Szemtől szembe

vándor2Szemtől szembe

Miért ilyen nehéz az Út?
Talán mert makacsul ragaszkodunk a szenvedéshez, amelybe beleringattuk magunkat az elmúlt évezredek során. Generációról generációra, inkarnációról inkarnációra örökített mintáink, téves beidegződéseink hálójában vergődünk, riadtan kapaszkodva megszokásainkba, ahelyett, hogy fejest ugranánk a “kígyóverembe”, amely – a megismerés pillanatáig – rideggé, bizonytalanná és félelmetessé hazudja számunkra a létezést.

Aminek vagy akinek a szemébe – mélyen, odaadással – végül, önmagunkat legyőzve bele merünk tekinteni -,  nem lehet többé idegen vagy ijesztő számunkra:  az összetükröződésben és az azt követő én-feladásban felismerjük, megéljük ugyanis az egység csodáját. Így olvad semmivé a félelem, és borul virágba a múlhatatlan Szeretet.

Ez azonban csak a kezdet. Fontos újra és újra emlékeztetni önmagunkat arra, hogy az szárnyalhat velünk hosszútávon, akit szabadon engedtünk. A rabként tartott madár – legyen bármilyen csábító is az aranykalitka melege -, mindig is kiálmodja magát a Valóságból: folytonos menekülésbe kergeti tapasztalat után sóvárgó lényét.

Nincs börtönőr, aki ne volna ugyanúgy fogoly, mint áldozata. És nincs áldozat, aki ne maga provokálná saját bezártságát,  megfosztva önmagát a számára ijesztőnek ható Élettől.

Tartós boldogság csak akkor születhet, ha belátjuk, hogy illuzórikus fogságunk önkéntes. Bármikor kisétálhatunk kalitkánk nyitott ajtaján a friss levegőre: és ha mégsem tesszük, csak a bátorságunk hiánya az akadály. A döntés és az azt követő lépés kimozdít ugyanis a tetszhalott állapotból, és arra késztet, hogy lárvaságunkból először mozgékony, földön csúszó-mászó hernyóvá, majd az egekig szárnyaló pillangóvá transzformáljuk át magunkat.

Persze menekülhetünk még sokáig, ahogyan tettük idáig is, életről életre. De vajon meddig még?
A jelenkor energiái erős támogatóink itt és most abban, hogy letehessük végre az áldozatszerepet, és Útra kelhessünk – befelé, felszabadítva önmagunkat a kényszeres rabságból. Az elinduláshoz azonban Döntés kell, és tettek.
Minél inkább ellenszegülünk a forradalomnak, amely bennünk és rajtunk kívül egyaránt megállíthatatlanul és elkerülhetetlenül zajlik, annál erőteljesebb szenvedést hívunk meg magunkhoz.

Tekintsünk az életünkre, és próbáljunk meg nem kimenekülni abból, ami fájdalmasan szembesít bennünket saját éretlen, kidolgozatlan vagy felvállalatlan részeinkkel. A vonzás törvénye azért felel, hogy bármilyen helyzetből is próbáljunk szemlesütve kilépni, a folytatás hasonló tanításokkal álljon elénk, nem hagyva, hogy újabb illúziófalakat vonjunk magunk köré. A változás nem a külső körülmények átalakításával, hanem csak belül történhet meg, öngyógyításunk által – és megújult állapotunkhoz igazodnak a kinti életlehetőségek, hűen mutatva, hol tartunk önmagunkkal.

Ha pedig időnként elhisszük, hogy haladottabban tekintünk a világra, mint mások, és ezért feladatunk embertársaink megváltása – megint csak érdemes őszintén beletekinteni a Világtükörbe, és befogadni annak üzenetét: eltévedtünk az Úton… Mindaddig, amíg a különállás illúziója homályosítja el látásunkat, és nem annak a tudatos befogadása, hogy “mindenki AZ”, addig bizony igencsak távol vagyunk az önmegváltottság, az önszeretet megtörhetetlen eksztázisától, az Önazonosságtól…

Aki szeret – befelé, és ezáltal kifelé is -, nem tesz mást, mint tapasztalatokhoz inspirálja a Létezőt… szabadon hagy és gyönyörködik önmaga vagy egy másik ember egyre áramlóbb és kiteljesedettebb táncában… 

