Szakadék

Miért fél az ember azzá válni, aki?
Miért riad vissza a változástól, amikor egyetlen lélegzetvételnyi szakadék választja csak el a boldogságtól?
Saját fényünk ijesztő számunkra – mert azt élni más, mint szokásokba merevedve elbújni, visszadobva ezzel a felelősségvállalás határtalan lehetőségét.
Az ismeretlen megriaszt – a bejárt tér az, amiről azt hisszük, védelmet nyújt, még akkor is, ha lépéseink benne kötöttek és fagyottak.
Így válunk saját ellenségünkké… beolvasztva önmagunkat az elszigeteltség illúziókockájába.

Színjáték

Tökéletességre vágyunk, mert azt hisszük, hogy csak ezáltal lehetünk szerethetőek mások számára. Így persze szüntelen versenybe torkollnak együttléteink, mert bármi áron a hierarchiát igyekszünk életre hívni akkor, ha más jelenlétében kell bizonygatnunk felépített énképünk helytállóságát. Van, aki feljebbvalónak játssza önmagát, míg mások az alárendeltség illúzióját igyekeznek fenntartani ahhoz, hogy ne csalódjanak meggyőződéseikben. A legnehezebb azokkal egy térben lenni, akik tükröt tartanak egónk számára, és ezáltal kibillentenek bennünket gondosan felépített színjátékunk rutinjából… Őket tartjuk általában ellenségünknek, örökös fogócskába lépve velük – ők azok, akik taszítanak és vonzanak egyszerre. Mert benső lényünk felismeri: ők készek a maszkunk mögé látva felismerni a bennünk lévő csodát, ugyanakkor ezáltal nemet mondani inspirációjukra meglehetősen komoly gyengeséget, lustaságot és félelmeket sejtet részünkről. Az ő tekintetükbe pillantva a tükör szilánkokra törik – mi pedig ott állunk meztelenül, szabadon hagyva szégyellt sebhelyeinket…
… Ezért van az, hogy a legkomolyabb kihívás szeretteinkkel harmóniában élni: mert általában ők azok, akik tisztánlátó szeretetük által akaratlanul is emlékeztetnek arra: eltévedtünk… És e tévedést beismerni mély krízist jelent akkor, ha a tökéletesség eljátszása mozgat. Jegyezd meg, ha a fejlődés a célod: nem az a barát, aki egódat fényezve színjátékodban támogat – hanem aki tekintete tükrében megmutatja, kivé tudnál válni, ha felszabadítanád önmagad.

Kölcsönösség

Törhetsz pálcát a másik ember általad helytelennek ítélt viselkedése miatt, ám a kérdés máris adja magát: mennyiben vagy különb nála, amikor a nemszeretemség, a kritika címkéit akasztod Te is őrá?
Nem az mutatja spirituális fejlettségünket, hogy hibák nélkül nyilvánulunk meg a világban, hanem hogy képesek vagyunk tanulni a tévedéseinkből.
Számon kérni bárkit is aktuális viselkedése miatt – értelmetlen lépés. Szeresd ki inkább belőle a félelmeket, amelyek eltévelyedésekre buzdítják. Inspiráld úgy, hogy fényed által megértse a tiszta irányt, de soha ne tekints rá tanítványodként, mert lélektársak között nincs helye a hierarchiának. Egyek vagytok, mindketten egyedi utat járva – nincs szükség az összehasonlításra. A kiegészülés  törvénye azonban segítségetekre lehet saját emelkedési folyamataitokban, ha egymás kezét megszorítva engeditek egymásnak, önmagatoknak a kölcsönös tanulást, közös élményeitek által.
Ha többnek vagy kevesebbnek érzed magad embertársaidnál – nem érted az Igazságot. Akkor sem, ha elvársz, vagy remélsz tőlük, önmagadtól bármit is… Aki jónak, vagy rossznak ítél egy jelenséget, egy eseményt, vagy egy viselkedési mintát – fél a dualitástól, nem éli még át az egység felszabadultságát. Honnan is tudhatnánk, hogy egy adott élethelyzet hová vezet? Talán épp az, ami a legidegenebb tőlünk – a legkomolyabb tanítás számunkra az úton. Ami van – azért jön felénk, hogy gazdagodjunk általa, nem véleményeztetni akarja magát felszínességébe fagyott egónk által. Aki csalódik bármiben vagy bárkiben – saját címkézésének áldozata, nem  szabad emberi lény, aki meghagyja lélektársainak és a világnak is az áramlás hozta tapasztalás szentségét.
A szabadságban megélt pillanat, amely kedvére formálódik – az egyetlen Valóság az emberi létben.

