Az Út

Az Út (A Torony margójára)

Van, hogy látszólag összeroppan alattunk a Világ… Tűnhet úgy, hogy hirtelen minden és mindenki összeesküdött ellenünk, és korábbi napsütésünk mintha megsemmisülne a viharfelhők szorításában… Nincs súlyosabb érzés annál, mint hogy nemrégiben még úsztunk az örömben, azt hittük, hogy magasra ugrottunk Önismeretünk ugródeszkájáról, ám megérkezéskor mégis a jéghideg, zavaros vízben csobbanunk. Reményünk, hogy mostantól minden a fényben való lubickolásról szól majd – szertefoszlik: mintha mélyebbre zuhantunk volna, mint rémálmaink legsötétebb látomásaiban.
A fátyol ekkor félrecsúszik, és megmutatja: hol is tartunk valójában Önmagunkkal. Ez a kép pedig talán megközelítőleg sem olyan idilli, mint azt a tükör előtt évekig, évtizedekig gyakorolva, mesterségesen kidolgoztuk.
A jó hír az, hogy az ÉLET épp ezen a ponton kezdi kibontakoztatni önmagát. Ha képesek vagyunk túllépni csalódottságunkon, bűntudatunkon, szégyenünkön és elkeseredettségünkön, és elfogadjuk, hogy itt és most egy sápadt, sminkjétől megfosztott arc tekint ránk – a tudatos, befelé induló önismereti munka végre elkezdődhet. Mert mindaddig, míg hamis alapokra építkezünk, míg a festék használatának célja szépséghibáink makacs és erőszakos eltüntetése – csak a szerepen való munkálkodás zajlik. Az igazi fejlődés kiindulópontja az, amikor gyarlóságainkat felvállalva, a sminkkészletet a sarokba hajítva ki merjük mondani: lássuk csak, ki vagyok én, amikor levetem az álarcaimat? Hogyan boldogulok trükkök és taktikák nélkül e különös, mindig változó világban?
Az ÚT ennél a bátor döntésnél – és csak itt – nyitja meg magát előtted…

Cs. Szabó Virág

További írások az Útról: fenylotusz.blogspot.com (Cs. Szabó Virág korábbi blogja)