Cs. Szabó Virág

Énkép

selfimageÉnkép

Aki összeszedi a bátorságát, és belenéz a Világtükörbe, felismeri saját Szépségét. Mindaddig azonban, amíg e döntés meghozatalától elválaszt a félelem, csak önszeretetlenségünk démonjai hitegetnek bennünket, hamis énkép-foszlányokból összevarrva arcunkat.
Az énképed a múltadban kapott jelzések összesítése: mindaz, amit lélektársaid kimondtak rólad, éreztettek veled kapcsolatban, vagy elkövettek feléd. Így pedig nem más, mint az ő szubjektív meglátásaik szintézise, aminek messze nem lehet köze az Egyetemes Igazsághoz, hiszen torzult személyiség-szűrőkön keresztül jutott el hozzád. Te mégis, önismeret híján, ebben hiszel – hiszen nincs belső iránytűd az élethez. Rászorulsz a külvilág véleményláncolatára, máskülönben képtelen lennél az emberi létezéshez szükséges identitástudat kialakítására. Ez azonban függés – állandó megfelelési kényszer, szeretetvadászat és kudarcélmény. Nincs köze Önvalód megéléséhez.
Az egyetlen megoldás arra, hogy megtudd, ki is vagy igazán – befelé kereshető, leereszkedve az önismeret sötét kútjába…és ott előcsalogatva a Fényt… ami Te magad vagy.

Cs. Szabó Virág

Tévedéseink ereje

Woman Looking at ReflectionTévedéseink ereje

A bűntudat az egyik legrombolóbb energia. Mégis – vagy talán éppen ezért -, erre nevelődünk évezredek óta. Generációról generációra és inkarnációról inkarnációra örökített mintáink predesztinálnak bennünket arra, hogy haragot tápláljunk önmagunkkal szemben, amire kitűnő lehetőséget szolgáltatnak számunkra tévedéseink, bűneink, vétkeink.
Az emberlét azonban ennél összetettebb. Ha ugyanis nem tévesztjük el időnként a lépést, hogyan is tanulhatnánk, fejlődhetnénk, emelkedhetnénk tudatosodásunk útján?
Szükségünk van a hibázásban rejlő katarzisra ahhoz, hogy felismerjük elavult mintáinkat, elfogadjuk őket, majd változtassunk rajtuk.

Az az ember, aki a tökéletesség hajszolásába fekteti energiáit, nemcsak kimeríti és stresszbe kergeti  lényét, de bénítja is magát az életáramban, megfosztva magát a valódi tapasztalástól. A biztonságos ösvényt járva ugyanis ritkán hallani mást, mint az ismétlődő szokásokba való belefeledkezés monotonitásának fülsértő moraját, ami kiöli a kreativitást belőlünk…

Táncolj! Szabadon, félelmek nélkül. És ha elvéted a lépést, nevess egy nagyot, majd új tapasztalataiddal felvértezve, indulj neki a következő nagy kalandnak, hittel és önszeretettel…

Cs. Szabó Virág

Nyitás

woman_in_prisonNyitás

“…én már ugyan nem változom… nem tehetek róla, ilyen vagyok…”.
Ez az elméjébe feledkezett ember önbüntető hozzáállása, amellyel a szenvedés mentén pecsételi meg saját sorsát.
Nincs nagyobb erő, mint élni a megújulás, az újjászületés adottságát, amely valamennyiünk égi adománya.
Ám mégis, sokan, akik tudat alatt lemondanak a boldogságról, ellenállnak e lehetőségnek, ezzel megfoghatatlan,  masszív depresszióba temetve lényüket.
Ők azok, akik leszakadnak az Életáramról, és egyre mélyebb megbetegedésbe kergetik magukat.
A gyógyulás kulcsa a változásban rejlik – abban, hogy elengedünk téves mintákat, és feltöltjük magunkat a szabadság elixírjével, ezzel erőt merítve a folytatáshoz, amely a bármilyenség varázslatába emelhet bennünket.
Nyílj meg az újra… légy bátor odaadni magadat a jelen pillanatnak, hogy azt tegye veled, ami az Isteni Tervben elrendeltetett számodra. Nincs más, ami boldoggá tehetne, csak az áramlásba való belefeledkezés ártatlan extázisa…

