Felemelkedésünk Útja

Felemelkedésünk Útja

Évezredek óta tapasztaljuk az ember-létet, megismerve annak megannyi árnyalatát.
Izgalmas kihívást kaptunk a felsőbb világokból: a szabad akarat képességét, amely által isteni teremtőerőnk kiteljesedhet. Ez azonban nemcsak lehetőség, hanem felelősség is:  minden pillanatunk új döntést kíván. A kérdés pedig az, hogy az egó vagy a Szív vezetésének adjuk át magunkat.

Az egó győzelemre vágyik, megsemmisíteni mindent, ami a hatalmát veszélyeztetheti. Az alsóbb – fizikai, érzelmi és mentális – síkokhoz szegez bennünket, megfosztva bennünket istenmagunk fényének felismerésétől.

A Szívenergia áramoltatása – azaz a tiszta, önzetlen, feltétel nélküli Szeretet felvállalása – pedig felszabadulásunkhoz vezet.
Feltéve, ha élünk vele…
Idáig azonban kevesen tették ezt, mert a félelem elborította elméjüket, és inkább építettek falakat – mint hidakat. Amnéziába temetkeztünk, megfeledkezve arról, kik is vagyunk valójában – belemerültünk az illúziók világába, amelyet a képlékeny, múlandó jelenségek alkotnak. A birtoklás vágya lett úrrá rajtunk, ami elvezetett bennünket a gyűlölet, a harag, a megvetés, a féltékenység, a bűntudat forrásához. Isteni eredetű teremtő erőnket így fordítottuk rombolásra…

Az elmúlt évezredek során jöttek mesterek, próféták, hogy emlékeztessenek bennünket, miért is vagyunk itt – a Bolygó Őrzése lett volna a feladatunk. Ám mi nem hallgattunk rájuk, félreértelmeztük tanításaikat. Megváltásért könyörögtünk, a megértés felvállalása helyett. És így egyre mélyebbre fullasztottuk lehetőségeinket a felszíni, fizikai érzékekkel fogható világmocsárba, kiszolgáltatott, ide-oda sodródó, élettelen farönkké alacsonyítva magunkat.

A MOST azonban rendkívüli lehetőséget kínál. Olyan isteni segítséget, támogatást kapunk az elkövetkezendő évszázadokban (és már jelenünkben is), amely által eljuthatunk Lényünk forrásához, azaz végleg megszabadulva szenvedő énünktől, hazatalálhatunk, tudatosak lehetünk a boldogság állapotában.  Merthogy ez az igazi létezésünk: az áramlás az örömben, a tisztaságban, a világszerelemben – csak éppen az egónkra fókuszálva nem vagyunk készek felismerni a Valóságot.

Azért nem vagyunk boldogok, mert az alsóbb síkok illúzióira összpontosítunk, ezáltal szenvedésre ítélve magunkat.
Szüntelenül “mozizunk” elménk vásznán – és nem ismerjük be, ha a film fájdalmas vagy félelem-gerjesztő – a gondolataink azok, nem pedig a világ. Mi magunk teremtjük a körülöttünk lévő szörnyeket, démonokat, hétfejű sárkányokat… mi, együtt, emberek… az elménkben.
… és a Szépségeket is… de ahhoz, hogy ez történjen, el kell indulnunk a Szív irányában… és akkor megszülethet egy ragyogóbb, békésebb, örömtelibb világ…

Akit az egója vezet –  rombol, pusztít, félelemben vacog, és fájdalmat okoz. Negatív gondolataival szennyezi a világot és saját életét…
Aki pedig a Szívére hagyatkozik – alkot, behívja a Csodákat és szárnyal a pillanatban…
Ez a különbség.

Az, ami körülvesz bennünket, milyenségében egyéni és kollektív teremtéseink eredménye. Minden. A szenvedés és az öröm egyaránt.
Amilyennek magad körül látod a világot – olyan gondolatok fogalmazódtak meg egy és persze sokmilliárd ember elméjében.
A mi felelősségünk, hogy mit teremtünk. A Tiéd. Az enyém. Mindannyiunké.

Ami napjainkban már markánsan zajló folyamat – értünk, a fejlődésünkért van.
Leegyszerűsítve a folyamat magyarázatát: olyan fényáradat érkezik valamennyiünk lénye felé, amely felfoghatatlan erejével kitisztíthat bennünket, és felemelheti rezgésszintünket a boldogság szüntelen állapotába, ezzel egy új evolúciós szintre segítve az emberiséget. Azaz ráébreszt bennünket – kik vagyunk, mi a feladatunk emberként és isteni lényként… Boldogságra szólít fel bennünket.

