Zárás

Kedves Barátaim!

Köszönöm, hogy éveken át látogattátok a fenypontblog.blogspot.com oldalt. Miután úgy érzem, hogy számomra az az írástár már nem a MOST-ról szól, szeretném bezárni, azaz december 31-én törlöm az oldalt. Akinek kedve van, idén még olvasgathatja az ottani bejegyzéseket.
Terveink között szerepel, hogy az örök-érvényű üzeneteket füzetsorozat formájában egyszer kiadjuk…
Támogatást ehhez a megvalósuláshoz köszönettel fogadunk. Szépséges napokat! Virág

A változás derűje

A változás derűje

Jól érzed magad a bőrödben? Boldog vagy? Áldásként éled meg a napokat? Szeretsz-e odaadással, hálásan?
Ha a válaszod a kérdésekre “igen”, rátaláltál a helyes útra. Azonban ha szorongás, félelem, csalódottság, kiürültség, harag, hatalomvágy, kontrollkényszer irányítja a lépéseidet, ideje megpihenned a csöndedben, és ráérezni: mi szorul változtatásra az életedben.
Különös az ember. Szenved, amíg csak bír – és a belső transzformációt akkor vállalja fel, ha már csak egy leheletnyi energia választja el a végső összeomlástól.
Milyen bölcs volna megtanulni inkább élvezni a változást, mint egy sakkjátékot… Kitalálni a következő lépést, tudatosan, hogy végül a miénk legyen a Nagy Győzelem… Ez volna az Igazi, Hiteles Élet.

Cs. Szabó Virág

A Döntés Után

A Döntés Után

Tudni fogod, ha valóban döntöttél. Abban a pillanatban megnyílik előtted egy végtelen fényfolyosó, és ellenállhatatlan, leküzdhetetlen vágyat érzel arra, hogy végighaladj rajta.
Ha a szívedből kötelezted el magad a Fényben, nem tudsz már nem cselekedni. Minden gondolatod a világébresztés körül forog. Észreveszed azt is: hogyha hivatásod mentén áramolsz, a lényedet azonnali forróság járja át, és az “utamon vagyok”-érzés félreértelmezhetetlen eksztázisa.  Minden személyes küzdelmet, belső krízist felülír már az emberiségért való munkálkodás lázas tettrekészsége…
…ha pedig befogadó közegre találsz, lobogó üzenetlángok hatják át bensődet, és e mentális belső csöndedben az isteni szívdobbanások keresetlen, mégis pontosan talált szavakban fejezik ki önmagukat…
A Döntés meghozatala után Szolgálat van, boldogító és önfeledt… és egy hála teli szimfónia bontja ki magát benned időről időre: mert létezésed által újra és újra megtapasztalhatod a Világ csodáját – és ezért KÖSZÖNET jár… örökké…

Cs. Szabó Virág

Te csak ragyogj!

Te csak ragyogj!

Miért fél az ember saját belső fényének felvállalásától?
Miért riasztja a gondolat, hogy kiteljesítheti Önmagát és végre boldog lehet?
Nem lehetséges, hogy épp a változás az egó legfőbb ellensége, mert csak addig érzi hatalmát, amíg a régi, szenvedést hozó mintákba falazhat bennünket?
Ismerős utakra vágyunk, amelyek nem tartogatnak kockázatot számunkra. Saját befagyott lábnyomainkban lépegetünk, ahelyett, hogy igent mondanánk az Élet nagy Kalandjára…
Idáig tehettük, hiszen bár az Univerzum mindig küldte a figyelmeztető jeleket, azok tudatlanságunkból fakadóan inkább lettek értelmezve “sorscsapásként”, “büntetésként”, “véletlen balesetként”, mintsem Isteni Üzenetként.
De ma már más a Világ: felgyorsult minden… megadatik számunkra a lehetőség, hogy zsinórban oldjuk fel belső blokkjainkat… és ha nem tesszük, nagyon fájdalmas lesz számunkra az élet. Mi ássuk a vermet önmagunknak, félelmeink miatt, amelyek elválasztanak az Újba való fejest ugrás eksztázisától.
ÉLJ, IGAZÁN, BELÜLRŐL – ezt támasztja felénk édes követelményként az Új Kor… mi mégis sértetten vonunk vállat, és maradunk a réginél… mert azt legalább már ismerjük… és egyébként is, mi lenne belőlünk, ha leadnánk évezredek óta cipelt szenvedésputtonyunkat…?
Hamis énképünk az oka annak, hogy akadályozzuk Születésünket… egónk vezérelte utasításaink azok, amelyek megfélemlítéssel blokkolják haladásunkat a Boldogság felé vezető sárga köves úton… Nincs más ellenségünk, csak a meggyőződés, hogy a grimaszoló, szorongó arc, amely visszaköszön ránk a tükörből – mi magunk vagyunk…