Cs. Szabó Virág

Önszeretet

hugyourselfÖnszeretet

Megszületett-e valaha benned a gondolat a tükör előtt állva: köszönöm? Dicséred-e magad rendszeresen; tekintesz-e csodálattal, áhítattal saját belső-külső egyediségedre, szépségedre? Vigasztalod-e magad, biztató szavakkal, ha épp elvéted a lépést? Buzdítod-e saját lényedet: sikerülni fog, képes vagy rá, mert Erő vagy és Fény? Hiszed-e, hogy bármely álmodat elérheted, ha felkészíted magad a fogadására? … Mikor ölelted meg utoljára önmagad?
Ha az önszeretet áldása nem kísérője az életednek, nincs más lehetőséged, mint a külvilág véleménye, visszajelzései szerint megítélni önmagad. Ez az állapot azonban távol áll az önismerettől: ez a fogságba esett madár reszketése, gazdája figyelméért, elismeréséért, szeretetéért. Függés és kiszolgáltatottság. Nincs köze a szabadsághoz.
Ha valóban tudnád, hogy ki vagy, nem lennének tartós kételyeid saját értékeidet illetően. Ha élnéd isteni lényegedet, belátnád, hogy az öngyűlölet valójában ateizmus, dacos ön-kirekesztettség az egységállapot megélésének csodájából.
Aktuális megéléseid belső látomásaid kivetülései: amit gondolsz magadról, azt hozod be energiaként a világba. Ha pedig már volt erőd és kreativitásod börtönödet és annak rácsait megalkotni, elhiheted, hogy arra is képes vagy, hogy itt és most kitárd cellád ajtaját – és szárnyra kelj.
Az önszeretet és az önharag egyaránt döntés kérdése; a fejedben kell elhatároznod: milyen életet akarsz magadnak…
Az önismereti út ott kezdődik, ahol megérted: itt és most bármilyenné formálhatod önmagad… és ez a Te felelősséged, senki másé.

Cs. Szabó Virág

Hosszú az Út

another-wayHosszú az Út

Hosszú az Út és göröngyös, míg eljutsz a Teljesség állapotába.
Sokan ígérnek mágiát, varázslatot spirituális egóból születő megváltástudatból. Ha hiszel nekik, eltévedsz, mert nincs senki, aki helyetted (meg)oldást hozhatna: a valódi spirituális fejlődés kizárólag tapasztalatalapú lehet. Csodák persze vannak; ha igazán elindulsz, megláthatod: ám, a “sült galamb” bizonyosan nem repül a szádba, az önismereti haladáshoz gyakorlati, önálló, felelősségteljes tettek, lépések kellenek. Az emelkedés tanulás, megértés és elengedés által történik, nem pedig egy önjelölt “próféta”, “csodatevő” beavatkozó magatartásából, aki némi hókuszpókusszal megvonja tőled a tapasztalatszerzés lehetőségét, azaz ígérete szerint kikerülteti veled a hőssé válás útját, ami az egyetlen esély önmagad tudatos felébresztésére. Ez az egész illúzió: megmenteni saját démonjaidtól nem tud a másik, legfeljebb figyelemelterelő praktikákat alkalmazva időhúzásra készteti tudatlan lényedet, útvesztőkbe csalogat. Soha, senki nem járhatja végig a spirituális utat helyetted, akármennyire is kényelmes volna egy varázspálca erejére bízni magadat. Kívülről útbaigazítást ugyan kérhetsz, ha úgy tűnik, eltévedtél a sötét erdőben, de a konkrét lépések, a tényleges belső munka rajtad múlik.

Cs. Szabó Virág

Ébredő világ

meditationÉbredő világ

Az ébredéshez Bátorság, Elszántság és Kitartás szükséges. Döntés és Erő. Megkapta isteni “hamuban sült pogácsaként” az ember a szabad akaratot, amely alapján saját sorsáról dönthet. Ám ezzel – kevesen ismerik még fel –  törvényszerűen hatást gyakorol a teljes emberiség állapotára is. Ha az emelkedés útját választja, a létezés aranyfényűvé transzformálásában  is szerepet vállal. Míg ha az anyagba zártságot helyezi a fókuszába – akár tud róla, akár nem -, az evolúciós haladást gátolja energiáival.

