Oldódj fel Önmagadban!

Nem vagy áldozata a Sorsnak.
Ha a napjaid fájdalmasak, annak nincs más oka, mint hogy múltadban téves mintákat éltettél, és jelenleg azok hatásait érzékeled.
Nincs esélye a gyógyulásra annak, aki a másik embert, a Jóistent, vagy akár önmagát hibáztatja – változtatás helyett.
Fordulj a megértés vágyával a felismert probléma felé, majd döntsd el, hogy változtatsz a hibás berögzültségen – végül cselekedj! Ez a felszabadulás titka – lépésről lépésre.
— Speciális önismereti képzések a Fénypontnál! ITT

Ki vagyok én?

A válasz a csönd…
Miért is mondanék bármit, amikor a Lét Fényessége beborít, és a Hang átjárja lényem minden titkos zugát?
Ha fázom, csak azért van, mert elfelejtettem kitárni a Szívablakomat a világra… fülledt, dohos, megkövült szobaszag, mint ahol nem szellőztetnek régóta már. Változtatni ezen csak én tudok…
Mire várok, ha hagyom épp megkövülni az éjszakát? Talán arra, hogy megölelj, és azt mondd: így is szerethető vagyok… esetlen-esendő emberként…  holott tudom, ami bennem világít, sokkal több annál, mint ami önsajnálat provokálására felhasználható…
Járom a táncot lent és fent – dervistánc az időben és a térben – időtlenül és tér nélkül…
A Szeretet Szimfóniáját zengi a Mély-Én, amely nem különálló mástól – az Egységben létezik, áramlik és lubickol – és pulzáló boldogságban ontja az Igét…

Szeretlek.
Szeretek.

Áldás az Embernek!

Áldott az Ember, aki békét lel Önmagában, és eldönti: ezt másokra is átsugároztatja, akarat nélküli, szelíd áramlásban. Nem beavatkozással, hanem néma csodálattal a másik egyedi megtestesülése felé.

Átölelem a félelmeimet – részlet

Emberi párbeszéd az Új Kor hajnalán – részlet Cs. Szabó Virág rendelhető kisregényéből

Olvasói visszajelzés: “Olyan, mint egy erős, intenzív terápia, ami önmagammal szembesít, felszínre hozza az elfojtásaimat, és segít kilépni a hazugságköreimből”.

“- Jól sejtem, hogy eleged van?
– Túl sok a próbatétel mostanában. Nincs türelmem hozzájuk. Elfáradtam. Mégis itt vagyok… Miért?
– Tudod a választ, amikor nem falaz el tőle a félelmed.
– A tapasztalás?
– Kérdezed, vagy mondod?
– Kimerültem. Felgyorsult körülöttem és bennem minden. Nem vagyok biztos abban, hogy helyt tudok állni. Nem vagyok biztos abban sem, hogy elég vagyok az élethez. Félek.
– Nem bízol önmagadban…
– Nem bízom önmagamban… Mindent megpróbáltam… Úgy érzem, hogy tényleg mindent… De időről időre rám tör valamiféle szorongás… Mintha fogyna az erőm… Halványul a hitem… Nem tudom… Te miben hiszel?
– Néha semmiben. Máskor mindenben. De a szívemben tudom, hogy ki vagyok, és mi a feladatom. Csak épp a félelmeim ideig-óráig megvakítanak, elveszik tőlem a látás képességét; és olyankor azt hiszem, sőt, van, hogy elhiszem: sötétségbe borult a világ… Holott csak én zárom el magamtól a világosságot. Elfüggönyözöm a szívablakomat, és azzal ijesztgetem magam, hogy a külvilágból kifagyott a fény…
– Miért teszed ezt, amikor tudod az igazságot?
– Olyankor nem tudom.  Amnéziába ringatom magam. Érdekes, kettős állapot ez: amikor a lelkem lobog, áradó szeretet van bennem, és TUDOM, hogy minden rendben van. Aztán… az elmém elkezd bolondozni velem, és én belemegyek a játékába. Miért? Fogalmam sincs. Talán, mert valahol még mindig imádok szenvedni, és felvállalás helyett inkább az önsajnálatot választom… Azt az állapotot, amikor kimondhatom, hogy áldozat vagyok, bábu az Univerzum, vagy Isten kezében… és ilyenkor élvezem, hogy nem kell felelősséget vállalnom a sorsomért. Könnyebb így lenni, sebeket nyalogatva, még akkor is, ha tisztában vagyok azzal, ez az átmeneti kábaság később megbosszulja önmagát. A „macskajaj” tünetei nem mondhatók éppen kellemesnek.”

