Jó reggelt!

Jó reggelt! 🙂

Mindig öröm rátalálni olyan alkotásokra, amelyek ébresztően hatnak – úgy véljük, a Tibet, a száműzött ország című magyar dokumentumfilm egyértelműen ilyen, ajánljuk megtekintésre.
Van benne egy nyilatkozat, amit mindenképpen szeretnénk szélesebb körben eljuttatni a felelősen gondolkodókhoz. Olvassátok figyelmesen, lélekkel!
“Az emberiség számára nincs túl sok választás, csupán kettő: vagy elfogyasztunk mindent, elpusztítjuk a Földet, vagy visszafogjuk magunkat és gondolunk a következő generációkra is. Nincs harmadik út. A jelenlegi, fogyasztásra épülő társadalmakat, ezt a fajta gazdasági berendezkedést a Föld nem bírja tovább. A globális felmelegedés, a környezet pusztítása, az ózonlyuk növekedése, és hasonló tényezők miatt úgy vélem, maximum hatvan, hetven évünk lehet hátra. Különösen a vagyonosok és a nincstelenek közötti társadalmi szakadék fenyeget egy nagyobb, világméretű konfliktus kirobbanásával. Szóval vagy a spirituális utat választjuk, és megpróbálunk harmóniában élni a természettel, vagy elpusztítjuk a természetet, a Földet és mindennek vége lesz. Nem hiszem, hogy az emberiség az utóbbit választaná. Inkább még generációkon át szeretne a Földön élni. Nem maradt más választásunk. Az egyetlen esélyünk, ha megtanulunk harmóniában élni a természettel“. (Prof. Samdhong Rinpocse)

Éppen ezért nagy öröm nekünk, fénypontosoknak, hogy tavalyi szemétszedéseink nyomán beindult másfelé is a mozgolódás, nemrégiben például egy erdélyi diákcsapat végzett földgyógyító tevékenységet. Nagyon várjuk azok jelentkezését, akik bárhol az országban, a világban csatlakoznának mozgalmunkhoz. Egy szemétszedő akció látszólag talán nem sokat ér ahhoz képest, amit tennünk kellene – mégis egyértelmű, hogy rengeteget számít, már csak azért is, mert látjuk, a példa ragadós, szólítsuk szelíd harcba lehetőségeinkhez mérten környezetünk tagjait!

A másik teendő: a mindennapokban rejlő tudatosság.

Van egy könyv, amit szintén figyelmetekbe ajánlunk: David Suzuki és Amanda McConnell írta, a címe Szent Harmónia, Helyünk újrafelfedezése a természetben (de épp így ajánlhatnám pl. a David Attanborough-filmeket is).
Idézetek a könyvből:
“Amikor körbevitorláztam a földet, saját szememmel láttam, hogy az ember szeméttárolónak használja az óceánokat. Mire hazatértem, elhatároztam, hogy teszek ellene valamit, és mindjárt a magam “portájával”, a sydneyi kikötővel kezdtem”.

Egy 12 éves kisfiú vallomása szintén a könyvben olvasható:
“Bár kicsi vagyok, azt azért tudom, hogy ha azt a sok pénzt, amit háborúskodásra költenek, a szegénység felszámolására és környezetvédelmi gondok megoldására fordítanák, a Föld valóban csodálatos hely lenne”.

Az emberek többsége ilyenkor csak legyint, és azt mondja: nem én tehetek róla, nem az én dolgom! Nem egy eset volt, hogy szemétszedéseink során nézelődők megkérdezték: és ti ezért mennyi pénzt kaptok?
A válaszunk erre: valamennyiünk magától értetődő feladata ez lenne. A felelős gondolkodás, a nem ártás törvénye.

A Fénypont várja mindazok jelentkezését, akik önkéntesként részt vennének akár a jövendő Fénypont-iskola környezetvédelmi programjának kidolgozásában, akár más, hasonló célú és jellegű akciókban.
És most ezt az üzenetet, kérünk, tényleg küldd tovább mindazoknak, akikkel kapcsolatban állsz.
Hiszen a “fogjunk össze egy jobb világért!”- mottó nem csak egy szlogen, valóban összefogásra, közös gondolkodásra és tettekre van szükség ahhoz, hogy szebbé, őszintébbé tegyük az emberi életet…

Egy indián-költemény: 

A föld megtanít
(feketeláb)

A föld megtanít emlékezni.
Megtanít a csendre –
ha fűszálak közt a fényt nézem.

A föld megtanít szenvedni.
Megtanít a kínra –
ha gondolok a kövek álmaira.

A föld megtanít az alázatra.
Megtanít a tiszteletre –
legyek olyan, mint a fák rügye.

A föld megtanít törődni.
Megtanít a szeretetre –
adjak úgy, ahogy ő ad életet.

A föld megtanít a bátorságra.
Megtanít a kitartásra –
fákat mutat villámlásban.

A föld megmutatja: meghalhatok.
Megmutatja, vége lesz erőmnek,
mint a hangya, kicsi vagyok.

A föld megtanít a szabadságra,
milyen is az, megláthatom,
ha felhők között szárnyal a sas.

A föld megtanít az elmúlásra.
Milyen a halál, megláthatom,
ha csendben lépkedek az avaron.

A föld megtanít az elfogadásra.
Megmutatja, fogadjam el,
mint tavasszal a hópihe.

A föld megtanít a hálára.
Megmutatja, hogy sóhajt
a száraz föld, ha végre ihat.

És egy Fénypont-üzenet: 

“Öreg volt, szinte kérges a keze.
Órák óta nem tettem mást, csak ezt az öreg és kérges kezet néztem – és meghatottság járt át. Az én drága, megvénült, jó anyám soha nem kért ezzel az áldott két kézzel, mindig csak adott. Adott és nem vett el semmit. Másokért élt, és önmagára csak most, hogy már beteg és meggyötört – igen, most gondolt először. Felpillantott az égre, és azt mondta, kitárt karokkal:
– Áldás az embernek! Áldás ahhoz, hogy megtanuljon végre tisztán, szeretetben élni…
És én nekiindultam a Világnak, drága anyám üzenetével…” (Szabó Virág: Anyám meséje)

Szeretettel várunk minden tennivágyót! 🙂 Szép ébredést! 🙂

Írta: Cs. Szabó Virág 2008-ban
www.fenyhordozok.hu
fenypont@gmail.com