Hazafelé

Nézz szembe tudatosan a félelmeiddel, hogy azután biztonsággal széttárhasd a szárnyaid, és a magasba emelkedhess. Odafentről más a világ, kitágult tudatállapotod hozzásegít ahhoz, hogy szabadon szemlélhesd a Valóságot, ami nem fekete és fehér, hanem a Létezés minden színe és árnyalata keveredik benne.
Tudom, hogy fáradt vagy – bensődben forradalmak zajlanak – felkészülés ez egy új, aranyló korszakra. Ám emlékezz, ki vagy, soha ne feledd el, miért jöttél e különleges bolygóra. Hivatásod önfeledt gyakorlása a biztosíték arra, hogy egyszer beteljesedik a Kör, és hazatérhetsz. Önmagadba.

Válasz

Az ember félelemre és bűntudatra lett nevelve.
De vajon lehetnek-e orvosolhatatlan hibák ott, ahol a tanulás a cél?
Bármerre is nézünk, a szorongás mantráját súgják a fülünkbe mindaddig, míg az sajátunkká nem válik. Ugyanakkor hogyan lehet rettegés fűszerével permetezett mindennapjainkat ünnepként megélni?
Miközben ez az egyetlen lehetőségünk az ébredésre…
A válasz a maga egyszerűségében rendkívül bonyolult. El kell felejtenünk azt, hogy meg kell felelnünk másoknak. Át kell tudatunkat alakítani úgy, hogy túlléphessünk végre a dualitáson… El kell fogadnunk a valóságot. El kell engednünk a félelmet, és áttranszformálni azt fénnyé.
… ám ha nem tapasztalunk, és ezáltal nem tévedünk, nem követünk el hibákat törvényszerűen – hogyan érthetnénk meg, miért vagyunk itt, és kik vagyunk valójában? A modern világ erős ellentmondásokat szül, megzavarja a kereső elmét. Talán épp ez az akadályoztatás a fő tanítás: hogy széllel szemben is tanuljunk meg…: szívünkre hallgatva, tiszta irányt választani. Mert talán épp e tomboló próbatételek által válunk olyan erőssé, hogy valóban megvalósíthatjuk azt, amiért a földi játszótérre születtünk.

Megfelelés

Lehetsz-e önmagad, ha mások tekintetcsillanásai alapján alakítod viselkedésedet, világképedet?

Szeretet koldusa az ember, aki nem ismerte és nem vállalta még fel a benne élő isteni szikrát. A szeretet hétköznapi meghatározása az elfogadás – azaz, ha szeretve akarjuk érezni magunkat, megfelelővé kell tennünk lényünket mások számára. Legalábbis mindaddig így él ez a meggyőződés az elménkben, míg ellenségként tekintünk a világra.
A bizalom kialakítása – befelé és kifelé – alapvető lépés a spirituális úton.

Nem a megfogalmazódott bölcsességek száma határozza meg, hol tartasz önmagaddal – hanem az életed minősége.
Mit válaszolsz a kérdésre: “boldog vagy?” Ha sugárzó Igennel felelsz – jó úton jársz.
Azonban ha elméleti tudásod az egyetlen, ami Istenre emlékeztet – jobb, ha átgondolod, ki is vagy Te valójában. Mert lélek nélküli információk által az Önazonosság állapota épp oly megközelíthetetlen, mint a mindennapok mókuskerekébe veszett létezés gyakorlásával.

Sebzett sámán

Hiteles gyógyítóvá az válik, aki saját izzadtságával öntözi felszakadó sebeit.  Nincs más tudás, csak a tapasztalaté, mert annak fájdalomból fénnyé transzformált energiája az egyetlen, ami másokat is inspirálni tud a változásra.