Egységben

Az emberi ego „vallása” az elszeparáltság, a birtoklás kényszere.  Az ego által vezérelt ember a gyanakvás láncait csörgeti; nem bízik senkiben, hiszen tudja, benne sem bízhat senki. Mert a szeretés benne még nem felvállalt eszme, főképp pedig nem gyakorlat. Az egojában élő ember vadász és vad egy személyben – örökös menekülésben és bujdosásban van, miközben akaratosan igyekszik szétfeszíteni a saját maga által épített börtön rácsait. Hiába… Az ember, akit az egoja hajt mindennapjaiban, képtelen csoport részévé válni, mert ellenséget lát minden mosoly és ölelés közvetítőjében. Számára a világ összeesküvés-elmélet, mert elhiszi, hogy oly fontos szerepe van emberi lényként e bolygón, hogy titkos ügynökök hada lesi minden mozdulatát. Az ego-ember fél. Tetteinek, érzelmi és gondolati világának motiválója a rettegés. A teremtő félelem. És legjobban mégis attól tart, hogy egyszer „lebukik” bizalmatlanságában – és kiderül, legfőbb ellenfele: Önmaga.

  Az Új Kor új viszonyulásokat kíván.  A közelgő Aranykor embere már a Szeretet Követe, aki a csoportos összetartozás eszményét élteti. Keresi a lehetőséget az összefogásra, mert ő már nyitott Szívében érzi, együtt vagyunk igazán erősek. Nem birtoklásra tör – a megosztás öröme táplálja napjait. Boldog, ha adhat, és köszöni, ha elfogadhat. Közösségben gondolkodik, és bízik akkor is, ha néha oka van a gyanakvásra. De tudja, a megbocsátás oldó ereje által a legsötétebb arc is kitisztulhat. Nem fél veszíteni, mert vallja, a szeretet mindenkoron gyógyító. És megingathatatlan a hite abban, hogy minden embertársa, akivel találkozáshoz segíti az élet – Isten által küldött segítője, tanítója az Úton… Egy csoport akkor működik, ha egységét Szív-emberek összekapaszkodása adja. Ha egyszerre dobbannak, egyszerre lépnek, és erejüket, tudásukat, tehetségüket összeadva járják a közös ösvényt – Egy cél felé tartva. Világszerelemben. Erre persze fel kell készülni, fel kell készíteni egymást (meg kell szelídíteni az egot, ki kell tárni a szívet). Azok, akik nem érettek e „szárnyas” misszióra, a tudatos tréning során úgyis kiválnak a közösségből, meghagyva a szabadságot azoknak, akik az Egy eszményét követik. Ez a természetes kiválasztódás törvénye – hagyni kell megtörténni, akkor is, ha esetleg sérülésekkel jár a felekben. (Mert a szeretet az, ha engedjük a másikat a saját útját járni, akkor is, ha az a miénktől különbözik, vagy esetleg nem elfogadható irány, számunkra…)
Tudatossá lett szív-emberek csoportja nem ismeri a gyanakvást, a hatalmi harcokat, a pletykát, a rosszindulatot, az irigységet, a kárörömöt… Ezek az ego kicsinyes játszmái; az ön-és emberszeretettől hajtott ember nem táplálja ezeket a fogalmakat. Ő tudja, ha a csoport egyik – bármelyik tagja – tudatosságra ébred, aranyfényével bevilágítja a teljes közösség életét. Aki emelkedik – emel másokat is, így segítve őket a fejlődés útján. A csoporttagok EGYÜTT, egymással szoros összefonódottságban, empatikus kölcsönhatásban változnak, vívják földi harcukat – egy magasabb eszményért. Erőt, hitet, bizalmat merítenek a másik közelségéből, és ezt hűségükkel köszönik. Karmatikus blokkjaikat egymás között feloldják, és a jelen tiszta forrásából merítve szemlélődnek: merre kell haladniuk épülésük érdekében úgy, hogy közben ne okozzanak kárt a másikban. Így válnak egy idő után az érzelmileg összekapcsolódottakból elvárások, előítéletek nélküli, egymásra számítani tudó Harcostársak – Fénytestvérek, akiket (egy bizonyos tudatossági szint felett) már nem lehet leteríteni múlékony játszmákkal, szívbéli egó -forradalmakkal.  Mert ők már egy istenibb célért erősítik a szövetséget – a Világ jobbításáért. Mozgatójuk az alázat, a Szolgálat, amely az egekben fogan, és nem a földi mindennapok körforgásában, a karma-törvényben. A felszentelődött Szeretet-harcosok minden lélegzetvételükkel az Egyet segítik, emelkedése útján… hálásan, boldogan.  Önzetlenül.

