Termékenység

Magvetés. Nagy tanítás, csak nem mindegy, miként alkalmazzuk.
A pozitív gondolkodás hangzatos eszme – és van is benne Igazság. De légy éber: érdemes azt is tudni, hogyan használjuk a bennünk rejlő erőt.
Lehet mások által diktált mantrákkal hitegetni önmagunkat, ám a szakadék így egyre csak nő Hiteles Énünk és a Szerep között… Hiszen bármennyire is létező egy mosoly, ha nincs mögötte fény, csak rombolunk vele. A tudatalattink által őrizgetett belső meggyőződések, ha nincsenek összhangban az üzenetekkel, amelyek felett tudatosan kérődzünk, egy idő után teljes  káoszt teremtenek- bennünk, és általunk a külvilágban is.
Ha varázsolni szeretnél, előbb tisztítsd meg a tudatalattidat.
Ezért van az, hogy a Titok útmutatásai alapján nemhogy fejlődne és emelkedne világunk, hanem egyre mélyebb szakadékok felé hajtjuk önmagunkat: mert nem hiszünk abban, amit hirdetünk. Rejtett elmebarlangunk mélyén folyamatos a tiltakozás… “Holnapra gazdag leszek. Megérdemlem a pénzt!” – Kiáltod a világba, miközben nem történik semmi. Hallgasd csak, mit visszhangzik a tudatalatti mindeközben: “A magam fajta úgysem képes meggazdagodni. Örüljek, ha van munkahelyem… másnak még ennyi sem jut”. A belénk nevelt minták sokszor bizony erősebbek, mint a vágyaink. (Szándékosan hoztam a példát a pénzteremtésről, hiszen a Titok is ezt hangsúlyozza).
Tény, hogy a gondolat teremt – ám ha olyan egyszerű volna az élet, hogy kellemes mondatok bebiflázásával megválthatnánk önmagunkat, hemzsegne a jómódú megvilágosodottaktól a tér…
A fejlődés komoly erőfeszítéseket kíván – és mielőtt építkeznénk, feltétlenül az öntisztítás az út… Ülj a gondolatok nélküli csöndben, a természetben – és csak légy… Ez például hatékony módszere a cipelt elmeterhektől való megszabadulásnak… természetesen hosszútávon működik… (Egyébként, ha ebben a csöndben meghallod a szíved üzenetét arról, hogy merre haladj ahhoz, hogy az Isteni Tervet szolgáld – az Univerzum melléd áll, és mindenfajta direkt-görcsös teremtés nélkül küldi számodra azokat az eszközöket, amelyekre szükséged van a haladásban.)
A győzelmet nem adják ingyen. Királlyá/királynővé kell emelned magad ahhoz, hogy a mennyei királyság a Tiéd lehessen… (akkor is, ha valójában már a Tiéd)… Bizonyítani szükséges az alkalmasságot ahhoz, hogy a Szabadság világába belépést nyerhess… (akkor is, ha már ott élsz)…

Cs. Szabó Virág

A folytatás

Haladni kell, mindig csak előre. Szerepeken, életeken edződve. Útközben újra és újra megválva attól, ami már elavult; és csiszolva azt, ami érni vágyik bennünk.
Meddig tart a jelen történet? Amíg lelkünk választotta. Amíg úgy szolgál az aktuális “kosztüm”, hogy az a fejlődésünket megtámogassa. Ha pedig elnyűttük ezt a “ruhát”, elég egy sóhaj, és lényegünk máris továbbröppen egy következő állomás felé…
Szeress, sokat. Mert akkor teljesítheted be földi küldetésedet… Minden más – az elválás, a búcsú, a gyász -, törvényszerű… Ám ha a lelkiismereted tiszta, és nyugtázni tudod magadban: “megint haladtam” – a kígyóbőr, amelyet magad után hagysz, bár elkopik, majd a körforgásban áramolva Földanyánké lesz – a lelked boldog mosolllyal simogatja gyógyultra a veled kapcsolatban állók megsebzett szívét… És akik itt maradtak, így tudni fogják (ha önzetlenségük teljes feléd), hogy immár magasabb régiókban táncolsz a Szférák Zenéjére… az újabb álarcosbálig.

Cs. Szabó Virág

Benned

Könyvek által még nem váltódtak meg világok. Hiába ugyanis a szó, ha a személyiséged nincs felkészülve arra, hogy nyitott elmével és nyitott szívvel befogadja azt, ami érkezni akar a Lelkedhez.
Információfalak épülnek körülötted másoktól összegyűjtött tudásmorzsákból, de egyik sem a Te Forrásodból származik. Szaggatnak, de nem juttatnak el sehová.
Írások, amelyek élni és teremteni tanítanak… lázasan bólogatsz rájuk, miközben Benned nem változik semmi.
A könyvek mégis fontosak… mert ha döntéseid nyomán végre leomlanak a falak, és áramolni kezd rajtad keresztül az Élet – az “aha”-élmény varázslata erősebbé tehet… és tudatosabbá… de csak akkor.

Fogadd el, hogy mindent tudsz már – és ha mégsem, harmadik szemed és szíved zártsága az ok. Nem nyithatja ki e mágikus kapukat Rajtad kívül senki.
Szaladgálhatsz önkéntes megváltókhoz – de minek? E pénznyelő automaták nem ismételhetnek mást, csak saját mantráikat… Találhatsz mestereket, igaz szavúakat, de az ő üzenetük egyszerűbb lesz, mint amire akkor és ott egódból szomjaznál: “befelé haladj… mindent megváltoztathatsz, ha eldöntöd, felszabadítod önmagad…”.

Csalódtál, megint. Mert kintről remélted a segítséget, és nem jött. Ígéret igen – válaszok nem.
Mire számítottál?
A külvilág csak azt hozhatja el számodra, amire már felkészítetted önmagad.
És ha megnyílsz végre a Világok felé – már nincs is szükséged mankóra… Felismerted Önmagad. A Mindenséget.

Cs. Szabó Virág

Csodavárásban

A csöndben születnek a Mágikus Pillanatok.
Ne félj elhallgatni… ne tarts attól, hogy elmélyülésed által tovább látnál, mint szeretnél.
A bátorság az egyedüli, ami életet adhat a Csodáknak…

Cs. Szabó Virág