Matisse Studios Page 2

Ricsi bohóc,
a 21. századi előadóművész, vállalkozó és pszichológus
avagy a bohócmesterség titkai

Kovács István

A találkozás
Ricsi bohócra az interneten akadtam rá. Úgy történt, hogy nem találtam bohócot lakókörnyezetemben, Miskolcon. Talán nem kerestem elég kitartóan. Kényelmesebb volt beírni egy kereső programba, hogy „bohóc” és megnyomni az Enter billentyűt. Rögtön a találati lista első oldalának tetején ott volt Ricsi bohóc honlapja. Megnyerő stílusú emailem megtette hatását, Ricsi örömmel vállalkozott az interjúra. Egyetlen bökkenő volt, a 180 km-es távolság. Interjúalanyom ugyanis budapesti. A szerencse azonban mellém szegődött, és amikor már úgy tűnt, telefoninterjúra kényszerülök, létrejött a személyes találkozó Budapesten.
Elég „bohócosan” találkoztunk. A megbeszélt időben beültem a Vörös Oroszlán teázóba és vártam. Nem sokkal nyitás után voltunk, én voltam az egyetlen vendég. Hiába vártam, Ricsi bohóc nem jött, a telefonja pedig ki volt kapcsolva. Az udvariasan érdeklődő pincérnőt türelemre intettem, mondván, mindjárt jön, akit várok, és akkor aztán rendelünk rendesen. Magamban azonban egyre kevésbé bíztam a szerencsés végkifejletben. Ekkor megcsörrent a telefonom! Ő volt az! „Szia, Ricsi vagyok. Merre vagy? Én itt ülök a teázóban.” „Én is.” Válaszoltam neki. Körülnéztem, de a pincérnőn kívül nem láttam senkit. Végül megoldódott a rejtély. A teázó melletti szinten „Vörös Oroszlán” könyvesbolton keresztül vezetett az út az emeleti teázóba, ahol valóban megtaláltam, akit kerestem. Első témánk az internet volt.

Ricsi és az internet

Ha az internet nem lenne, akkor nem tartanék itt, mint most. Hihetetlenül sokat segít, hogy van weblap, bárhonnan elérhető, és olcsó fenntartani. Ezután már csak terjeszteni kell az interneten, minél jobban.
Ez neked jól megy, hiszen beírtam a keresőbe a „bohóc” kulcsszót, és az első oldalon ott volt a weboldalad.
Ez nagyon jó. Egyébként tegnap kezdtem el olvasni egy kereső optimalizálásról szóló tanfolyami anyagot, mert hozzá kell igazítani a weboldalt a keresők igényeihez. Az én oldalam ebből a szempontból most nem olyan rossz, de azért még van egy-két dolog, amit változtatni kellene rajta. A google-nél még lapozós vagyok, és a képeim sem jönnek fel, ezen még van mit igazítani.
Ezek szerint te magad készíted a weblapodat.
Igen, sok mindent csinálok, ez így költséghatékony, de időhatékonynak nem mondanám.