2009. Cs. Szabó Virág

Egó-csapdák 4.

Ha a tökéletességet keresed, ki kell, hogy józanítsalak: a fizikai sík nem úgy van összetákolva, hogy ez megtestesülhessen bárkiben vagy bármiben is. Az ősi honvágy persze örökös keresésre hív – amelynek velejárója az állandó hiányérzet -, ám hiába minden “pótcselekvés”, függőség, szimbiózis vagy szenvedély, az űr legfeljebb ideig-óráig tölthető fel. A bódulat elmúltával a fájdalom csak még erőteljesebbé válik, a csalódás még mélyebb barázdákat vés a szívedbe.

Egyetlen megoldás az ébredésre: az Önismeret, amelynek során kiderül, hogy ki is vagy valójában…
A csöndben érkezik a válasz a “ki vagyok én?” – kérdésre: “én vagyok a Szeretet maga”.
Az, amit átsírt éjszakákon imáidban magadhoz hívtál az évezredek során – Benned él, Te magad vagy.
A titok tehát egyszerű: minél kevésbé vagy Önazonos, annál szenvedés-telibb az életed.
Minél távolabb vagy a szeretetállapottól, annál nagyobb a kétségbeesés Benned, hiszen tudattalanul is tudod, hogy eltévedtél…

Egó-csapdák 3.

A spirituális egó valóságos mestere a megtévesztésnek.
Amikor azt gondolod, hogy markánsan előrehaladtál  fejlődésed ösvényén, kajánul az arcodba nevet, majd a következő pillanatban ismét elkábít az ígéreteivel. Füttyszóra provokálja ki belőled legnagyravágyóbb hajlamaidat, és teljesen megvakít.

A spiritualitás égisze alatt zajlik talán a legtöbb egó-játszma. A legkomolyabb kihívás felismerni azt, hogy e területen csapdába estünk, hiszen jóság-és emelkedettség-köntösünket látva az emberismeret híján lévő álmodozók rajongásukkal támogatnak bennünket, és így általában mi magunk is egyre kevésbé sejtjük: világmegváltó fantáziálásunk mögött elfojtásaink már javában betegítik a lényünket.  Sokáig ezt az önámító játszmát büntetlenül éltetni persze nem lehet, hiszen a szervezetünk egyértelmű jeleket kezd küldeni: “ébresztő, illúziókat építesz öngyógyítás helyett!” Aztán vagy vesszük az üzenetet, vagy nem. Sokszor nem, mert ilyenkor jön az újabb “alibi”: a sötét erők támadásának kereszttüzében persze, hogy küzdelmes az élet… azaz a kételyébredés előtt máris újabb lendületet kapott bennünk a kiválasztottságtudat… és folytatódik az ördögi kör.