Cs. Szabó Virág

Az ébredés szépsége

Az ébredés szépsége

Nem kell félned semmitől. Isten a tenyerén hordoz valamennyiünket.
Segítene, ha meglátnád: mindaz, ami történik, és amely egyre nagyobb teret kap a földi létben – ébresztő, nem más.
Egyre szenvedélyesebb felrázás: “Ébredj, gyermek, csodálatosabb vagy, mint hinnéd! Éld azt, amire születtél, amire hivatott vagy!”.
Ha elfogadod e hívószót, sokkal könnyebb lesz számodra az Átlépés…
Ha van bátorságod őszinteségbe fordítani életedet, elengedve megannyi illúziót…
Ha kész vagy a változás mentén alakítani sorsodat…
…megkönnyebbülhetsz végre…
A ragaszkodásod az, ami fájdalmakat, félelmeket generál – a régi, megszokott mintáktól való függőséged.
Ha ellenállsz mindannak, ami egyre hangosabban és követelőzőbben hív, és továbbra is azt mondod: “a világ nem lehet több annál, mint amit fizikai érzékszerveimmel tapasztalok – maradok ott, ahol vagyok, abban, amihez hozzászoktam, amit ismerek” – a folyamat fájdalmas lesz. Nem azért, mert eleve az – hanem mert makacs tiltakozásod akadályozza az áramlását mindannak, ami elkerülhetetlenül történni fog…

Az élet milyensége kizárólag hozzáállásod kérdése. A boldogságod – egy döntésé.
Minden élet hozta történésben meglátható a Remény és az Öröm. Ha erre kész vagy, már egy komoly lépést tettél a belső Szabadság Útján.

Lenyűgöző, ami bolygószinten zajlik: lehetőségünk van elengedni a szenvedést, és felvállalni végre valódi lényegünket, sorsunkat: belső, ragyogó fényünket, Szívünk erejét.
A tét hatalmas, és a döntés meghozatalának pillanata egyre közeledik… Kész vagy igent mondani az ÚJRA, az aranyfényű Ébredésre – vagy pedig megszokott lépéseidet fanatikusan követve akadályozod tovább egyéni és kollektív küldetésed beteljesítését?
Változol – vagy a múltba ragasztod önmagad?
A kérdés ennyi. Merre tartasz, Ember?

Cs. Szabó Virág

Látni kell…

Látni kell. Tisztán.
Máskülönben nálunk hatalmasabbnak gondolt erők marionett-bábuként mozgathatják kiüresedett vázunkat, saját céljaik felé.
Légy éber! Manipulálni csak a sötétség katonái fognak, akik diktatórikus hatalomvággyal keresnek híveket maguknak.
A Szeretet mindenkoron szabadon hagy: erről ismered fel. Önállóságra buzdít, és szárnyaid felvállalására inspirál. Arra, hogy engedj el mindent, ami nem a belső hangod igenje, és indulj el végre az álmaid felé…