A világvége “elmaradt”,  és ezzel mintha az emberi figyelem is visszatérni kívánna a mindennapok rutinszerű megéléséhez, felelősséget hárítva: “ugyan, vaklárma volt az egész!”.
Ugyanakkor bölcs tisztában lenni azzal, hogy az ébresztési folyamat nem állt meg, sőt! mintha napról napra komolyabb erőpróbák elé állítana bennünket az élet.
Belső stabilitás nélkül könnyen elfújhat az egyre viharosabb szél.
Nem tudunk elbújni a kihívások elől, mert azok nem elsősorban – vagy nem csak – fizikai síkon bombáznak minket: egész lényünket rengetik meg, állítják választás elé.
A félelem a legfelelőtlenebb reakció ezekben az időkben. A tudatos válasz: az önismereti munka, a belső csönd megteremtése, a meditáció. Mert ha még jelen pillanatunkban esetleg hárítjuk is a külvilágból érkező, bennünket felrázni vágyó jelek fogadását – hamarosan ellenállásunk miatt még inkább fokozódik a helyzet, egyre intenzívebb és markánsabb üzenetekkel leszünk változásra kényszerítve. És így természetesen egyre nő a fájdalom, a szenvedés is…
Míg ha már most amellett döntünk, hogy átalakítjuk önmagunkat az Új Kori feltételekre, az átmenet hozta forradalmak gyeplőjét valószínűleg kézben tudjuk tartani.
Nem elég holnap elkezdeni a felkészülés folyamatát, hiszen nincs ember, aki meg tudná mondani, a következő napokban, hónapokban, években mi vár ránk. Ez ugyanis az ITT és MOST-ban, jelenlegi döntéseinkben dől el. Mindig emlékezz: amilyen magot vetsz a földbe, olyan termésre számíthatsz… És a világ is éppen olyan hellyé lesz, amilyennek a jelenlegi pillanatunkban – együtt – teremtjük…

Cs. Szabó Virág

Szeretetszivárvány

rainbowSzeretetszivárvány

Honnan tudod, hogy igazán szeretsz?
…szabadon hagysz… megengeded a másik embernek, hogy – felemelkedése érdekében – (meg)tapasztalhassa Önmagát úgy, ahogyan akkor és ott képes rá.
Erre azonban a gyakorlatban csak az nyitott és fogékony, aki szerelmes saját lényébe. Mert ő az, aki nem fél az elvesztéstől, aki bízik az életben és a feltétel nélküli szeretetben. Nem függ, mert tudja, nincs szüksége másra ahhoz, hogy boldogságot élhessen. Nem szeretetpótlékként rögzíti magához a párját, nem magánya ellenszereként, szerződtetett rajongóként tartja maga mellett görcsösen – hanem a közös szárnyalás szabad élményéért kapcsolódik a két lélek, egymásra sugározva az élet hozta örömöt.
Megengedve, elengedve, elvárások és félelmek nélkül csak akkor tudsz a másik ember felé fordulni, ha teljes egész vagy önmagadban is. És akkor bármely arcod – szivárványszínként – megmutathatja magát, a megfelelő pillanatban még ragyogóbbá varázsolva a meghitt kapcsolódás végtelenségét…

Cs. Szabó Virág

 

Egységben

onenessEgységben

Mindig, mindenben ugyanazt keressük: az egységélmény eksztázisát, amely végre megmutatja számunkra, milyen az egybeforrottság a Létezéssel. A belső űr kitöltésére szolgáló megoldások száma igencsak magas, ám a probléma mindig is az, hogy e repítő lehetőségek csak átmeneti oldódást kínálnak, és nem végső megnyugvást. A bódulást követően nem számíthatunk másra, mint újabb visszaesésre egyre állandósuló szorongásunkba.
Az egyik legnemesebb “gyógyír” szétválasztottságunk érzésére a szerelem, amely azonban mindaddig szintén csak függőség marad, amíg a másik ember életünkben való jelenlététől, figyelmétől, felénk irányuló energiáitól várjuk végleges megváltásunkat. A rózsaszín köd ugyanis hamar szertefoszlik, és marad az újabb fázós felismerés: az Öröklétben megvalósuló közös szárnyalás megélése helyett ismét a játszmázás köreit rójuk… önvédelemből. Mert feltárni saját lényünket, annak gyarlóságaival együtt – kiszolgáltatottság: könnyen megsebződhetünk általa.

