Bátorságpróba

Bátorságpróba

Eljött az idő: nem menekülhetsz többé.
Igent kell mondanod a (ki)hívásra, azaz fel kell ismerned a tükörben saját arcod isteni fényét.  Saját érdekedben.
Ha nem teszed meg, lemaradsz, és fejlődni vágyó lélektársaiddal lehetetlenné válik a közös haladás az evolúció ragyogó útján. Bebetonozott önsajnálatod, rutinná merevedett önmegvetésed energiája lasszóként kapaszkodik lépni vágyó lényegedbe, visszatartva azt a boldogságállapot tartós megélésétől.
Nem vagy áldozat – csak gondosan fésült arckifejezésed sugallja ezt feléd, amelyet kialakítottál, mert így gondoltad szerethetőnek önmagad – mostanáig. Ez a minta azonban szinte észrevétlenül szétolvad az érkező szeretethullámok kereszttüzében, ha hagyod. Ha azonban ellenállsz – torz grimasszá fagy rajtad az önutálat kényszeressége, és saját poklod pocsolyájába szédülsz, rémülten forgatva a fejed: hová is kerültél? és hová tűntek mellőled a többiek?

Tényleg csak szeretned kellene önmagad… és akkor már a világ elfogadása sem lesz nehéz… Az Aranykor megteremtéséhez pedig máris hozzájárultál felszabadult eksztázisoddal, amely kiégeti belőled a szenvedés minden emlékét.
Értsd meg! Csak szeretned kell önmagad… Valóban ez lenne az emberlét legkomolyabb bátorságpróbája?
Szeresd önmagad! És máris gyógyítójává váltál a világnak… Egyszerű?

Cs. Szabó Virág