A szemed végtelenjébe nézek, és tudom, hogy ismerlek. Két nyitott szív egymásra köszönése – csak egy pillanat, nem több.
Ha nyitott vagy a láthatatlan felé, ennyi is elég ahhoz, hogy megerősödj a bizonyosságban: nem vagy egyedül…
Napjaink ébredésfolyamában nincs idő a csodálkozásra – csak tudomásul kell venni a világok káprázatos összjátékát, máskülönben lemaradunk tapasztalataink megéléséről.
A megértéshez csönd kell… hova rohansz már megint? Lassíts, és emlékeztesd magad, újra és újra: “figyelek… mert itt és most ez a feladatom…”

Belső harangjáték. Ma megint egymásra nyílt két angyaltekintet. Nem kell szó, érintés sem kell – csak az energiák villanásnyi tánca… de már ettől is felébredhet a Fénymag… ha figyelünk… és megengedünk…
…Mert annyira gyors már minden… Elmével követhetetlenül az.

Látni kell, hogy a szirombontás ideje van… és ünnepelni… mert erőt adhat az, ha összedobban két egy ritmust dünnyögő, még bátortalan szív…
Látni kell akkor is, ha félhomály borítja a környéket… mert az álruhások ebben a megközelíthetetlen titokködben járnak… suttogják, hogy épp csak meghalld: “állj be közénk… szükségünk van rád… itt fontos vagy…”

A Szeretet nem mond semmit. Hagyja, hogy azzá légy, akivé lenni tudsz az adott pillanatban. És gyönyörködik benned…
Ennyi az egész.
Figyelj: a csönd beszédesebb, mint gondolnád…

Cs. Szabó Virág

Virág írása az Új Korról hamarosan olvasható. Korábbi kisregénye letölthető itt
Írói képzések a Fénypontnál!

Pillangóvá válás

Pillangóvá válás

Bebetonozni magad régi, elavult mintákba, azt jelenti, hogy feladtad a boldogság keresését. Megrekedtél a tetszhalott állapotban. Megelégszel a báb-léttel, ahelyett, hogy igent mondanál a pillangóvá válásra.
Régóta figyelem az embereket – a felismerésem az, hogy minden mentális, érzelmi és fizikai megbetegedés gyökere ez. Sőt, a kapcsolati fájdalmak is ebből a “bebábozódásból” származnak. Abból, hogy hátat fordítunk a tükörnek, és azt mondjuk: változzon a világ, ha akar! tegyen boldoggá! én már gürcöltem eleget… De nem így volt. Az Élet hiba nélkül mutatja, hol tartasz Önmagad elfogadásával, szeretetével. Lehet hazudni nyitottságot, rugalmasságot ideig-óráig, de a kép, amely mindennapjaidból tekint vissza rád – nem téved. Miközben áltatod magad azzal, hogy “te már mindent megpróbáltál”, talán nem teszel mást, mint régen eltanult mantrákat ismételgetsz befelé és kifelé, amelyek hátráltatnak a fejlődésedben. Sebeket nyalogatsz, a “szegény én marionettjeként”.
Nincs “tetsz-halálra” ítélt ember: ember van, aki fél szárnyra kapni. Aki kővé vált azért, hogy ne bántsa többet a világ. Pedig a külvilág csak azt hozza számodra, amire odabent ítélted önmagad. Minden az énképen múlik, és ebben nem lehet hazudni. Mormoghatsz pozitív megerősítéseket, ha nem hiszel bennük – dagonyázhatod egódat státusszimbólumokkal, ha nincs erejük számodra. Felszíni látszatmegoldásokkal nem változik semmi.
Mi marad, ha haraggal fordulsz önmagad felé? Szorongás, félelem, önvédelmi kényszer hozta elidegenedés másoktól… irigység, féltékenység, más értékének látványos csökkenteni vágyása… hogy ne legyen felismerhető saját kicsinység-tudatod…
Hidd el, csak az mar, aki önmagát büntetné…

Pillangóvá válásra teremtettünk valamennyien. Ha nem vállaljuk fel e küldetést, mert még mindig biztonságosabb a megszokott fagyállapot,  a mosoly holnapra leolvad arcunkról, és nem marad más, mint a tömlöclét egy fény-nélküli birodalomban… ahol nagyokat koppan a magány, egyhangú ritmust adva létezésünknek…
Nincs olyan, aki ne kaphatna szárnyra. Csak el kell dönteni. És nem holnap… és főképp nem mástól várva a megváltást.
Tudd, hogy mindaddig, míg szűkölve hibáztatsz, az egódat érleled még masszívabbá – és nem a felszabadulás útját járod.
Boldognak lenni – a te felelősséged. És bármikor felvállalható.