A kezdetek
Már témánál is vagyunk! Hogyan lettél bohóc?
Gór Nagy Mária Színitanodájába és a Kolibri Színház Stúdiójába jártam. Színészmesterséget és bábszínészetet tanultam. A klasszikus tortadobálós, fenékberúgós, hasra esős cirkuszi bohóc - mesterségből nagyon keveset használok. Az én előadásmódomat inkább a Disney-rajfilmekhez lehet hasonlítani. Tele van viccel, amin a felnőttek is jókat tudnak derülni. Úgy kezdtem, hogy a bátyám űzte ezt a szakmát. Ő még bűvészként vizsgázott az előző rendszerben. Hosszú ideig bűvészként dolgozott, aztán bohóc lett. Egy idő után engem is bevett a csapatba. Mellette indult ez a dolog, először csak színpadi díszletnek használt, színesítettem az ő műsorát.
Éreztél kedvet a szerepléshez, vagy kényszer volt?
Megmondom őszintén, a pénz motivált. A bátyám nagyon jól tudta, hogyan kell egy 17 éves gyerek fejét elcsavarni. Megmondta, hogy ő ezért pénzt tud adni. Akkoriban középiskolás voltam, leginkább erre volt szükségem. A diákmunka-szövetségen keresztül minden munkát elvállaltam. Mosogattam szállodában, nyomdában dolgoztam éjszaka, rally-versenyeken voltam pályafelügyelő. A bátyám azt mondta, hogy ezekhez képest egész jó pénzt tud nekem adni. Eleinte nem éreztem magamat túl jól ebben a szerepben. Úgy éreztem, becsapom a gyerekeket. Semmi közöm nem volt a szakmához, csak úgy belecsöppentem. Iszonyatos lámpalázam, gyomorgörcsöm volt, amikor sok ember előtt kellett szerepelnem. Az utolsó pillanatig inkább menekültem volna onnan. A bátyám gyúrt, tanított, mozgatott, és tolt. Azt mondta, higgyem el, hogy menni fog. Végül is az ő ereje hatott. Érdekes módon ez a görcsös első időszak nem tartott sokáig. Kis szerepekkel kezdtem és mindig egy kicsivel többet és többet adott a bátyám, míg egyszer csak azt mondta: „Most aztán menjél, és csináld önállóan!”. Na, az kemény időszak volt. Merem állítani, hogy felért bármelyik iskolával. Ez körülbelül fél, vagy egy évig tartott. Egy szombathelyi előadáson aztán hirtelen átfordult az egész. Egy művelődési házban szerepeltem, ahol összesen egy család volt a közönség, ami valószínűleg a helyi szervezők hibája lehetett. Több előadó is volt, én voltam az egyik. Nagyon jól eljátszottam azzal az egy családdal. Végigkacarászták a dolgot, a színpadra is feljöttek, nem maradt senki a nézőtéren. Ott éreztem rá, hogyan kell bánni a közönséggel. Ettől kezdve felfelé ívelt a tevékenységem.

A művészet

Ez egy gyerekcentrikus műfaj, vagy a felnőttek is vevők rá?
Érdekes kérdés. Én gyerekeknek játszom. Összemosódik a bohóckodás a mesejátszással, a bábszínházakkal, hiszen ezek azok, amelyek utaznak, és gyerekeknek játszanak. Van olyan csapat, amelyik felvállalja, hogy elrejt a mesejátékában olyan poénokat, amelyek felnőtteknek szólnak, sőt aktualizálja ezeket a poénokat a társadalmi, politikai helyzetnek megfelelően. Egy szempontból ez előnyös, hiszen legközelebb is megveszik a produkciót, ha az óvónénik is jól szórakoznak. Én kifejezetten a gyerekeknek játszom, és a színházam is a gyerekeknek játszik. Olyan poénokat építek be, amik a gyerekeknek szólnak. Ennek ellenére a felnőtteknek is tetszik.
Verbális poénok vagy helyzetkomikum inkább?
Elsősorban verbális, de sok helyen felelhetők a Disney-filmekre jellemző úgynevezett spate-ek. Ez azt jelenti, hogy egy történésre, helyzetre, bizonyos idő elteltével reagál az ember. A rajzfilmekben például, amikor a szakadék felé kiszalad az ember, nem zuhan le azonnal, hanem még egy kicsit gondolkodik, maga alá tapogat, és amikor felfogja a helyzetet, csak akkor esik le. Ez vicces helyzet a gyerekeknek, ezen nevetnek. Ezt sajnos nem tudom utánozni, de ehhez hasonló helyzeteket igyekszem előállítani. Bemutatkozással nagyon sokat lehet viccelni, például: nem találom a gyerekeket, csak később veszem őket észre, ezeken nagyon jól elnevetgélnek.

