A világ szemében…

woman-looking-in-mirror1A világ szemében…

Sminkelheted az arcodat, bújtathatod varázsos álarc mögé rejtőzni vágyó önmagad, az igazság azonban az, hogy energiáid, belső sugarad mentén gyakorolsz leginkább hatást az emberek tudatalattijára. Az, ahogyan önmagaddal befelé kommunikálsz, erőteljes tanítás a téged körülvevőknek arra, hogy miként kezeljenek téged, hogyan tekintsenek rád. Lehetsz te ugyanis bármilyen előnyös külső jegyekkel felruházott, ha sebzett a szíved és az önutálat gyötör, a környezeted nagyon könnyen veszi a valós, bár rejtett üzenetet felőled: “üssetek, alázzatok, mert nem vagyok elég jó a világnak…”. Ha azonban az önszeretet, önbecsülés vezeti lépéseidet –  – még ha megjelenésed nem is a jelenkor divatját követi -, az emberek elismernek, felnéznek rád, mert sugarad világos, bátor jelenlétről és nyitottságról vall – önbizalomról. Nem a külső teszi az embert – de annyira mégis fontos a kint és a bent harmóniájának megteremtése, hogy egyik oldal se legyen akadályozója a ki-és beteljesedésednek.
Nézz körül – milyen reakciókat váltasz ki embertársaidból? E “jelzések” komoly üzenettel bírnak arról, hogy te hol tartasz, önmagaddal. Mert elnyomni, megszégyeníteni csak azt lehet, aki hagyja magát, és kívánja a bántást, ostorozó önbüntetésként. Mielőtt a másikra hárítanád önszeretetlenséged okait – bölcs belegondolni: mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Talán érdemes bent gyógyulni, mielőtt a nagy döntések válásról, szakításról, sértődöttségről és háborúról megszületnek bennünk, a másik felé. És lehet, hogy megtörténik a csoda…

Cs. Szabó Virág

A MOST öröme

happy-smileA MOST öröme

Nem az a bölcs, aki a múltból hozott történetekkel bizonygatja az élet egyértelműségét, vagy a jövőbe vetített dogmákkal, intelmekkel neveli óvatosságra az ifjúságot… hanem aki kész megengedni önmagának azt a bátorságot, hogy a jelenben éljen.
Gyermek-szívvel részt venni az élet folyamatában – nyitottságot és a megbocsátás képességét feltételezi. Újként tekinteni arra, aki vagy ami szembe jön – a legnagyobb szeretet-erő, amelyre csak a tiszta, újszülöttként rácsodálkozni tudó elme képes.

Cs. Szabó Virág

Változásaink

transformation-2Változásaink

Hezitálunk, még mindig sokat.
Elmaradt a beharangozott “világvége”, így jöhet az önáltatás hozta megnyugvás: talán már nem is kell tartanunk az Új Kortól és az azzal együtt járó, szükségszerű változásoktól. Holott, ha nyitva tartjuk a szemünket, láthatjuk, minden felgyorsult körülöttünk, a transzformációnk sürgetettebb, mint valaha.
Az, hogy kevesebb a rémhír a spirituális médiában, nem jelenti azt, hogy a “sült galambra” várva elengedhetjük önismereti motivációinkat, magunkra zárhatjuk kagylóhéjunkat, mintha nem történne semmi a világban. Mindannyian felelősséggel tartozunk, egyikünk sem bújhat el az előttünk álló forradalmak elől. Ami következik, mindünket érint, akár hiszünk az ezotéria üzeneteiben, akár nem. Hamarosan ugyanis tapasztalattá sűrűsödik mindaz, ami ma még csak jóslatként jár közöttünk.

Amire nincs szükségünk: az a félelem. Emberi elmével felfoghatatlan lehetőség előtt állunk – a kérdés csak annyi, hogy élünk vele, vagy pedig megtagadva nyitottságunkat rá, a szenvedést választjuk. Merthogy akárhogyan is döntünk, aminek meg kell történni, utolér bennünket. Fogadhatjuk felkészülten, vagy pedig  kárhoztathatjuk arra magunkat, hogy az események tehetetlen bábuként sodorjanak magukkal, a szerencsére bízva ezzel sorsunkat.