Nincs ember, akire ne várnának kihívások, tanulnivalók az életben. Aki azt hangoztatja (vagy érezteti) magáról, hogy készen van, tökéletesen gyógyult és mások fölött áll  – épp a legelveszettebb, önismeretének híján. A legsebzettebbek mindig azok, akik a legharsányabban hirdetik képességeiket, amelyek az esetek többségében elme által életre hívott fantáziajátékok, azaz a kitűnés vágya táplálja őket – és nincs közük a valósághoz. Szeretethiánnyal küzdő létezők számára komoly lehetőség az energianyerésre, ha mások által nem látható víziókkal dicsekedhetnek, vagy épp gyógyítónak vallják magukat ott, ahol az ígéret is elegendő a manipulációhoz… csak épp ez mind rossz karmát teremt, és ébredéskor még komolyabb sérüléseket hív maga után.

A sérült ember egyik tipikus tünete:  saját különlegességének hangsúlyozásában látja a túlélés lehetőségét. Miközben ő maga sem tudja, hogy fantáziájának áldozata, egyre többeket vonz be álomvilágába, így a valóság-látástól megfosztva lélektársait, akik fanatikus követőivé válnak, egészen a csalódásig. A spiritualitás így válik szomorú, szeretethiányos létezők “randevúhelyszínévé” – ezzel hiteltelenné téve az egyébként mély ezoterikus tanokat, amelyek pedig valóban tiszta iránytűk az életben, ha megértjük és a gyakorlatba is beültetjük őket.
Egy idő után ugyan ki hisz a Magasabb Világok küldöttjeinek, ha számos közöttük (is) a tudatlanságnak áldozatul esett hamis próféta? A hangos, ön-avatott ál-mesterek mellett az, aki a csöndből beszél, már figyelemre sem méltó… Holott épp az alázat sugallja az igazi tudást.

Ha fejlődni kívánsz és ezért tudatosan, kitartóan dolgozol – jó úton jársz. Ugyanakkor kérdezd meg időről időre önmagadtól: egyre közelebb érzem magam az emberekhez és a világhoz, vagy inkább az jár a fejemben – milyen nagyszerű képviselője vagyok ÉN az Igazságnak? Ez utóbbi esetben érdemes átgondolni, melyek is a valódi céljaid… mert más szeretetet koldulni álruhában, mint elkötelezett munkával tiszta Erőhöz segíteni őszinteségre törekvő, valódi Önmagunkat…

Egó-csapdák 2.

Erősítene a fizikai világban való boldogulásunkban, ha felismernénk és elfogadnánk végre: minden ember ugyanazzal a láthatatlan démonnal küzd, csak épp az ellenség megjelenési formája, és harcaink megnyilvánulása különböző. Egyikünk sem különb: valamennyien tapasztalni, tanulni és ezáltal fejlődni érkeztünk a Föld nevű bolygóra.

Az, hogy aktuálisan mit élsz Te, és mit élek én – lelkünk választásának és munkánk tudatosságának a függvénye.
Ha a Szeretet Törvényét működtetjük az életünkben, az adott inkarnációra szóló küldetés teljesítése támogatottá válik, és életünk spirálisan halad felfelé: egyre közelebb jutunk Igaz Önvalónkhoz. Ám ha szembeszállunk az Isteni Tervvel, egyre több szenvedést hozó karmát gyűjtünk, amelyek feloldási lehetősége a jövőre tolódik, vagy akár egy következő életre.

Nem vagy kevesebb és nem vagy több, mint más: egyéni feladataink vannak, amelyekkel előbb-vagy utóbb valamennyiünknek szembe kell nézni, ám azt a lelkünk dönti el, hogy mikor és milyen formában kéri a tanítást.
Ezzel persze csak óvatosan: nem a személyiségünk, nem az egónk határoz, hanem a fizikai testben való leszületésünk előtt a Bölcs Lélek, aki nem más, mint valódi lényegünk. Ő az, aki tisztán látja, mit kell vállalnunk aktuálisan ahhoz, hogy eredményesen haladhassunk az Úton. Minden életre kiosztódnak feladatok, amelyeket ha sikeresen teljesítünk, az emelkedés a jutalmunk; ha pedig elbukunk, a lecke előbb vagy utóbb, de mindenképpen visszatér hozzánk, egyre nehezítettebb formában.