Aki fogadja az érkező fényt – az felemelkedhet, megtalálhatja végre Valódi Önmagát.
Aki ellenáll – az szenvedni fog, nagyon. Mert az egója vezeti, és az egó nem akarja a változást. Ez számára felér egy halálos ítélettel.
Ezért az egó a fényáradat előtt bezárja a kaput… a fény azonban dörömböl, be akar jutni… és ez a háború bizony igencsak fájdalmas… és kimerítő is…

Nincs ember, akit ne érintene ez a forradalom. Minden létezőnek – még Földanyánknak is – át kell mennie az újjászületés ezen radikális folyamatán. Ezért vannak a természeti katasztrófák, a háborúk… Mert az egó nem akar engedni: akadályozza a Szívet a befogadásban… …
Pedig az egyetlen békés út és a végső megoldás is a befogadásé. Elfogadni azt, hogy el kell engednünk mindent, ami illúzió az életünkben – és csak az igaz értékeket tarthatjuk meg. Meg kell válnunk önpusztító mintáinktól, szenvedést okozó belső hiedelmeinktől, el kell sajátítanunk a pozitív gondolkodás képességét, és szüntelenül gyakorolnunk kell azt. Felelősek vagyunk a jövőnkért – mert ha megmaradunk romboló félelmeink, gyűlöletünk mocsarában: a bolygó Sötét Korszakát segítjük elő. Ám ha bátran az öngyógyítás útjára lépünk – közös szív-erővel meghívhatjuk az Aranykort magunkhoz.

Ez a háború mindig is jelen volt, de az érkező támogatás által a folyamat annyira felerősödik ezúttal, hogy nincs más választásunk: DÖNTENÜNK KELL – a fény vagy a sötétség harcosai leszünk.
A Fény harcosai a Szív mentén haladnak előre, elsajátítva a Szeretet Bölcsességét, és annak megfelelően élik életüket.
A sötétség katonái pedig bolygó-és emberellenes jelenlétükkel tovább fokozzák a szenvedést a világban…
Mit táplálsz: az egót vagy a Szívet? Ez a kérdés…
És ez a kérdés meglehetősen árnyalt: ugyanis az egót nem csak a látványos gyűlölködés eteti, hanem a mindennapos, szeretetellenes játszmáink is… mindaz, ami elválaszt másoktól, és önmagunktól… mindaz, ami a szenvedésünkben támogat bennünket… mindaz, ami nem engedi meg számunkra boldogságunk gyakorlati felvállalását…

Nagyon tudatosnak kell lennünk, mert a Döntés ideje közeleg. És hiába jelentjük ki: persze, hogy a fény útját segítem, ha a puttonyom negativitással, félelmekkel van tele – a “mágnes” a Nagy Pillanatban a saját rezgésszintednek megfelelő állapotba vonz… akkor, ott már tehetetlen leszel.
Itt és Most azonban eldöntheted, hogy az Aranykor építőjeként igent mondasz arra, hogy megtisztítod Önmagad mindattól, ami szenvedésbe húz. A megbocsátás, az önfelszabadítás, a tudatos pozitivitás és szeretet mentén elindulhatsz… és lépésről lépésre fényharcossá alakulhatsz át. Nem késő elkezdeni… de túl késő nem elkezdeni…

Változz – tedd magad boldoggá… és ezzel máris elindítottad magad és önmagadon keresztül embertársaidat, a világot a felemelkedés útján… és ha még bukdácsolsz, az sem baj – csak ne állj meg, és ne térj vissza a félelmekhez akkor sem, ha épp hibáztál!
Légy elkötelezett a célod irányában, és máris sokat tettél…

Cs. Szabó Virág

Beszélgethetünk az Új Korról, ha van kedvetek hozzá. A hozzászólási lehetőség (www.fenyhordozok.hu) erre ad teret: inspiráljuk egymást üzenetekkel, kérdésekkel és válaszokkal…  Áldott felkészülést kívánok.

