Öleld meg magad…

car_hugÖleld meg magad…

…hiszen mások szeretete önmagad elfogadásával kezdődik.
Tekints befelé, amikor ítélkezel – a Benned lévő diszharmónia és önharag kelti életre benned a vádaskodás, a fölényesség, a felsőbbrendűség, a kifelé irányuló elvárások energiáit. A másiknak ehhez csak annyi köze van, hogy tükörképként szolgál az önmegértéshez, miközben a “kivetítés” által segítséget nyújt az egódnak abban is, hogy ne egyedül kelljen felvállalnia az önbüntetés terheit.
Ez emberi minta – ám légy éber, mert semmi köze a tudatossághoz. Ha valóban a szabadság felé törekszel életedben, a szembenézés és az öngyógyítás az egyetlen mód számodra a boldogsághoz. Minden más elfojtás, amelynek következménye törvényszerűen az Önvalónktól való távolodás.
Itt és most eldöntheted, hogy átöleled önmagad, a félelmeidet, és így, a megbocsátás erejével felszabadítod lényed a bűntudat mázsás súlyai alól.
Szeretni mindenki tud – valamilyen módon és szinten, biztosan. De Te válj azzá, aki isteni fénnyel gyógyít a világban, szárnyalásra inspirálva embertársait.  Engedd el azt önmagadból, aki önszeretete hézagjait varratná kényszeresen össze mások ragaszkodása vagy fogva tartása által.
Figyeld meg magad: miért vagy a másik mellett? Sok esetben a válasz: “mert szeret engem…”… vagyis önmagad szerethetőségének bizonyítékai kötnek a másik emberhez, nem a szabad akarat és a “bármilyenségkor” megnyilvánuló Világszerelem, amely akkor is örök, ha kedvesünknek változnia vagy távoznia kell.
Szeress… Csak úgy… Elvárások nélkül.
És akkor Igaz Úton jársz…

Cs. Szabó Virág

Ajándék

GiftAjándék

Az élet állandó változásban van – és így az ember döntései is.
Bár januárban-február első felében fizikailag nem találkozunk, a blogírás nem szünetel. Látogassátok rendszeresen az oldalt, ha kedvetek van “beszélgetni” az élet nagy kérdéseiről.

Áldott, felismert csodákban gazdag új esztendőt kívánok, munkatársaim nevében is.

Szeretettel: Virág

Lépj tovább!

seedling1Lépj tovább!

Saját lényedet gátolod a fejlődésben, ha megállítod magad egy történetben, amely haladni szeretne tovább. Teljesen mindegy, hogy mit tett vagy mondott tegnap a másik, ha volt azóta bátorsága belátni tévedését.
Annak sincs jelentősége, hogy te miként nyilvánultál meg a múltadban, hiszen egy korábbi élmény csak egykori én-állapotod kifejeződése, átmeneti, szubjektív, rögzíthetetlen igazság. Az élet-varázslatot fecséreled el, ha elvárod a világtól az állandóságot vagy bármi mást, ami – szerinted – helyénvaló, ahelyett, hogy a bármilyenné válás forradalmát támogatnád “szavazatoddal”…
Az élve eltemetettség fájdalmas állapot, ami önbizalom-hiányunkból fakad: félünk fejest ugrani az újba, így makacsul ragaszkodunk múltunk megszokásaihoz, hiszen azok – legyenek bár fájdalmasak -, mégiscsak ismerősen hatnak. Ám épp e rutinszerű életforma az, ami elválaszt bennünket a szabadság hozta boldogságtól, e mintákba tapadtan esélyünk sincs megélni az életet – főként pedig újjávarázsolni azt.
A legnagyobb kaland a pillanatról pillanatra való születésé, amely a jelenben enged lubickolni bennünket, a múltban vagy a jövőben való illúzió-utazások helyett. 
Az igazság egyszerű: minden AZ, és neked valójában nincs más feladatod, mint megtapasztalni aktuális AZ-ságodat.
Tapasztalataid persze következményekkel járnak, így bölcs szépséget és fényt hozni magaddal, káosz és szenvedés helyett.
Ám ez még így is csak a felszín – a megélt mélységek (legyenek bármilyenek is) mindenképpen gazdagabbá tesznek, és – egyenesen vagy kerülőkkel -, közelebb emelnek Önvalódhoz.
A mindennapokat átölelő ÉLET legfőbb ismérve a változni tudás. Épp ezért ne hagyd belefeledkezni magad a múlt sérelmeibe vagy bűntudatába – ismerd fel a tanulságokat, és lépj tovább. Ez visz legközelebb téged ahhoz, amit a szíved mélyén keresel…