Aki ébredezik, talán már sejti, hogy a sikerért meg kell dolgozni: semmit nem kapunk ingyen. A tudatos életvezetés módszereinek elsajátítása nélkül nincs tartós harmónia (nem kell spirituális szemlélettel bírni ahhoz, hogy ezt elfogadhassuk).
A befelé haladó úton való boldogulás összetett önfegyelmet kíván: fizikai, érzelmi és mentális síkon egyaránt tréningeztetni kell magunkat ahhoz, hogy helyt tudjunk állni a fejlődéssel járó kihívások közepette. A meditáció, a gondolatreform helyes működtetése, a fizikai edzés, és a belső blokkok oldása elengedhetetlen ahhoz, hogy a kinti és a benti világban egyaránt boldogulhassunk, ami nagy erőpróba, de közben varázslatos lehetőség is egyben. Mindenesetre megúszni hosszútávon nem lehet: főként az Új Kor felé közeledve a stagnálás a legkomolyabb tévedés, amit önmagunkkal szemben elkövethetünk.

Aki előrehaladott állapotát éli – az már többet dolgozott a fejlődésért, mint más; ennyi a különbség. Ezen az úton nincs “szerencsés lélek”, vagy “sors kegyeltje” – csak olyanok vannak, akik felvállalják a gyakorlati változásokat, és tették ezt már talán a múltban is; és olyanok, akik nem.
Az Univerzum Törvényei igazságosak – hitelesen tükrözik, hol tartunk éppen önmagunkkal. És ha nem tetszik a tükörkép – íme a jó hír! -, változtathatunk! Bármikor. A világban való boldogulásunk milyensége kizárólag saját döntéseinken múlik, minden síkon.

Mások önmagad fölé helyezése vagy irigylése helyett hagyd inkább, hogy a jelenlét energiája inspiráljon! Tekints a tükörbe és dönts az irányaidról! Mert a vetélkedés, a haragszomrád-irigységből növekedő történetek az egó duzzasztását eredményezik, nem pedig a fejlődés ragyogását keltik életre benned…
Szeress, inspirálódj és inspirálj – a többit bízd az Univerzumra! Így jutsz el a Boldogság Örökfényű Világába.

Egó-csapdák 1.

Nagy játékos az egó: ravasz és szemfüles.
Azonnal beavatkozik, lecsap Rád, amint egy keskeny rést észlel tudatosságodban.
Eszközei pedig annyira kimunkáltak, hogy észre sem veszed: máris a csapdájába estél. Kijönni belőle már nehezebb…

Nem ellenség – hanem szelídítésre predesztinált vadállat… Ha táplálod erejét, felfal, ahogyan elpusztítja körülötted a világot is; ha azonban tudatos idomítással hű szolgáddá teszed, alkalmazkodó együttműködésben könnyítheti mindennapjaidat…

Ne félj tőle! Fogadd el a meglétét; légy vele könyörületes, igazságos, megbocsátó és leginkább: következetes!

Minden, ami elválaszt a másik létezőtől – alá-vagy fölé-helyez Téged társadalmi, fizikai, érzelmi, mentális, szellemi rangban, státuszban -, egó által diktált hetvenkedés vagy önsajnálat.
Csak az Egyben dobbanva éled valódi Önmagad, fényösszeolvadásban mindenki mással.

Az egó hangos, dicsekvő, vagy épp ál-szemérmes, ál-alázatos játszmákba csábít, miközben az energia – ha éber vagy és bölcs – leleplezi önmagát: ha képes vagy olvasni belőle, felismered, ki az, aki Szívéből szól, és ki, aki saját színpadán épp “szentet” alakít, valósághű jelmezben.
Megérzed, ha tiszta az elméd és nyitott a szíved, hogy kinek a megnyilvánulása őszinte, és ki az, aki csupán hatalmi játszmáit bonyolítja lelki érettség, finomság  átmeneti látszatát keltve.

Emlékezz: folyamatos a harc illúzióvilágunkban az energiáért.  Az emberek győzni akarnak, és ebben az eszköz – így hiszik eltévelyedésükben -: áttaposni másokon, csökkenteni azok értékét, akiknek valódi nagyságától visszariad a bizonytalan létező. Ha pedig e félelem – tudatosan vagy tudattalanul – teret kap az elmében, megindul a hadjárat, amelynek eszköze sokféle lehet: leginkább nyílt támadás, rejtett manipuláció, fekete mágia (negatív gondolati támadás), vagy épp mosolymaszk mögé rejtett sötét taktikázás az irányításért.