Kiment az első levél

Kedves! Ha regisztráltál, és mégsem kaptál levelet, jelezz felénk, kérlek – ez csak technikai malőr miatt történhetett így 🙂

Szép napot! Virág

Forgásban

Forgásban

Az ember saját egója körül forog, és csodálkozik, hogy nem változik semmi… Összeesküvés-elméletek áldozatává avatja önmagát, hogy legyen kifogása azokkal szemben, akik emlékeztetik: a belső és így a külső transzformációt sem adják ingyen, dolgozni kell érte. Nagyon elszántan és kitartóan…
…mert amikor épp elhinnéd, hogy célba értél, akkor érkeznek a legnagyobb próbatételek…
Ne irigyelj hát senkit: mindenkinek kihívás a saját élete… És akinek a mosoly, a nevetés az arcán gyakori, az bizony már megdolgozott eredményeiért, ennyi az egész.
Életről életre tanuljuk a földi létet, és azt, hogyan legyünk urai érzelmeinknek, gondolatainknak – mégis kevés még a boldog arc… mert a belső háborút megvívni kevesen akarják, inkább beletemetkeznek önsajnálatuk mocsarába, és az egész világot okolják a szenvedésükért…
Senki nem hibás. Te sem vagy az. Egyszerűen csak akarva-akaratlanul alakítod az életed… ITT és MOST is épp ezt teszed. Nem tetszik a kép? Akkor változz: gondolkodj másként! Döntsd el: boldog leszel… és tűzön-vízen át tarts ki az elhatározásod mellett…

Cs. Szabó Virág

Háború

Háború

Élesedik a küzdelem. A Lélek és az egó idegtépő, könnyfakasztó háborúja lassanként csúcspontjához ér: az ellenfelek körvonalai egyre markánsabban mutatkoznak. A titkokról lehull a lepel – és Te egyre meztelenebbül állsz a csatatéren.
Van Erőd – és kapod a segítséget. Ne sajnáld magad, mert nincs okod rá. Minden a felemelkedésben támogat.
Mondod, nehéz… Tudom én is… Hinnünk kell, bármi áron.
Mert a győzelem mindig is a miénk volt, ma is az – csak el kellene fogadnunk végre a biztonságot. Az önfelvállalás természetességét.
Igen, nehéz, én is tudom… A szabadság küszöbén még mindig visszatartani próbálnak mélyben felejtett szorongásaink… apró trükkök, amelyeknek létezése régen kiesett emlékezetünkből, ám most támadnak… még utoljára megkísérelve azt, hogy hátha félünk majd tőlük…
Te csak bocsáss meg… Mindenkinek, mindenért… Önmagadnak.
És hagyd, hogy kiforrjon belőled minden megmagyarázhatatlan indulat…
Engedd, hogy kiszakadjon lényedből a negativitás – ordíts egy nagyot… majd lépj tovább.

Fejet hajtva az Ismeretlen előtt…

Cs. Szabó Virág

Ébredés

Ébredés

“Nem azt élem, aki vagyok” – érezted ezt valaha?
…hogy úgy bújsz bele hamis szerepeidbe, mint az ágy mellett gondosan elrendezett papucsokba, és csak rutinszerűen látogatod végig napod túl jól ismert állomásait? A matéria mantrájaként szövöd egymásba a perceidet, egyszer sem eltérve a megszokott ritmustól? Bebiflázott mondatokat engedelmes szöveghűséggel fújsz, és a tetteidet az unalomig ismételgeted?
Ha felsírsz egy hajnalon, mert aznap már nem akarod ugyanazt a karcos lemezt betenni a lejátszóba, azt jelenti, hogy a belső “magod” ébred… A kérdés pedig már csak az, hogy mit kezdesz vele…
Azok, akik a Lélekhez való kapcsolódás helyett a mulandóság lenyomataira összpontosítanak, ilyenkor kezdenek vad, lázas szabadságharcukba – borítanak mindent maguk körül, látványos forradalomban kifejezve az “elegem van” indulatát. Mások összetörnek, szilánkjaikra, és mély depresszióba kergetik önmagukat. Azok pedig, akik elméjükbe befogadták egyszer a “több is van a fizikai érzékekkel tapasztalhatónál” kijelentését, türelmetlen keresésbe kezdenek: könyvekből, előadásokból igyekeznek megtudni a biztos választ, a boldogság receptjét.
Mindenki ugyanazt kutatja, csak épp az eszközeik mások. És a nyelv, amit beszélnek.
Majd egy idő után mindhárom irány követői csalódottan legyintenek… mert hiteles válaszokra nem találtak: még mindig dübörög bennük megannyi félelem… haláltól és élettől.
És jön egy krízis – egy figyelmeztetés, amely lehet negatív vagy pozitív, de mindenképpen felülír mindent hullámaival: és az ember megérti, belülről, igazán: változtatnia kell… és elindul befelé, a Csöndbe… ahol a válaszok nyílnak.
Egy tágas mezőre érkezik, ahol  – színekben pompázó – virágok veszik körül, és mind az illatát kínálja… ő ismerkedni kezd a virágokkal, ám a külvilág ezt nem akarja hagyni… erőszakkal, furfanggal, és mindenféle kísértéssel-csábítással igyekszik visszatéríteni a sivatagba… és ő vívódik: mert az ismeretlen ijesztő… bármennyire szép is. Amit megszokott, az pedig túlságosan az övé még: a rutin nagy erő.
Megkezdődik a harc. Markáns, nagy háború. A tét: a Szabadság… vagy épp a visszaesés a rabságba. Ez utóbbi szenvedés-teljesebb, mint valaha – mert már megízlelte a Virágokkal tarkított mező szépségét… és odavágyik, mert kétség nélkül tudja: az az otthona, ahol élni szeretne… Nem a rideg pusztaság.