A közönség

Milyen idős a közönséged?
Az 5 – 7 év közötti korosztály a törzsközönségem. A négyévesek még, úgy ahogy beleférnek, de ez attól is függ, hogy milyen a közönség összetétele.
Mindig előre tájékozódsz a közönség összetételéről, és annak megfelelően csinálod meg a műsorodat?
Körülbelül tudom, hogy milyen lesz a közönség például egy óvodában. Ha születésnapi zsúrra megyek, akkor rákérdezek, mekkorák a gyerekek. Ha négy év alattiak, akkor le is beszélem őket róla. Ha nagyok a gyerekek, nyolc-kilenc évesek, akkor megkérem a szülőket, hogy kérdezzék meg őket, hogy akarják-e a feltűnésemet, hiszen lehet, hogy egy ekkora gyereknek már ciki a bohóc a többiek előtt. Ők már nagyok akarnak lenni, teljesen igazuk is van, hiszen ez a dolguk. Ha előre nem derül ki, akkor én már az első pillanatban tudom, ahogy meghallom a hangjukat kintről a folyosóról, vagy az öltözőből. Fel tudom mérni az összetételüket, és már az első mondatokkal őket tudom megcélozni. Ez az a szakmai rutin, amit az eltelt 14-15 év adott.
Milyen tényezőktől függ a gyerekek reakciója?
Függ a korosztálytól. Ha csak négyévesek vannak, akkor sokkal nehezebb dolgom van. Sokkal lassabban kell velük kommunikálnom, más dolgokon nevetnek, ha egyáltalán nevetnek, inkább csak figyelnek. Ha ott vannak a nagyobbak is, például az egész óvoda, akkor a négyéves is sokkal könnyebben nevet, mert nagy akar lenni, és csatlakozik a nagyobb gyerekekhez. Hétévestől felfelé egészen más korosztály. Igazából én a gyerekkort fel tudom osztani, legalább négy, de lehet, hogy öt szakaszra. Nagyban függ a reakciójuk attól is, hogy kikkel vannak körülvéve. Ott vannak e szülők, ismerős gyerekekkel vannak e körülvéve, például egy iskolából vagy óvodából vannak, vagy egy céges rendezvényről van szó, ahol csak a szülők ismerik egymást, a gyerekek nem. Ha nem ismerik egymást, akkor zavarban vannak, nehezebben nyílnak meg. Ha ismerik egymást, akkor van egy-két fővezér, akiknek a reakciója szerint megy a többi. Vannak tömegelméletek, amelyek itt teljesen igazak. Egészen másképpen viselkednek, ha a szülő ott van, de ez egyébként mindenkivel így van. Van minimum két életünk. Az egyik az otthoni, családi életünk a másik a munkahelyi. A gyerekek életében ez még az óvodai, iskolai élet, és később lesz a munkahely. Mindenki másképp viselkedik munkahelyi társaságban, mint otthon. Olyankor jön ez ki igazán, amikor a munkahelyi társaság találkozik az otthonival. Ilyenkor felnőttként is zavarba jön az ember. Miképpen kell is most viselkednem? Milyen szoktam lenni otthon, és milyen szoktam lenni a munkahelyemen? Egészen más szavakat engedek meg magamnak otthon és más szavakat a munkahelyemen. Másképp fogalmazok, másképp viselkedek, van egyfajta póz, ami azon a helyen megfelel. Ugyanígy van ezzel a gyerek is. Ha előáll egy olyan helyzet az ő kis életében, hogy egy farsangi rendezvényen ott vannak a szülők is az óvodában, ahol az óvónéni is ott van és a barátai is, akkor végképp nem tudja, hogyan viselkedjen. Nekem, mint előadónak, ezt a helyzetet kell feloldanom, ezt a görcsöt kell megszüntetnem. Ilyenkor tudnak a szülők és a pedagógusok meglepődni, hogy ez a kisfiú, hogy tud táncolni, énekelni, mennyire szeret szerepelni, pedig ezt otthon vagy az óvodában sohasem csinálta. Nagyon érdekes helyzet.
Ezt én is alátámaszthatom, saját tapasztalatommal. Tavaly rendeztünk egy gyerek zsúrt, ahol az egyik kislányt, akit csendes, szerény gyereknek ismertünk, vallásos nevelést kapott otthon és az iskolában is, a karaoke-show-n lesöpört mindenkit. Ő volt a sztár!
Az ember alaptermészetét nem lehet megváltoztatni. Ha valakiben megvan ez a vágy, hogy ő egy karaoke showban mennyire jól tud énekelni, akkor hiába van neki vallásos családja, hiába kap vallásos nevelést. Akkor is meg lesz ez a kis szikra, és ma a világ alkalmas arra, hogy ezeket a szikrákat lángra gyújtsa. Ha megjön az alkalom, akár egy ilyen kis magán-partyn, akkor ő ezt igenis ki fogja magából adni.