Talán egy nap eljut az ember odáig, hogy ne kívül keresse a boldogságot, hanem önmagával mély intimitásba, szövetségbe lépve kerekké formálja önmagát… Mert ez az egyetlen út, amely az Örökkévaló áhítatához vezet, az egyre állandósuló Örömtánc mámorába. Csak így jutunk el a Nagy Felismerésig: az élet maga a Teljesség…

Cs. Szabó Virág

Lélek-ölelésben

two-children-huggingLélek-ölelésben

Lélek-találkozások. Áramoltatott szeretetenergia, amelyből töltődést és inspirációt nyer mindkét fél, időtlenül.
Nincs kötődés, csak az itt és most varázsa van. Mágikus egymásra ismerés, amely a múltból hozza sugallatait, de a jelenben teljesedik ki, egy mindent magába ölelő összetekintésben.
A Karma nagy úr. Az Új Kor felé haladva pedig a feladat is adott: kibogozni évezredes kapcsolati csomóinkat. Ez történhet bármely síkon – érzelmi, mentális és fizikai szinteken egyaránt.
Nem az a kérdés napjainkban, hogy vajon megérkeznek-e hozzánk színdarabunk elfeledett hősei vagy sem. A felgyorsult energiák közepette nem is tehetnek másképp: betoppannak (ismét) a színpadra, amelyet magunk húztunk fel az évszázadok során. Az sem téma, hogy felismerjük-e őket vagy sem. Valószínűleg igen, ráérzésként feltétlenül. Az azonban már komolyabb kihívás, hogyan kezeljük ezeket a találkozásokat.
A tudatosság magaslatából tekintve elfogadással, megbocsátással, elengedő szeretettel, vagy pedig a régi rossz minták mentén, harccal, háborúval, csatazajjal. Esetleg hagyva csapot-papot, jelenlegi életünkből kilépve áttaposunk egy újnak remélt ösvényre, a tettekben fogalmazva meg lélekszövetségünk örök-idejű pontjait?
Csalóka játék ez. Tudatosság híján könnyen beletörhet a szívünk. Különösen, ha párkapcsolati reményekkel indulunk neki egy-egy karmikus találkozásnak… mert emberi gondolkodásmóddal ez a legfoghatóbb módja a kapcsolódásnak…
Holott a történet nem (csak) erről szól… hanem elsősorban és mindenek előtt a Tanulás lehetőségéről. Arról, hogy emberfeletti ösztöneinket kinyitva, tudatos életvezetéssel haladjunk előre, gyógyulásunk felé, szembejövő lélektársaink üzeneteit megfontolva, a Szeretetbe, Világszerelembe emelkedés útján.
Az ember maga teremti fájdalmait, mégpedig azzal, hogy képtelen a jelenben maradva hálát mondani a kapott ajándékokért. Egy-egy lélek-ölelés megélése a legáldottabb csoda, amelyben részesülhetünk. Ám mit tesz az elme? Máris kombinál – elvár, remél, követel… és emberi fogalmakba csomagolja azt, ami pedig az öröklétre szól… Függőségei, hiányai kielégítésére hívja meg a másikat, aki talán szintén csak boldogságpótlékra szomjazik, így máris születik egy ideig-óráig tartó párkapcsolat… amely a karmikus csomó kibogozásával törvényszerűen kiüresedik. Mert már nincs mit mondani egymásnak…
Becsüld, amit az élet hoz. És figyelj, nyitott szívvel… mert a válaszok úgyis megjönnek arról, hogy mi is a feladat egymás oldalán – és meddig… Az akarás nem tesz mást, mint ólommá fakítja azt, ami aranylétre rendeltetett a tiszta szeretet áramlása által. Szeress, remények és elvárások nélkül – a többit pedig eldönti helyetted az élet, e kavargó, félreértelmezhető energiák közepette.

Cs. Szabó Virág