Mindig is így küzdött az ember… küzdött és bízott, majd reményt vesztett, és elesett… aztán új erőre kapott, és kezdte elölről az egészet, már a belső forradalmaiból is rutint formálva az évszázadok során…
Akadtak, akik nem adták fel – és végigjárták az Utat. Ők a virágos mező boldog urai. Néhányuk időnként ellátogat a sivatagba, hogy elmesélje az embereknek, milyen mézes a virágillat. És őt hallgatva a már arra tévedt emberek szívében felsajog a honvágy fájdalma… és vannak olyanok is, akik bár még nem sétáltak a virágmezőre, de álmodnak róla, és a történettől álmaik még színesebbé válnak…
Korunk különleges – égi segítőink ugyanis rájöttek, önmagában az ember nagyon nehezen boldogul, mert a változtatásra való készsége nem túlságosan fejlett… Így aztán eldöntötték, hogy megtámogatnak bennünket a “hazajutásban”. Energiát küldenek számunkra, fény és szeretet formájában – amelyre ha megnyitjuk magunkat, és ráfekszünk – isteni járműként elszállít bennünket a vágyott virágmezőre, ahol a Szabadság terem.
Ám az ember makacs lény – örökös dackorszakát éli. Ezért ahelyett, hogy igent mondana a nyitott szívű érdeklődésre, keresztbe fonja karjait és azt kántálja kitartóan: “nem hiszek neked, biztosan csak áltatsz engem… dehogy mozdulok innen, jó nekem itt – ezt legalább ismerem”…
És ez az ember tragédiája.
Pedig nem kellene mást tennie az Aranykorba való belépéshez, mint boldog mosollyal fogadni a változást, amire valójában, a szíve mélyén vágyik.
Csak épp a kővé dermesztett szív nem jelez fizikai érzékekkel tapasztalhatóan…

Ha egy hajnalon megjelenik a szemed sarkában egy könnycsepp, ne töröld le egy kézmozdulattal, hanem hallgasd meg az üzenetét. Érdemes…

Cs. Szabó Virág

Mások élete

Mások élete

Ülj le a csöndedbe, és nézd meg, mire fókuszálsz a napjaidban. Ha leginkább mások életére: szerelmed, családtagjaid, barátaid, ismerőseid “milyenségére”, “hogylétére” és megnyilvánulásaira, nem a saját életedet éled, így esélyt sem adsz önmagadnak a változásra. Rajtuk keresztül  önvédelmi falakat húzol fel azért, hogy ne kelljen szembesülnöd azzal, amit te teremtettél, és amit továbbgöngyölíteni – személyes felelősséged.
Rejtett hárítás ez: kivonod magad a Térből, azáltal, hogy – látszólag – másokért öltesz magadra áldozatgúnyát, vagy épp a megbántott, felháborodott stb. ítélethozó szerepével azonosulsz.
Amíg nem engeded meg magadnak a befelé figyelés ösztönösségét, mert azzal vagy elfoglalva, miként cselekednek irányodban mások – stagnálásra kényszeríted az életed. A szabadságod záloga az, hogy elfogadod: ami történt, megtörtént; aki jelen van, az  jelen van és aki nincs, az nincs -, és az ITT és MOST varázslatára összpontosítva tudatosan döntéseket hozol mágiád irányultságáról.
Eltévedt vagy mindaddig, míg más életében taposol, ahelyett, hogy végre a sajátodat fényesítenéd örömteljessé… Beavatkozó vagy, ha megmentésre kész “hőssé” avatod magad, miközben romokban a saját én-és világképed… Segíteni egyetlen módon tudsz lélektársaidnak: belső ragyogásoddal… Minden más az egó megnyugtatása önbizalomnövelő illúzió-tettekkel…

Cs. Szabó Virág

Légy boldog!