A szerepjátékról

Ezek szerint mindig a helyzetnek megfelelő szerepeket játszunk.
Igen, mindenki szerepeket játszik, kevés az olyan ember, aki önmagát tudja adni. Itt az ember szóba, számomra mindig beletartoznak a gyerekek is. Annyi különbséggel, hogy sokkal tisztábbak, sokkal őszintébbek, nincsenek meg bennük azok a gátlások, amik a felnőtt emberekben kialakulnak. Ami miatt ezek kialakulnak - az az iskola. Ezzel nem tudok mit csinálni, ez így van. Az óvodában talán még nem, ott még lehet felszabadult, vidám a gyerkőc. Az iskolában aztán jól megnevelik, és a szülők még rátehetnek erre. A gyerekek isszák magukba az információt, ez a dolguk. Alapvetően tanulásra vannak beállítva. Szerintem erre kellene nekünk felnőtteknek jobban odafigyelnünk, hogy ezt ne akadályozzuk. Gondolok például arra, hogy egy egészen kicsi gyerek lever az asztalról egy poharat, és a pohár összetörik. Nem szabad megszidnunk érte, ugyanis még nincsen a tudástárában az az információ, hogy hogyan néz ki az, amikor egy pohár leesik és összetörik. Kíváncsi rá, meg akarja tudni. Sokkal inkább az lenne a dolgunk, hogy megmutassuk ezt neki, ellenőrzött körülmények között. „Figyelj, a pohár az így törik össze, de neked ezt nem szabad csinálnod a saját poharainkkal, mert akkor nem marad poharunk.” Ha ezt megtesszük, akkor onnantól kezdve nem lesznek olyan problémáink, hogy lever egy poharat, vagy lelök egy tálcát. Ez már egészen kis korban működik. Van a gyerekeknek egy „Miért?” korszaka. Ez egyetlen egy dolog miatt van, a nyelvet tanulja a gyerek! Azért kérdezi, hogy „Miért?”, mert azt akarja, hogy beszéljünk hozzá, és ha beszélünk hozzá, tanulja a szavakat. Ha abbahagyjuk a mondatot, akkor azonnal megint megkérdezi, hogy „Miért?”. A másik hasonló korszak a „Mi az?”, ez kicsivel hamarabb van, mint a „Miért?”. Az, hogy egy dologra többször rákérdez, nem amiatt van, hogy minket idegesítsen, hanem meg akarja tanulni. A felnőtt ember is úgy tanul, hogy ismételgeti magában a verset, vagy bármit. A nadrágom gombjára hatszázszor kérdezi, hogy „Mi az?” Utána másra mutat, aztán megint visszatér rá. Ahányszor kérdezi, annyiszor kell neki mondani, hogy „Ez gomb.”.
A szerepjátszás ösztönös dolog, amit minél jobban csinál valaki, annál jobban boldogul, vagy valami más?
Az az érzésem, hogy az ember genetikailag állat. Kicsivel többek vagyunk, mint az állatok, hiszen ezt végig tudjuk gondolni. Alapvetően vannak ösztöneink, és vannak céljaink. Az állati ösztöneink és céljaink azt diktálják, hogy minél sikeresebbek legyünk. Mi legyünk a legerősebbek, legügyesebbek, és mi tudjunk a leghamarabb szaporodni, mi tudjunk a családunkról legjobban gondoskodni. Ez az állatoknál is így van. Ezért a legjobbak akarunk lenni. Mit gondolunk legjobbnak, legerősebbnek? Azt, amit gyerekkorunkban látunk a szüleinktől. Ha az édesapám vasutas, és arra büszke, akkor biztos vagyok benne, hogy én már gyerekként vasutas akarok lenni. De jobb akarok lenni, mint az édesapám, én akarok lenni a legjobb. Ezt a szerepet az én életemben a bátyám játszotta. Előadóművész volt, és nagyon jól csinálta. Amikor én is belekerültem ebbe, akkor én is nagyon jól akartam csinálni. Ugyanazokat a sikereket akartam elérni, amiket ő. A szerepeket azért játsszuk szerintem, hogy elhitessük a környezetünkkel, hogy mi vagyunk a legjobbak. Ezért még alkalmazkodni is képesek vagyunk az adott környezethez, hogy azon a társaságon belül legyünk mi a legjobbak. Ehhez felvesszük annak a környezetnek a szokásait. Ez otthon is, a baráti társaságban is és a munkahelyen is másképp van. A gyerekkel ugyanez van.