Cs. Szabó Virág

Angyal

angel2Angyal

Ha úgy látná az ember önmagát, ahogyan a Jóisten gyönyörködik “gyermekeiben” – nem lenne értelme többé az önpusztításnak, csak a csodálat fénye ragyogna létezésünkből.
Aki másokat kritizál, bírál, bánt, megaláz – saját magát bünteti, mert fél lángra lobbantani lényében az isteni fényt. Miközben gyilkos pillantása a másikat sebzi, saját fájdalma egyre mélyül: szakadékokat tágít, karmikusan önbüntetésre ítélve önmagát. Rosszindulatával, öngyűlöletével olyan jövőt hív meg magához, amely fájdalommal és szenvedéssel körített események, kapcsolatok láncolatát sorakoztatja. Míg egy nap végre ráébred: a másik emberen keresztül csak saját lényén kívánt bosszút állni…
Amit a másiknak adsz, kifelé – azt valójában befelé szánod, mérgezett nyílvesszőként…
Nincs szomorúbb megnyilvánulása az önbizalomhiánynak, mint a másik gyengítésének tudatos vágya: az Egység sötétítésének kábulata.
Angyalszépségű fényedet miért rombolod, amikor a szívedben van a Megváltás kulcsa?

Cs. Szabó Virág

Tükröm, tükröm

In the mirrorTükröm, tükröm

Elkopott minták labirintusában járni az életutat, nem hoz megváltást.
Az újjászületés ugyanis bármely-pillanatos élmény, ami megélhető, ha nem ragaszkodunk énképünk korábbi állapotaihoz. A múltban való megrekedtség, vagy a jövőbe vetített vágy, félelem az elsődleges oka annak, hogy nem éljük belső éberségünket, azaz nem vagyunk jelen az Örökkévaló számára.
Kilépni az ismeretlent kínáló MOST-ba, kihívás: teljes kontroll-mentesség kell hozzá. Ha nem mi irányítunk, elméből, úgy hisszük, elveszítjük hatalmunkat és mindazt, amit addig felépítettünk, vagyis fontosság-és biztonságérzetünket az emberi világban. Nagy csapda ez, hiszen a szubjektív igazságunkhoz való ragaszkodás az, ami megakaszt a fejlődésben, és a spontán jelenlét gyakorlása helyett illúzióinkból épített börtönbe zár bennünket, elszigetelve minket az Egytől. Aki tervez, irányít és diktál – saját maga börtönőrévé válik idővel, amit felismerni már önmagában is fájdalmas lecke. Nemhogy változtatni rajta…
A bármilyenséget megélni csak a szabadságban lehet, ami mentes minden hatalmi vágytól és perfekcionizmustól. A tökéletlenségben felismerni a tökéletességet: ez a harcos ismérve… vagyis megengedni az életnek a kiszámíthatatlanságot… Minden más az egó törtetése, és fájdalommal jár…

Cs. Szabó Virág

Aranykapu

heartgateAranykapu

Nyitva van az Aranykapu…
Nincs más tennivalónk, mint besétálni rajta. Ám míg mázsás súlyokat cipelünk, a haladásunk erősen korlátozott.
A Kapun való belépéshez éretté kell válni: minden síkon megengedni magunknak a “gömbölyűséget”. Míg éles, szögletes módon éljük a mindennapjainkat a puhaság forradalma helyett, csak távolítjuk magunktól a Megváltást.

Nyitva van az Aranykapu… egy ideig. Aztán visszazár, és lesz, aki kívül marad.
Ők azok, akik minden figyelmeztetés ellenére hárítják a változást és a felszabadulást. A Szív lángoló erejének felvállalását.

Itt és most komoly az esélyünk arra, hogy a boldogságunkat megtaláljuk. Erre mindenki képes, aki a szívnyitás mellett dönt.

Emlékezz, mindig: az egyetlen felelőse e folyamatnak Te magad vagy – senki másra hárítani a saját utadról szóló döntést nem lehet.
Meditálj, pihenj a csöndjeidben, és figyeld, mit üzen a belső hangod… Azt kövesd, így eltévedni nem fogsz…
És légy odaadó, minden pillanatban, ezzel tudatosságra nevelve Önmagad: mert már nyitva van az Aranykapu… éppen most. Egy ideig…
…csak bújjatok rajta… 🙂

