Hazafelé

Hazafelé 

Rémhírektől didereg a bolygó. A világvége-jóslatok kavargó áramában kócossá bolydul az ember. Biznisszé válik a félelemkeltés: a sötét erők prófétái – megváltó jelmezben – ámítják a tömegeket, szorongást keltve a bizonytalanokban.

Lényeges felismernünk: mi az, ami fejlődésünket támogatja, és mi sodor – ellenerőként – a belső káosz állapotába, ezzel letérítve bennünket az evolúciós haladás útjáról.

Sok évezred óta nem volt akkora lehetősége az emberiségnek, mint napjainkban. A cél: lezárni a Szenvedés Korszakát és megnyílni a Boldogság – Szeretet égig érő Állapotára. Ez azonban egyetlen módon valósulhat meg: ha egyénként, felelősséget vállalva felkészülésünkért, megtisztítjuk magunkat a múlt hordalékaitól, ezzel hangolódva az érkező Fény befogadására. Azáltal, hogy megnyitjuk Lényünket a felsőbb, isteni erőknek, és rájuk bízzuk önmagunkat – megengedjük, hogy isteni minőségünkbe áttranszformálódva beteljesíthessük Sorsunkat.

Minden híresztelés ellenére egyetlen veszély van: az, hogy alszunk tovább, és nem élünk a lehetőséggel – félelemből. Erre épül az evolúciót hátráltatni akarók tudatos kampánya. Az ő céljuk, hogy az ébredési folyamatot akadályozzák, így erősítve a matéria és az egó hatalmát a Földön.

Tény, hogy nem könnyű helytállni az érkező égi és földi energiák kereszttüzében. Két erő küzd egymással: a Szív és az Egó párviadala zajlik, egyre szenvedélyesebben. Más kifejezéssel élve: a Fény és a Sötétség “katonái” viaskodnak az igenünkért. Hogyan döntünk? Ez a közeljövő nagy kérdése. Maradunk a káosz és a félelmek dimenziójában, vagy pedig bátran fejest ugrunk az ismeretlenbe, azzal a stabil tudatossággal, hogy Hazatalálhatunk, a Szívünkbe, és végre aranylóvá tehetjük a létezésünket.

A felkészítés már egy ideje zajlik: a Felsőbb Erők az áthangolásunkon dolgoznak. Azonban ők csak akkor tudnak hozzánk férni, ha nem az egó védőbástyáit húzzuk magunk köré, elbarikádozva önmagunkat félelmünkkel az érkező fényenergiák elől. Be kell fogadnunk a Varázslatot ahhoz, hogy kifényesíthessük a mindennapjainkat, nemet mondva emberi szenvedésünkre. De amíg fenyegetésként éljük meg a változásokat, és nem örömujjongással fogadjuk az érkező segítséget – a transzformációnk folyamatát blokkoljuk, ezzel egyre mélyebben elköteleződve a stagnálás állapotában.

Az emberi természet évezredek óta a szenvedés és a félelem alacsony szintű energiáit erősíti magában. Ezeket elengedni – kihívás, hiszen a rutin nagy úr az életünkben. Ám ha ezúttal sem lépjük meg a Nagy Lehetőséget, vagyis nem vagyunk hajlandók lezárni egyéni és közösségi szinten egy korszakunkat, teret adva a következőnek, az emberiség és a bolygó továbbra is a háborúk tüzét éltetik, folytatva a hatalmi harcokat. Nem volna bölcsebb a boldogság útját felvállalni végre?

Cs. Szabó Virág