Cs. Szabó Virág

Viharos idők

Viharos idők

Sajnálhatod önmagad, a másiktól várva vigasztalást – vagy épp így követelve a változást tőle -, de ezzel csak az időt nyújtod, romlott rétestésztaként. Nincs holnap – kizárólag a jelen pillanat létezik, és ebben akkor is formálhatod magad, ha úgy tűnik, már minden elveszett… Hangozhat elcsépelt frázisként, de igaz: a szeretet és az őszinte kommunikáció az egyetlen, ami megmenthet egy szövetséget a széthullástól.
Ám ha mindkét fél retteg a jövő sérüléseitől, és inkább páncélt húz magára, elnémítva így a szívét: a kudarc biztosra vehető. Az önvédelem, az egyoldalú győzelem csak látszatmegoldás lehet: párkapcsolatban a siker  akkor jelentkezik, ha a két ember kölcsönös megelégedettségben oldja fel a fájdalmakat, és tekint egy szépséges, közös jövő felé.
A hallgatás – dac és megkövesedett félelem. A kioktató vagy ítélkező szó – további parázs a tűzre… Nincs más megoldás, ha gyógyulni és gyógyítani akarsz, mint kitenni a fehér zászlót és őszinte, szeretetteljes üzenetközvetítésre szánni önmagad.  A szeretetteljesség nyitott szívet és elfogadó, érdeklődő hozzáállást takar, amelynek a célja mindkét fél boldogabbá tétele.
Ha változtatni akarsz – VÁLTOZZ.
Itt és most.
Mert mindig azt hisszük, talán van holnap… De mi történik, ha egyszer elfogy az is?
Sok ember olyankor ébred rá: mit is tett félelemből, amikor az, akit addig – önvédelemből – ellenségeként kezelt, kilépett az életéből…

Talán mégis csak biztonságosabb szeretni…

Cs. Szabó Virág

Ő és Én

Ő és Én

“Igen” visszhangja dübörög mámorosan a szívekben – holtomiglan és holtodiglan!
Mégis emberek ezrei, milliói tárják szét a karjukat néhány év elteltével, kétségbeesetten: “mit rontottam el? hogyan kellene/kellett volna jól csinálni?”… És máris áramló bűntudat-energia rombolja tovább a közös Teret.

Mielőtt felvállalnád a másikat, fontos, hogy IGENT mondj Önmagadra.
A fejlődésedre. Arra, hogy a szeretet tanulásának adod át a lényedet. Nem véletlen, hogy a házasságokról azt mondják, Isten színe előtt köttetnek… mert Isten (vagy nevezd kedved szerint) nem remél tőled  mást, minthogy megtanulj szeretni – befelé és kifelé… És a sorrend ebben az esetben sem mindegy.

Aki nem ébresztette fel magában az önszeretet, önbizalom, belső béke fényét – az nem tud önzetlen szeretetet, bizalmat, harmóniát előhívni magából akkor, amikor a hétköznapok hullámai megtépázták elvárásait. Így elmarad az is, ami a szent házasság egyik legfontosabb napi teendője: saját példával stabilitásra, tudatosságra ösztönözni a másikat. Miután mindkét ember – a nő és a férfi – ingatag saját bőrében – a közös, alapok nélkül maradt építmény máris közelebb került az összeomláshoz, az újabb, lehetőségként nem felvállalt konfliktussal. Igaz kapcsolat tiszta önismereti útból, felelősségvállalásból és a fejlődés, változás, boldogság iránti elköteleződésből növi ki magát, természetesen, akár egy növény, amelyet fénnyel és vízzel öntöznek, minden nap. Ha nem a közös boldoggá válás a mindent háttérbe szorító cél, hanem a félelmek, makacs megszokások, győzni akarások, bizalmatlanságok és bizonytalanságok szüntelen élesztgetése – a házasság légkörét a jövőtlenség káosza hatja át, egyre mélyebben és fájdalmasabban.