Légy boldog!

Nem kell hinned az ezotériában, és az Új Kori felemelkedésben sem – csak légy boldog!
Az emberiség háromnegyede hitetlen – a “maradék” pedig túlmisztifikálja a létezést, ezzel megint csak megfeledkezve a lényegről.
Az Igazi Lényeg – megvilágosodásunk kulcsa – a Szívben van, és úgy hívják: SZERETET.
Nem elméleti, és nem intellektuálisan hangoztatott – hanem megélt, gyakorlati Szeretet, amely befelé és kifelé egyaránt áramlik.
Teljesen mindegy, hogy érzékelsz-e a matérián túl, vannak e látomásaid, vízióid, rendelkezel-e természetfeletti képességekkel… Ha igen, örülj neki, de azonnal menj tovább, nehogy az egód vagy az alsóbb világok csapdáikba ejtsenek. Ha pedig nem, akkor is haladj az Élet-Úton, és tanuld meg, hogyan válhatnál minden lépéseddel szeretetteljesebbé, önzetlenebbé, boldogabbá.
Mindegy, milyen szavakat használunk – és az is mindegy, hogy milyen kategóriákba szorítjuk magunkat önjellemzéseinkkor.

A Valóságunk az, ami a Világot emelni, vagy hátráltatni képes a már zajló evolúciós folyamatokban.

Cs. Szabó Virág

Nők – Együtt

Nők – Együtt

Ha sok ember, egy célért, körben összekapcsolódik – az indiánok szerint megszületik a Világ Ereje.
A változáshoz pedig ERŐ kell, ezt mindannyian tudjuk.
Így jött az az ötlet, hogy A Szakrális Nő – tréninget ne egyesével osszam meg az érdeklődő Nőkkel, hanem kezdjük el egy időben a programot, és fejezzük be ugyanazon a napon. Ezáltal – mint a közös fogyókúrázásnál, vagy épp a csoportban megélt meditációnál – az energia összeadódik: elgyengüléseink, elbizonytalanodásaink esetén támogatónkká, inspirálónkká válik a csoportmező.

Kedves Lányok, Nők, Asszonyok!

November 8-án este e-mailben megkapjátok az első hét programját. Azért napokkal a hivatalos kezdés (november 12.) előtt, hogy felkészülhessetek, ráhangolódhassatok, legyen időtök beszerezni azt a néhány eszközt, amely segítheti a haladásotokat ezen az Úton.

Az Út – amikor először jártam végig – számomra nagyon különleges volt. Akkoriban még nem voltam jóban a bennem élő Nővel – rejtegettem, szégyelltem magam, bűntudatom volt a szabadságban megélt időszakaimért, és bizony igyekeztem férfiasan erősnek látszani. Azt addigra már beláttam, hogy a gátlásos kamaszlány által “felszedett” férfiszerepek (önvédelmi formák) nem támogatnak abban, hogy az legyek, aki vagyok – de még volt bennem jócskán félelem a valódi nőiség felvállalásával kapcsolatban. Azonban nem nagyon találtam inspirációt, hogy merre induljak, így aztán elkezdtem befelé figyelni. Ahogyan lenni szokott – hamarosan a könyvesbolt polcáról levertem a könyökömmel egy könyvet: Queen Afua, egy sötét bőrű, jelenleg is élő királynő egészség-és spirituális programját tartalmazta. Megvettem, elolvastam, és elhatároztam, hogy “saját lehetőségeimre” formálva megvalósítom azt a mindennapjaimban. Így is tettem, és ezzel kezdetét vette egy különleges belső és külső utazás, Önmagamban (ami azóta is tart…).

Ennek az utazásnak a “térképét” kívánom megosztani Veletek – mai tudásommal összevetve, kisimítva… És arra szorgalmazva Titeket, hogy induljatok el! Ám ne kövessetek vakon, hanem belső kreativitásotok erejét használva adjatok saját jelleget e 21 napos kalandozásnak… Belülről érezzétek, hol érdemes lassítani, megállni, vagy épp irányt váltani… Mert a leghitelesebb vezetőtök a Lelketek, amely a csöndben – tapasztalhatjátok -, egyértelmű üzeneteket küld Felétek…

A programot én annak idején társ és munka mellett vállaltam… Körülményeiteknek megfelelően választhatjátok majd meg, hogy a könnyített verzióját próbáljátok ki, vagy pedig lehetőségetek van igent mondani akár a 21 napos “kunyhó-létre”…

Folytatom, hamarosan…

Csodás áramlást kívánok Nektek, szeretettel: Virág