. Honnan is tudhatnánk, hogy egy adott élethelyzet hová vezet? Talán épp az, ami a legidegenebb tőlünk – a legkomolyabb tanítás számunkra az úton. Ami van – azért jön felénk, hogy gazdagodjunk általa, nem véleményeztetni akarja magát felszínességébe fagyott egónk által. Aki csalódik bármiben vagy bárkiben – saját címkézésének áldozata, nem  szabad emberi lény, aki meghagyja lélektársainak és a világnak is az áramlás hozta tapasztalás szentségét.
A szabadságban megélt pillanat, amely kedvére formálódik – az egyetlen Valóság az emberi létben.