Gyűjthetünk hangzatos bölcsességeket, olvashatunk könyveket, járhatunk tanfolyamokra, ám ha tudatosodunk, ráébredünk: ezek katalizálhatnak bennünket ugyan, de nem versenyezhet a belőlük nyert információ a megéltség mélységeivel.

Ha olyan mestert keresel, aki makulátlan múlttal bír, soha nem tévedett, és ma is minden téren tökéletes – csalódni fogsz.  Gyanakodj inkább, ha az emberi úton a sebhely nélküli létezés hangoztatásával találkozol, mert e hivalkodó magatartás vagy egy csaló sajátja, vagy pedig egy illúzióiba zárkózott, önbizalomhiányos tudatlané.

Fogadj minden pofont tanításként, és minden örömteljes áramlást erősítésként…
Engedd meg magadnak a tanulás általi emelkedést…
Mondj igent az életre, bólints rá a lehetőségre: bármikor, bárki által fejlődhetsz, minden egyes létező válhat mestereddé egy-egy életszakaszban, ha befogadó vagy az üzenetekre.
Engedd, hogy megégethessen a szenvedély, ami fel-fellobban az élet iránti elkötelezettséged katartikus pillanataiban… Engedd, hogy szabálytalan lehess és csapongó, ha magával ragad a hév…
… Mert épp e lángolás során szerzett égési sebek azok, amelyek fájdalmukkal és mélységükkel a szívedbe vésik a Tudást…

A gyógyuló sámán nem véletlenül tetoválásokkal teli… Van bátorsága az élethez.
Nem óvja magát, inkább tapasztal…
Farkasszemet néz a félelemmel, és belegázol a Végtelenbe.
Ettől válik Bölccsé. Ettől válik Varázslóvá.
Arról ismersz rá, hogy kellően merész ahhoz, hogy megismerhesse a lélek ráncait…

Segítők áramában 2.

Emberek százai, ezrei látogatják a megváltást ígérő álpróféták előadásait, tanfolyamait, nem sejtve, hogy e választásukkal máris újabb terheket vonnak magukra.
Nem az a probléma, hogy tévednek döntésükben, hanem, hogy naivitásuk által magában a szellemi ösvényben is csalódnak, anélkül, hogy valaha is ráléptek volna. Korunk tragédiája, hogy e sarlatánok rossz hírének következményeként maga az ezotéria, spiritualitás, önismeret is veszít hiteléből. A haladás visszafogói épp ezért talán nem is elsősorban a matéria foglyai, hanem ezen önjelölt, spirituális egójukban duzzadó hamis mesterek, akik elkeseredett, kétségbeesett emberek hiszékenységét kihasználva toboroznak udvartartást maguk köré, rövid idő alatt gazdag földi királyságot teremtve – miközben félremagyarázott igazságokkal tömik híveik fejét. E tevékenység fájdalmas karmát teremt, nem felszabadulást.
Ugyanakkor pedig nem épp e torz irány az, ami a kiábránduláson keresztül ébredéshez vezet? Vajon nem épp e zuhanásokra van szüksége katarzisként az embernek ahhoz, hogy végre merjen saját lábára állva, belső iránytűje felé fordulni?
Talán egy nap épp az válik a körülmények alakulása által mesterré, aki egykor tanítvány volt – és az, aki valaha guruként tisztelt szemfényvesztő szerepét játszotta, híveinek köszönhetően megvilágosodottá…
Honnan is tudhatnánk mi az Igazság, amikor annak annyi arca van, ahány létező a földi világban? Honnan tudhatnánk, mi a helyes út, amikor annyi az irány az életben?
Ha nem akarsz köröket futni, inkább választod a tisztaság útját – a megérzéseidre hallgass. Ami félelem – annak fuss neki, ami szeretet – abban lubickolj…
Mert az, aki tanításként kezel minden bukást, és töltekezésként minden emelkedést – célba ér.  És többé nem számít számára a külvilág “címkézése”, nem érdekes többé a mester és a tanítvány skatulya… számára ugyanis az Egység létezik, amelyben mindenki érték… és mindenki egyenlő.