Nem vagyunk áldozatok, de gondolhatjuk majd magunkat annak, ha kényelmesek vagy hitetlenek vagyunk itt és most tenni a változásainkért. Semmi nem volna napjainkban fontosabb, mint egyensúlyba hozni önmagunkat, kiszabadítani lekötözött szárnyainkat, és megtanulni repülni. Ám az ember fél és hárít: “majd holnap változom azért, hogy megtaláljam a boldogságomat”… és ez a jobbik eset… mert van tudatlanabb hozzáállás is: “változzon ő!”… Ez az időtlen időhúzás az oka szenvedéseinknek. Mert felfoghatnánk az életet úgy is, mint izgalmas játszóteret, ahol a tapasztalás, az új megismerése öröm… De mi koravén felnőttek módjára inkább a szorongást választjuk, és azt, amit már kipróbáltunk, még akkor is, ha fájdalmat okoz számunkra.
Ez az ember tragédiája.
Amit egy ügyes fordulattal akár komédiává is formálhatsz, itt és most. A jókedvű játékosságnak van itt az ideje… Egy szép, ragyogó, közös jövőért…

Cs. Szabó Virág

Megbocsátás

kisangyal-scaled1000Megbocsátás

Rabul ejtett a múlt? Benne élsz egy olyan élethelyzetben, amely már régen véget ért ugyan, de még mindig fájdalmakat generál számodra az emlék? Megbántottak? Elárultak? Hazudtak neked?
De vajon Te soha nem követtél el még hibát? Nem volt egyetlen eset sem, amikor saját tévesen működő mintáid csapdájába sétálva olyat tettél, amely harmóniátlanságot keltett környezetedben? Amely viharokat kavart? Sose cselekedtél még félelemből – hamisan?
Nem attól gyenge az ember, hogy botladozik. Akkor tudatlan, ha nem ismeri el a tévedéseit, és nem hajlandó változtatni azon, ami negativitást kelt az életében, vagy másokéban. Engedd meg magadnak a hibázás lehetőségét, hiszen abból tanulhatsz, aminek során egyszer, kétszer, háromszor… már elgáncsolt az Út, e hasra esésekkel emlékezetedbe vésve a buktatókat, amelyeket érdemes elkerülni.
ITT és MOST létezik az egykori probléma? Változhattál és változhatott a másik is… és e belső megértések, átalakulások által bölcsebb minőségetekben vehettek részt a kapcsolódásban, a közös jövőre nézve is levonva a tanulságokat… ez azonban nem történhetett volna így, ha nincs fájdalom…
Ami még mindig fogva tart: az elmédben hurcolt neheztelés súlya, amely hosszútávon betegségeket kelt életre benned… Büszkeségből érdemes ködössé és szürkévé tenni a mindennapokat? Nem volna könnyedebb súlyos zsákok nélkül, kíváncsian és nyitottan figyelni a változó időket…?

Cs. Szabó Virág

Kék madár

bluebirdKék madár

A Kék Madár létezik, és megjelenik, ha felkészíted magad a fogadására. Azok számára válik láthatóvá, akik megengedik maguknak a boldogság önfeledtségét, bátran megnyitják magukat az Életnek. 
Nem elég ugyanis várakozni, ki is kell tárni az ajtót, ha kopogtatnak rajta. Úgy, hogy elengedünk minden gyanakvást és bizalmatlanságot – odaadással tekintünk az érkező felé, és beengedjük őt Világunkba.

Figyelj csak! Hallgasd…
Madárdalnak hiszed, holott a Szívedben születő Élet füttyét hallod eksztázisba fordult lényedben.

Cs. Szabó Virág

A Szeretet nevében

rozsaA Szeretet nevében…

… maradjunk csöndesek. Mert a legnagyobb igazság a szótlan áhítatban rejlik.