Meg kell értened, ha a valódi fejlődés a célod:  a félelemből születik minden, ami később fájdalmat és szenvedést okoz.
És meg kell érezned azt is, ha a másik erejét gyöngíted, csak megvakult önmagadat vezeted a bukás felé.
Mert a Sors bumerángként juttatja vissza hozzád az általad küldött üzeneteket…

Az igazi győzelem az, ha saját gyengeségeink fölé emelkedve szeretni tanulunk.
Alázattal mosolyogjuk meg egónk remegő sejtéseit, miszerint a másik embernek vannak velünk szemben erősségei, hiszen reinkarnációs utazásai során arra az irányra fókuszált, amelyikben jelenleg kimagasló: megdolgozott a sikerért, bármely életterületről legyen is szó.

Az pedig, hogy Te épp azon területen esendő(bb) vagy, egyre buzdítson: hogy figyeld őt, és tanulj általa, így a jövőben e kisebbségi komplexusod útnak engedheted…

Az energiát versengésre tékozolni időhúzás, hiszen ezen egó-tulajdonság nem a célod felé visz, sőt! letérít az Útról, rossz karmát teremt köréd.  Amiért a múltban megdolgoztál – az (és csakis az) a Tiéd.
Érdemes (volna) az önfejlesztésre fókuszálni, a másik ember gyengítése helyett, hogy a jövőre készülve áramlóbbá és tisztábbá tehesd haladásodat… Ez a bölcs taktika, nem a győzelem vágyának újabb és újabb megfogalmazása e múlandó, földi életben.

Jó reggelt!

Jó reggelt! 🙂

Mindig öröm rátalálni olyan alkotásokra, amelyek ébresztően hatnak – úgy véljük, a Tibet, a száműzött ország című magyar dokumentumfilm egyértelműen ilyen, ajánljuk megtekintésre.
Van benne egy nyilatkozat, amit mindenképpen szeretnénk szélesebb körben eljuttatni a felelősen gondolkodókhoz. Olvassátok figyelmesen, lélekkel!
“Az emberiség számára nincs túl sok választás, csupán kettő: vagy elfogyasztunk mindent, elpusztítjuk a Földet, vagy visszafogjuk magunkat és gondolunk a következő generációkra is. Nincs harmadik út. A jelenlegi, fogyasztásra épülő társadalmakat, ezt a fajta gazdasági berendezkedést a Föld nem bírja tovább. A globális felmelegedés, a környezet pusztítása, az ózonlyuk növekedése, és hasonló tényezők miatt úgy vélem, maximum hatvan, hetven évünk lehet hátra. Különösen a vagyonosok és a nincstelenek közötti társadalmi szakadék fenyeget egy nagyobb, világméretű konfliktus kirobbanásával. Szóval vagy a spirituális utat választjuk, és megpróbálunk harmóniában élni a természettel, vagy elpusztítjuk a természetet, a Földet és mindennek vége lesz. Nem hiszem, hogy az emberiség az utóbbit választaná. Inkább még generációkon át szeretne a Földön élni. Nem maradt más választásunk. Az egyetlen esélyünk, ha megtanulunk harmóniában élni a természettel“. (Prof. Samdhong Rinpocse)

Éppen ezért nagy öröm nekünk, fénypontosoknak, hogy tavalyi szemétszedéseink nyomán beindult másfelé is a mozgolódás, nemrégiben például egy erdélyi diákcsapat végzett földgyógyító tevékenységet. Nagyon várjuk azok jelentkezését, akik bárhol az országban, a világban csatlakoznának mozgalmunkhoz. Egy szemétszedő akció látszólag talán nem sokat ér ahhoz képest, amit tennünk kellene – mégis egyértelmű, hogy rengeteget számít, már csak azért is, mert látjuk, a példa ragadós, szólítsuk szelíd harcba lehetőségeinkhez mérten környezetünk tagjait!