A maszk

Mi a szerepe a jellegzetes bohóc maszknak?
Amikor megjelenek a gyerekek előtt, akkor szerepet kell játszanom. Olyan figurát, aki ember, de mégsem igazán, valamiféle mesefigura, vagy rajzfilmfigura, aki ebből a helyzetéből adódóan sokkal felszabadultabb, nyitottabb és őszintébb, mint egy normális ember. Így megvan az okom rá, hogy én hülyéskedhessek, bohóckodhassak azáltal, hogy rajtam van a jelmez. Sokat segít a játékban is. Egyébként sem vagyok egy túlságosan gátlásos ember, a magánéletben is egy elég vidám alak vagyok, de sokkal könnyebb felvenni a kapcsolatot a gyerekekkel úgy, hogy megvan ez a figura. Egyszer voltam egy castingon, ahol bohócokat kerestek. Bohócruha nélkül kellett eljátszanom egy kis jelenetet. Mondtam nekik, nem biztos, hogy menni fog, mert nincsen rajtam a ruha. Akkor már 12 éve voltam bohóc és még nem játszottam bohóc szerepet bohócruha nélkül! Végül is sikerült.
Előadás előtt hogyan készülsz a szerepre?
Olyan nagyon nem kell rá készülnöm. Alaphelyzetben megvan bennem a humor és tudok gondolkodni a gyerekek fejével. Tudom azt például, hogy ezzel a teáscsészével mit csinálna egy négy éves, egy hat éves vagy egy nyolc éves gyerek. Lehet belőle repülőcsészealj, vagy sapka a fejemen és már lehet is játszani. Megszemélyesítődik a csészealj, és már kommunikálhatunk is a teáskancsóval. Játszhatunk a gyerekek ruházatával, a sajátommal, a testrészeinkkel, rengeteg játék lehetőség van. És ez ott azonnal kijön. Minden emberben megvan a régi gyerektudat, csak meg kell próbálni felszabadítani. Nekem ebben segít a maszk. Sok apából kijön ez a dolog, ha ott van a gyereke. Gyakorlatilag azokat a bohóctréfákat csinálja, amiket én is csinálok a színpadon. Szoktam is hergelni az előadásokon a szülőket, ha ott vannak, hogy igenis tessék bohóckodni napi rendszerességgel! Nem csak a gyereknek tesz jót, hanem a szülőnek is.

A jelmez az image része

A honlapodon láttam, hogy mindig ugyanabban a ruhában vagy. Ez a Ricsi bohóc image része?
Pontosan így van. Ez a Ricsi bohóc, mindig így néz ki, és nem is nézhet így ki más bohóc, mert le van védve. A név is, a dizájn, a logó, minden. Ennek ellenére lopják. Csináltak olyat, hogy nem Ricsi bohóc, hanem Kicsi bohóc, olyat is csináltak, hogy a televízióból ismert Kicsi bohóc. Egy cirkusz hirdette így a műsorát. Viszonylag rendszeresen megjelentem a televízióban beszélgetős műsorokban, illetve a Budapest TV-nek van egy „Mesezug” című műsora. Szerepeltem rádiókban is, az újságok is írtak rólam. Ennek ellenére nem ismer mindenki, de ez nem baj, mert nagyon sokan ismernek. Azok, akik ismernek, 98 %-ban szeretnek is, legalábbis ezt érzem, ezt jelzik vissza. Ők a jelenem és a közeljövőm. Ez így abszolút működik.

Nekem úgy tűnt, Ricsi bohóc a helyén van. Még rengeteg mondanivalója lett volna, ám nekem el kellett rohannom egy állásinterjúra. Hiába, az amatőr újságírónak kell egy munkahely, ahol eljátszhatja a profit.