Cs. Szabó Virág

Kedvesek! Február 15-ig blogírói tevékenységem várhatóan szünetel. Új írásokat tőlem ez idő alatt ITT találhattok, illetve addig megtartom két korábbi blogomat is az Interneten: fenylotusz.blogspot.com, fenypontblog.blogspot.com, ezek régi írásaimat tartalmazzák. Ajánlom még olvasásra, szeretettel: Átölelem a félelmeimet. Találkozzunk februárban!
FELHÍVÁS: február 10-ig témajavaslatokat várok szeretettel a fenypont@gmail.com címre – miről szeretnétek olvasni a jövőben a blogban. A témát ajánlók között kisorsolunk februárban egy Mandralínia-könyvet. Ha írnátok, tárgyként tüntessétek fel: BLOG. Köszönöm. Szeretettel: Virág

Téli mese

Téli mese

Dermedten vacogott a fűtetlen szobában. Kint tombolt a hóvihar, s az ablak résein besüvített a szél.  Egészen összekuporodott, de nem jött álom a szemére. Édesapja sem tért még haza, pedig már késő este volt. Talán sikerült éjszakai vagonkirakásra jelentkeznie, gondolta magában, s ez némiképp megnyugtatta. Két nap múlva Szenteste. Emlékképek tolultak elé, olyan élesen látta ezeket, hogy belesajdult a szíve.
Édesanyjával készülődtek a Karácsonyra, gyönyörű dalokat énekeltek közben. Látta édesanyja meleg, mosolygós szemeit, érezte szeretetteljes ölelését. Anyu mindig jókedvű volt, annyira jó volt a közelében lenni. Áradt belőle a jóság , a szeretet.
Ó jaj, a kép halványulni kezdett, hiába próbálta még megtartani, és beúszott egy másik kép, édesanyja fekszik a földön, így talált rá egyszer. Az orvos azt mondta, nem szenvedett, azonnal meghalt. Gyenge volt a szíve. Hogy lehet valakinek gyenge a szíve, aki csupa szeretetből áll??
Mély szomorúság öntötte el, felkelt, s előkereste azt a pulóverét, amit utoljára kötött neki az édesanyja. Magához szorította, és mélyen beszívta a számára oly drága illatot. Rákezdett arra a karácsonyi dalra, amit együtt énekeltek: “Ó gyönyörű szép titokzatos éj”
Egyszer csak fényt látott, és a fény egyre erősödött, betöltötte az egész szobát.
A fény közepén ott állt egy Angyal, látta a szárnyait, hófehér földig érő ruháját.  Az angyal közelebb lépett hozzá, és megsimogatta a fejét. Ó, Istenem, ez a simogatás, oly ismerős volt számára. Belenézett az Angyal szemébe:
De hiszen ez…ez…  Anyu, kiáltotta!!!  És már ölelte, oly szorosan, mint aki sosem akarja elereszteni.  Igen én vagyok, szólt  Angyal-Anyu.  Már többször eljöttem hozzád, de most a Szent ünnep közeledtével láthatsz is engem.
Ó, igen szólt a kislány, emlékszem már, a különös neszekre, és utána mintha megérintett volna valaki. Hát te voltál?
Igen, felelte Angyal-Anyu.  Azért jöttem, hogy elmondjam, igaz, hogy nem láthatsz engem, de én odaátról mindig vigyázok rád, és a feléd áradó szeretetemet is érezni tudod, ha a szomorúság nem tölti ki egészen a szívedet.
A kislány csak ölelte, egyre szorosabban a ragyogó Fénylényt.
Most egy üveggömböt tett Angyal-Anyu a kezébe. A gömbben egy fénykép volt, melyen a meleg tekintetű, mosolygó Anyu volt látható.
Aztán eltűnt a Fényesség, és vele az Angyal alakja is szertefoszlott.
Hirtelen felült az ágyában, körülnézett. Hát persze, álom volt csak…… gondolta.
És akkor szeme rátévedt az üveggömbre. Ott volt az ágya mellett, benne Anyu képével.
Szívéhez szorította az üveggömböt, és valami időtlen nyugalom és öröm áradt szét egész testében.
És hosszú idő óta először mosollyal az arcán aludt el.

Köszönjük a szépséges mesét Martos Andinak.

Titok

Titok

Megsúgom a Titkot: a Szerelem Benned él, és nem a másik embertől kapod.
Ha mégis így hiszed, és odaadod ennek az illúziónak magadat – csalódni fogsz. Elmenekülsz az első konfliktus idején, vagy áldozatszerepbe ringatva magad újraismétled felvállalatlan kapcsolati mintáidat.
Mit ér, ha összetöröd a Tükröt? Attól az arcod sebhelyes marad, és ezt óhatatlanul megmutatja mindenki Számodra, akivel mélyebben kapcsolódsz utad során.
A szépséghibákat nem eltakarni, hanem gyógyítani kell. És amíg erre nem vagy kész, számíthatsz rá, hogy csak öngyűlöleted növekszik, egyre kiábrándultabban és dühödtebben hajszolva a másik ember elismerését, rajongását.

