Ébredés

Ébredés

Hajlamosak vagyunk félelmet gerjesztve túlmisztifikálni a világban zajló eseményeket,  amelyek annyira tágasak és sokrétűek, hogy logikus elmével hiába is próbálnánk megérteni őket. Bölcsebb, ha intellektuális magyarázatok helyett – amelyek elterelik a lényegről a figyelmünket -, a gyakorlatra összpontosítunk, és a mindennapok változásait helyezzük az életünkben előtérben.
Lehet félni az emberiség körében terjedő jóslatokat hallva, de nem érdemes: ez ugyanis az ellenerők akciója, amelyek tudatosan vagy tudat alatt, de mindenképpen belesodornak bennünket az örvénybe, ha hagyjuk magunkat… Gondolj bele: ha félsz, az egód vezet, vagyis egyértelműen az evolúciót hátráltatók csapatát erősíted.  Még akkor is, ha azt hiszed, hogy az emelkedés mellett döntöttél. Ez csapda.
Emberek ezrei szaladgálnak médiumokhoz, jósokhoz válaszokért, de légy éber, az asztrális sík kalandorai nem a Forrás üzeneteit közvetítik feléd – sőt, ígéreteikkel gyakran kényelemre vagy szorongásra hívnak, a Szeretetállapotba törekvés inspirációja helyett. Az igazi segítő-gyógyító azáltal ismerszik meg, hogy hallgat, kérdez és inspirál – bízva abban, hogy Te magad ismered fel a válaszaidat. Jelenléte szívnyitást eredményez benned, és ezáltal áramolni kezdenek hozzád a felismerések, saját életedre vonatkozóan. Minden más beavatkozás – így karmát eredményez, amely tovább nehezíti mindkettőtök útját.
Ha tudatosan szeretnél felkészülni az Aranykorba való átlépésre, támogatva önmagadon túl embertársaidat is az egyre erősödő folyamatokban – dolgozz azon, hogy a szeretet virágai nyíljanak a szívedben. Engedd el lehúzó, szorongást keltő beidegződésedet, tágítsd határaidat, nőj – lépésről lépésre – jelenlegi Önmagad fölé… Minden, ami nem a Szív kitárása felé terel – tévút, az idő pedig sürget… Akkor vagy a helyes vágányon, ha egyre szeretetteljesebben és elfogadóbban közelítesz Önmagadhoz és Embertársaidhoz… Ám jól vigyázz, ébernek kell lenned: a Szerető, Nyitott Szív nem azonosítható a ma divatos “keep smiling” irányzattal – attól, hogy az arcodra fagy a mosoly, nem biztos, hogy jól is érzed magad a bőrödben. Lehetséges, hogy csak az egód hív keringőzni, azzal hitegetve: Te már túl vagy a nagy csatákon… Az igazi győzelmet a világ elfogadása mutatja – az, hogy rendíthetetlen nyugalom van benned akkor is, ha hibáznak körülötted, vagy ha te magad elvéted a lépést…

Cs. Szabó Virág