A másik teendő: a mindennapokban rejlő tudatosság.

Van egy könyv, amit szintén figyelmetekbe ajánlunk: David Suzuki és Amanda McConnell írta, a címe Szent Harmónia, Helyünk újrafelfedezése a természetben (de épp így ajánlhatnám pl. a David Attanborough-filmeket is).
Idézetek a könyvből:
“Amikor körbevitorláztam a földet, saját szememmel láttam, hogy az ember szeméttárolónak használja az óceánokat. Mire hazatértem, elhatároztam, hogy teszek ellene valamit, és mindjárt a magam “portájával”, a sydneyi kikötővel kezdtem”.

Egy 12 éves kisfiú vallomása szintén a könyvben olvasható:
“Bár kicsi vagyok, azt azért tudom, hogy ha azt a sok pénzt, amit háborúskodásra költenek, a szegénység felszámolására és környezetvédelmi gondok megoldására fordítanák, a Föld valóban csodálatos hely lenne”.

Az emberek többsége ilyenkor csak legyint, és azt mondja: nem én tehetek róla, nem az én dolgom! Nem egy eset volt, hogy szemétszedéseink során nézelődők megkérdezték: és ti ezért mennyi pénzt kaptok?
A válaszunk erre: valamennyiünk magától értetődő feladata ez lenne. A felelős gondolkodás, a nem ártás törvénye.

A Fénypont várja mindazok jelentkezését, akik önkéntesként részt vennének akár a jövendő Fénypont-iskola környezetvédelmi programjának kidolgozásában, akár más, hasonló célú és jellegű akciókban.
És most ezt az üzenetet, kérünk, tényleg küldd tovább mindazoknak, akikkel kapcsolatban állsz.
Hiszen a “fogjunk össze egy jobb világért!”- mottó nem csak egy szlogen, valóban összefogásra, közös gondolkodásra és tettekre van szükség ahhoz, hogy szebbé, őszintébbé tegyük az emberi életet…

Egy indián-költemény: 

A föld megtanít
(feketeláb)

A föld megtanít emlékezni.
Megtanít a csendre –
ha fűszálak közt a fényt nézem.

A föld megtanít szenvedni.
Megtanít a kínra –
ha gondolok a kövek álmaira.

A föld megtanít az alázatra.
Megtanít a tiszteletre –
legyek olyan, mint a fák rügye.

A föld megtanít törődni.
Megtanít a szeretetre –
adjak úgy, ahogy ő ad életet.

A föld megtanít a bátorságra.
Megtanít a kitartásra –
fákat mutat villámlásban.

A föld megmutatja: meghalhatok.
Megmutatja, vége lesz erőmnek,
mint a hangya, kicsi vagyok.

A föld megtanít a szabadságra,
milyen is az, megláthatom,
ha felhők között szárnyal a sas.

A föld megtanít az elmúlásra.
Milyen a halál, megláthatom,
ha csendben lépkedek az avaron.

A föld megtanít az elfogadásra.
Megmutatja, fogadjam el,
mint tavasszal a hópihe.

A föld megtanít a hálára.
Megmutatja, hogy sóhajt
a száraz föld, ha végre ihat.

És egy Fénypont-üzenet: 

“Öreg volt, szinte kérges a keze.
Órák óta nem tettem mást, csak ezt az öreg és kérges kezet néztem – és meghatottság járt át. Az én drága, megvénült, jó anyám soha nem kért ezzel az áldott két kézzel, mindig csak adott. Adott és nem vett el semmit. Másokért élt, és önmagára csak most, hogy már beteg és meggyötört – igen, most gondolt először. Felpillantott az égre, és azt mondta, kitárt karokkal:
– Áldás az embernek! Áldás ahhoz, hogy megtanuljon végre tisztán, szeretetben élni…
És én nekiindultam a Világnak, drága anyám üzenetével…” (Szabó Virág: Anyám meséje)

Szeretettel várunk minden tennivágyót! 🙂 Szép ébredést! 🙂

Írta: Cs. Szabó Virág 2008-ban
www.fenyhordozok.hu
fenypont@gmail.com