Segítők áramában

Ne félj segítséget kérni, ha úgy érzed, elakadtál. A kívülről érkező válaszok inspirálhatnak abban, hogy saját utadra lelj.
Azt azonban sose feledd el, hogy a gyógyulás csak saját erőből történhet, ami nem feltétlenül fájdalommentes folyamat.
Az ugyanis, amivel nem dolgozol meg, felülemelkedve általa elavult önmagadon, legfeljebb látszat-megoldást hozhat, nem valódi fejlődést. Kerüld a “könnyű utat” akkor, ha nem akarsz időhúzó köröket futni mások felelőtlen ígéretei által. Válaszd azt az irányt, amelyet megtenni nehezedre esik, vagy amelyik inspirációt ígér ugyan, de a megváltás lépésének jogát meghagyja neked.
Az a(z ál-)gyógyító, aki azonnali és feltétlen oldást “kínál” – nem ismer Téged, és nem bízik benned. Sarlatán lényét a spirituális egó vezeti, nem pedig annak a bizonyossága, hogy képes vagy magad is boldogulni saját világod megtisztításában. Nem hisz benned, nem lát téged, és így esetleg helyetted tesz meg olyan lépéseket, amelyek felvállalása kihagyhatatlan fejlődési folyamatod (volna). Ezzel keveredtek máris olyan karmakörbe, amely által nemhogy előbbre jutnál, de újabb bonyodalmakat hívsz be az életedbe. Légy éber és óvatos: ha valaki túl sokat ígér, csak saját felpuffasztott egójának reményeit követeli rajtad. Az, aki valódi segítő, hitének erejével tekint rád – mert tudja, isteni lényként megvan a képességed az öngyógyításra… ő nem tesz mást, mint erre emlékeztet, és arra biztat, hogy igenis végig tudod járni fejlődési utadat. Szeretetével emel a célod felé, és nem saját nagyszerűségének zászlaját lengeti hivalkodó fölénnyel, újabb követőket gyűjtve önigazoló missziójához.

A varázsló

Ha tudod, és szívedből hívod a csodát, bizonyosan megérkezik.
Ám ha belső és külső passzivitásod megfoszt az élet megélésétől, ne reméld, hogy az álmaid teret kaphatnak: lemaradsz a nagy kalandokról. Ha szétnézel mindennapjaid színpadán, és üres, sivár látvány fogad, ráismerhetsz gondolkodásmódod egyhangúságára, “fejbéli” megkövesedésedre.

Az élet törvényszerűsége a mozgás, a változás.
Ha Te barikádokat vonsz magad köré,  és kívülről várod a megváltást, ahelyett, hogy nekiindulnál az ismeretlennek – ezt a mozgást, ezt a változást merevíted állóképpé egy félelemtől reszkető állapotodban. Természetesen az Univerzum erre a rezgésre reagál, ezzel máris további kietlenséget csempészve életedbe.

Amit fontos megértened: nem tudsz nem teremteni. Amire a figyelmed irányul, amit az elmédben gondolatként újra meg újra megforgatsz, folyamatos erősödésben van – tudatos vagy tudattalan – tevékenységed által. Ha pedig kellő sűrűséget kap az adott gondolati minta, máris valósággá válik a fizikai érzékszervekkel tapasztalható világsíkon is.

Most pillants az életedre: működik? azaz harmóniában táncolod végig a napokat? Ez esetben a gondolataid fénylőek,  elsajátítottad az egyik nagy Univerzális Törvényt.
Ám ha élményeid fájdalmasak, inspiráció nélkül valók, aggodalom-teljesek és szomorúak: valamit rosszul csinálsz…

El kell engedned a “bűnbakkeresés” rögeszméjét akkor, ha valóban boldogságra vágysz. Az irányítás ugyanis kizárólag a Te kezedben van. Te vagy a felelős mindennapjaid minőségéért, senki más. Varázsló-létünk felvállalása az egyik nagy lépés a befelé vezető Úton.