A Szerelemhez elsősorban befogadás kell. Álarc-levetés, meztelenre vetkőzés. Másként nem születhet KAPCSOLAT.
A befogadás pedig nem elsősorban a kedves felvállalásáról szól, hanem a belső misztériumunkra kimondott IGEN-ről. Arról, hogy készek vagyunk szembenézni önmagunkkal, és változni a tökéletesedés útját járva.  Aki tanulni szeretne, valóban, mélyen, legbelül – meghívja magához a mestert. Ezt jelenti a befogadás: megengedni a tükörbe tekintés varázslatát önmagunknak. Nem hárítani, nem magunkra zárni az ajtót – hanem kitárt szívvel rácsodálkozni mindarra, amit a másik az életünkbe hozhat.

Ha egyedül vagy, figyeld meg, mennyire félelmetes számodra a változás; milyen mélységben kötözik meg szárnyaidat rutinszerű mintáid; van-e annyi önszeretet benned, hogy elviseld, ha torz képet mutat aktuálisan a tükör? A magányos út hátterében lehet egy tudat alatti, elfojtott szorongás: mi lesz, ha kiderül, hogy nem vagyok tökéletes? Mi történik, ha fel kell ismernem: valójában csak illúzióim vannak önmagamról, és ideje, hogy összeomolni hagyjam világomat?

A Szerelmet csak az ismerheti meg, aki felkészült a befogadásra és az önszeretetre. Minden más hiánypótló kísérlet – remény arra, hogy a másik szeme tükrében megpillanthatom saját, addig fel nem ismert szépségemet. És ez az elvárás igencsak romboló lehet a rózsaszín köd elmúltával… miközben az elvárás megmarad.

Cs. Szabó Virág

Add fel…!

Add fel…!

Feladhatnád a védekezést, mert nem tudsz haladni az életedben mindaddig, míg hárítással vagy épp önostorozással eltolod a felelősségvállalás lehetőségét önmagadtól. Mindegy, hogy kifelé másokat vagy befelé, saját lényedet okolod megtörtént drámákért – az igazság az, hogy mindkét út a rombolásról és a menekülésről szól. A felnőtté válás azt jelenti, hogy megbocsátod és elengeded a múltat, teljesen. Tanulságok sorát emeled a tenyeredbe, és hozzájuk hajolva, nyitott szívvel fogadod azok megsúgott üzeneteit, és hagyod, hogy ezek a jövő kitártsága felé vezessenek.
Hibáztál, bántottál – na és? Akkor és ott a félelmeid vezettek, ennyi az egész. Minden érintett fejlődhetett az élmény által, ha nem a struccpolitikát, vagy a negatív bujdoklást választotta. És ha a tanulás még nem történt meg, egy nap megadathat a tisztán látás képességének felvállalása.  Aki tanulni kész – az magához vonzza az élet ajándékait, akkor is, ha korábban már megtépázta az élet.  A gazdagság a tapasztaltságot jelenti, azt, hogy az emberi létforma hepéire és hupáira egyaránt képesek vagyunk felülről rátekinteni, és megérteni mindazt, aminek bölcsességét egónk sérelmei – gyengébb állapotainkban -, hajlamosak elrejteni előlünk.
Soha nem késő megnyílni… Mindig van lehetőség a megbocsátásra…

Cs. Szabó Virág

Szívmag

Szívmag

Vagyok, aki vagyok.
A tisztaság pillanatai elhozzák az ebben való bizonyosságot.
Minden más egó-játék: színpadi jelentek sora. Gondolunk, érzünk, szólunk és cselekszünk. Minden következménnyel jár – ez a karma. Ám megnyilvánulásaink mindegyike lehetőség az Úton – ajándék a Tanuláshoz, a Tapasztaláshoz, az Önismerethez. És ha a bűntudat börtönét választjuk felismerések és a szabad akarat, a változni tudás szabadsága helyett, épp oly tévesen értelmezzük az Univerzum Törvényeit, mintha nem élünk az áramlás hozta jelenlét gyakorlatával.
Ha a fejlődés útját járod, nem a múltat siratod átéléssel, hanem az itt és most nyitottságával kapcsolódsz, az ÉLETRE hangolódva.  A Szeretet azt jelenti, hogy lehetőséget adsz a változásra, önmagadnak és másoknak. Skatulyába helyezni bárkit is – önbüntető kísértés, amely akadályozója felemelkedésünknek. A Szívünkben rejlő fénymagot felszínre hozni azzal tudod, ha megérted: csak a jelen létezik… minden más képzeletünk illúziója.

Cs. Szabó Virág