Félelmek, makacs megszokások, győzni akarások, bizalmatlanságok és bizonytalanságok olyan mételyei a kapcsolatnak, amelyek mellett nem virágzik ki a szerelem, az elfogadás és a megbocsátás ereje. Ezek mindenkoron rombolóak – megbetegítik azokat, akik egójuk táplálását tették mindennapjaik fókuszába, a női energiák (a harcmentes, figyelő, befogadó, megértő jelenlét) áramoltatása helyett. Két harcoló fél nem egy párt alkot, hanem ellenségek kiapadhatatlan viadalát idézi. Két félelmeibe merevedett, esetleges csatavesztéstől reszkető ember nem szövetséges a szeretet tanulásában, hanem egymás önbizalmának szüntelen megingatója. Gyengítik egymást, ahelyett, hogy társként szeretetteli hátteret biztosítanának egymásnak, az élet harcterén.

Változtatni lehet. De csak egyetlen módon. Ha elfelejted: “a másik a hibás… előbb ő tegyen azért, hogy nekünk jobb legyen… majd ha ő nem bánt, én sem fogom…” Ez a hozzáállás a kapcsolat végét jelenti. Amikor nincs benned annyi szeretet, hogy a másik inspirálásáért, a szövetség meggyógyításáért képes légy lemondani az egód önvédelméről… a győzelem kéjéről… ami valójában veszteség, mert hiába kerekedik felül az egyik fél, attól a másik vesztes marad… és egy vesztessel együttélni fájdalmas… mert szép lassan feladja… akár marad, akár távozik…

Dolgozz azért, amiért érdemes… Ám elkezdeni a munkát csak ITT és MOST tudod… A holnapra áttolt ígéretek csak a megbénult mintákat erősítik, ezzel még inkább mellékvágányra terelve azt, ami ma még menthető lehet… Változz, hogy körülötted mozgásba lendülhessenek az energiák… A házasság – egy ismert mondás szerint – valójában munkaszerződés: lehetőség az önzetlenebbé válásra…

Cs. Szabó Virág

Tisztán, előre

Tisztán, előre

Haladsz?
És merrefelé?
Tudatosan az ébredés útján, vagy pedig a szél hátára feküdve, hangulataidra, csapongó gondolataidra bízva önmagad?
Esetleg fanatikusan követsz egy térképet, amely egy másik ember megéléseinek folyamatát mutatja, vagy megértetted, befogadtad és éled a tanulságot: az önállóság, a felnőtté válás az Út, amely Önvalódhoz vezet?

Az emberek többsége hajlamos elengedni, vagy eleve meg se ragadni a gyeplőt: várni a “sült galambot”, másokra hárítva az élet nyomorúságának felelősségét…
Vannak, akik próbálkoznak mással is: látszat-tudatosságot mutatva merev követőjévé válnak egy mesternek, tanítónak, irányzatnak, amely által megint nincs más feladat, mint vakon követni valamit/valakit, eldobva így is  a döntés, a függetlenség, a felnőttség lehetőségét önmaguktól… és fölényt érezni mindazokkal szemben, akik nem ismerik el az általuk választott ösvény nagyszerűségét, vagy nem vállalják fel azt…
Akárhogyan is nézzük, a tunyaság és a túlaktivizált, akaratos jelenlét egyaránt ártó hosszútávon, hiszen mindkettő eltávolít a szeretettől, az emberek elfogadásától…

… Az Igazi Út a Szívközpontodon keresztül vezet, és a boldogság, szabadság érzetét erősíti fel benned, egyre inkább… Ha hiteles tükörre vágysz, megnézni, hol is tartasz Önmagaddal – a válasz itt és most benned rejlik. Figyeld meg: közeledőben vagy-e a Világszerelem állapota felé?
Ha igen, az Út, amelyet jársz – bizonyosan a Tiéd…

Cs. Szabó Virág