…és a megengedésben…
… abban az égig érő bizalomban, hogy TUDJUK, kétely nélkül: a másik ember képes megvívni csatáit a Boldogságáért, méghozzá a maga egyedi, számunkra megismerhetetlen  módján.
Szabadon hagyni azt, akit szeretünk – ez a kulcs. Mögötte állni, ha elgyengül, vagy megfárad zarándokútja során… megölelni, biztosítani arról, hogy nincs egyedül, majd szárnyait végigsimítva áldással ismét útnak indítani… tudva, hogy egy nap hazatalál…

Cs. Szabó Virág

Engedd (el) magad…

springEngedd (el) magad…

A fegyverzetben való helytálláshoz nem kell hősnek lenni: ahhoz elég a belső düh,  a világidegenség, az önszeretet hiánya. Ám ahhoz, hogy megnyisd magad a Létezésnek, és igent mondj a Szeretetre – a bátorság elengedhetetlen.
Te csak Táncolj – és bízz abban, hogy az önfeledt, gyermeki örömnél nincs hatékonyabb varázslat a világban.  Mert élheted az életedet úgy, hogy közben gúzsba kötnek félelmeid, de igent mondhatsz akár a boldogságra is. Egyik sem komolyabb erőfeszítés a másiknál… Melyik utat választod?
Cs. Szabó Virág

Erőpróba

goddessErőpróba

Néha elfáradunk. Időnként úgy érezzük, hogy nem rendelkezünk azzal az erővel, amelyet megkövetelnének tőlünk az élet kihívásai. Van, hogy elhisszük másoknak, vagy meggyengült, félelemtől didergő “énünknek”, hogy vesztesnek jöttünk…
De belül, a szívünk mélyén tudjuk, hogy ez nem igaz:  a Forrás szüntelenül rendelkezésünkre áll, csak meg kell tanulnunk kapcsolódni hozzá.  
Az elme töretlen moraja az, ami elfeledteti velünk, hogy biztonságban vagyunk. Túl sok a csapongó gondolat, amely eltereli a figyelmünket a Lényegről: arról, hogy a Szeretet az egyetlen Valóság. És ami annak megélésétől elválaszt, nem más, mint saját mesterségesen létrehozott félelmeink sorozata, amely által a világunkat is teremtjük.

Magad vagy az Erő, ha kész vagy a Szívedet megnyitva összekapcsolódni az Örökkévalóval, és az egó törekvései helyett a fókuszodat a Végtelenre irányítod.

Csak az fél, aki bizonytalan, mert tudja, hogy énképe törékeny, nem valódi. Folyamatos védekezésben van, nehogy kiderüljön a külvilág számára, hogy amit ő önmagáról hirdet, csak illúzió – ezért sokszor inkább támad, és élesre faragott fogakkal vicsorít azokra, akiket ellenségnek hisz: holott általában ők a leghűségesebb barátok. Azt teszik, amihez a legelkötelezettebb szeretet kell: tükröt tartanak ahhoz, hogy a Nagy Felismerés bekövetkezhessen, és kiderülhessen az Igazság: MINDENKI RÉSZE AZ ARANYFÉNYŰ CSODÁNAK. Mindaddig azonban, amíg tetőtől talpig felfegyverkezve, jegesre fagyott szívvel tekintesz kifelé, nincs esélyed a Megváltásra. A bátorság azt jelenti, hogy megnyitod magad az Életre… és akkor a Hazatérés nagy kalandja végre valóban megkezdődhet számodra.

Cs. Szabó Virág

Tánc

DancingGoddessPGA026Tánc

…és ha néha elvéted a lépést? Akkor sem történik semmi. Bukdácsolásodat építő tapasztalattá transzformálhatod önmagadban, ha megbocsátással tekintesz a tökéletlenségre, és nem terheled túlfeszített elvárásokkal lényedet. Az önszeretet azt jelenti, hogy úgy nézel önmagadra, mint szerető, gyöngéd édesanya a gyermekére. Tudod, hogy tanulni vagy a földi világban, ezért nem vársz el azonnali felkészültséget, inkább hagyod érni a maga tempójában, ami még változásra hivatott. Nem teszel mást, mint biztató mosollyal támogatod saját belső gyermeked, hogy az a maga egyedi, megismételhetetlen módján fedezhesse fel maga körül és – legfőképpen – saját lényében a világot. Kölcsönös tanulási folyamattá nemesedhet így e szövetség: a belső gyermek az öröm, a befogadás, az áramlás képességére emlékeztethet, míg te tapasztalati bölcsességed sugallatait oszthatod meg vele, túlcsorduló szeretetérzésből. Csak így válhat tánccá az, ami az élet lényege.
És mi másért jöttünk volna, ha nem átadni azt, amit évszázadok-évezredek során kibontakoztattunk, és szivárványfényű tudásként magunkba olvasztottunk? Milyen feladatunk lehetne, ha nem az, hogy kitáncoljuk magunkból azt a TÁNCOT, amelynek lépéseit egyedül mi ismerhetjük, mert szívmagunk mélyéből árad, aranyló energiafolyamként, hogy betölthesse az eget és a földet?

Olyan könnyű elvéteni a lépést. Túl egyszerű haragot és megvetést táplálni önmagunk iránt, ha sérüléseinket szeretetelixír helyett keserűséggel locsolgatjuk. De mégis: ugyan hogyan taníthatod szerető gondoskodásra választottadat, ha te magad sem tudod megmutatni neki, mire van valójában igényed, mi tesz boldoggá? A gyógyulás, az emelkedés varázspálcája a te kezedben van, hiszen ha ráébredsz saját lényed szépségére, és megismered befelé vezető szeretetösvényeidet, öntiszteleted által másoknak is megsúghatod, mi az, ami lényedre felszabadítóan hat, mire vágysz egy párkapcsolatban, hogyan a legbölcsebb szeretni téged, hogy az neked valóban jó legyen.  Mindaddig azonban, amíg nem jutottál el lényed gyökeréig, nem adhatsz – csak gyenge – példát arra, hogy miként forduljon hozzád az, aki szeretetfényét rád áramoltatná. Így ne csodálkozz, ha a külvilágból is értetlenséget hívsz meg magadhoz. Ahhoz, hogy mások úgy tudjanak szeretni, hogy az jóleső inspirációként emeljen a magasba, előbb befogadóvá, tisztává kell válj, és persze ÉRTŐVÉ, hogy ne akadályozd negatív belső blokkjaiddal a megélés teljességét. Csak azt lehet igazán és jól szeretni, aki hagyja magát, aki kész feladni kishitűségből származó önvédelmi mechanizmusát és meg tudja nyitni magát az Örökkévalónak…

Táncolj… és ne gondolkozz, vagy csak nagyon ritkán, ha valóban szükségszerű… Inkább engedd meg a Szívednek a maga dalát hangoztatni, hogy annak dallamára, ütemére végre lépni tudj… Az Igazságod felé.

Cs. Szabó Virág

Szövetség

lovers2Szövetség

Ha valóban szeretsz, meghagyod a másik embernek azt a szabadságot, hogy a saját útját járja, a saját döntései mentén. Nem vársz el tőle semmit, nem kívánod azt, hogy feladja érted az álmait. Kész vagy magára hagyni, ha  az segíti leginkább a felnőtté válását.  Nem feltételezed róla, hogy nélküled nem képes boldoggá tenni önmagát, hanem bízol az erejében. Megérted, hogy nem élhetsz helyette, és nem mentheted meg saját sorsától, nem viheted véghez személyes küldetését. Nem kötözheted meg, és nem menekítheted meg szembesüléseitől, kudarcaitól és tévedéseitől sem, mert ezzel az egyedi világkibontás útján akadályoznád, megfosztva őt a hőssé válás lehetőségétől.
A legkomolyabb áldozat: szabadon engedni azt, aki számodra fontos. Meghagyni neki a tapasztalás lehetőségét úgy, hogy közben nem foghatod a kezét, és nem vállalhatod át a terheit. Megengeded neki a szenvedést is, mert tudod, kétségek nélkül, bizonyossággal, hogy elbírja azokat, és kellően érett ahhoz, hogy arannyá transzformálhassa magában azt, ami a beavatatlanokban még csak ólom.
Cs. Szabó Virág