„Élem azon nők életét, akik maguk akarják kézbe venni sorsukat”

Zoltán Zsófia

 

Talán úgy véljük, hogy sok mindent tudunk Endrei Juditról, vagy legalábbis tudtunk, amikor még hetente találkozhattunk vele a televízió képernyőjén. Azzal az értékrenddel és stílussal, amit ő képvisel, a mai kor médiája nem tudott mit kezdeni. Így nagy levegőt véve, 1998-ban ő állt fel és hagyta ott a Magyar Televíziót. A váltás után nem hagyta magát sodortatni, hanem új vállalkozásba kezdett. Ma szerteágazó tevékenységekben találja meg az örömöt és a kiteljesedést. Fő szerepének az anyaságot tartja (két lánya van, Nóra 15; Laura 12 éves), emellett könyveket ad ki, Szentendre kulturális életének egyik motorja és húgával együtt önismereti stúdiót vezet. Ezekről a szerepekről beszélgettünk vele egy hangulatos budapesti cukrászdában.

- Jelenleg az egyik fő tevékenységed az írás és a könyvkiadás. Hogyan született meg benned a könyvírás ötlete?

EJ: Mindig is szerettem olvasni, a Szegedi Tanárképző Főiskolán is magyar-orosz szakon végeztem. Bár soha nem tanítottam, a könyvek iránti érdeklődésem mindvégig megmaradt. Miután eljöttem a televíziótól, egy vacsorán azt a kérdést szegezte nekem egy barátom, hogy miért is nem írok. Először szabadkoztam, de valami nem hagyott nyugodni, mert 1999-ben végül megszületett az első könyvem, az Anno 2000. Ebben azokról a kérdésekről, témákról írtam, amelyek akkoriban izgattak, egyebek között az újrakezdés, a párkapcsolat, a nő szerepe az ezredforduló tájékán. Félre ne értsen senki, ez nem egy feminista könyv, csak izgatott és izgat a mai napig, hogyan találhatja meg - az én esetemben - egy középkorú nő az egyensúlyát ebben a világban. Azóta elkészült a Mindörökké nő, a Mindörökké férfi, a Sztárdiéta és a Női aforizmák és bölcsességek könyve. A könyvek „team-munkában” születnek: a húgom, Kurdics Erika segít az anyaggyűjtésben, Székely András kultúrtörténész a kultúrtörténeti részek kidolgozásában, én pedig az interjúkat készítem. A szerkesztés és a könyv végleges formába öntése is az én feladatom.

- Mennyit változott benned ez idő alatt a nő szerepének megítélése, képe?

EJ: Az összegzés már az első könyvben megszületett, de sok minden felerősödött azóta. Saját életemben például az, hogy megtanultam dönteni. Sokkal bátrabban teszem ezt, mint néhány évvel ezelőtt. Számomra a televízió melegséget adó búra volt: mindig olyan főnökeim voltak, akik irányítottak, terelgettek, segítettek, így nem kerültem sokszor éles döntéshelyzetbe. Az utóbbi évek arra is megtanítottak, hogy szembe kell néznem a döntéseim következményeivel. A sikerek mellett persze kudarcok is értek, de megtapasztaltam azt, hogy a hibákból is sokat lehet tanulni. Alapvetően optimista vagyok, biztos, hogy ez segít a továbblépésnél.

- Voltak nagy kudarcaid? Mi a titka az újrakezdésnek?

EJ: A televíziót és az ezzel járó életformát nehezen hagytam ott. Hiába volt a saját döntésem a "válás", nehéznek tűnt az újrakezdés. Magam körül látom, és érzékenyen érint, hogy a korombeli nők sokszor szembesülnek az újrakezdés problémájával: egy munkahelyváltás, egy válás, egy bizonyos életkor, vagy társadalmi szerepváltás után...

- Neked hogyan sikerült talpra állni?

EJ: A gyerekek nagyon nagy erőt adtak, értük mindenre képes vagyok. Fontos volt, hogy harmonikus környezetben neveljem fel a lányaimat, akik kamaszok lévén már elkezdték a maguk útját járni.

- Hogyan lehet két kamaszodó lánynak átadni a harmonikusan megélt nőiség élményét?

EJ: Minél több együttléttel. Az időbeosztás döntés kérdése a nő részéről. Nekem ugyan segít a kötetlenebb munkaidő is, de fontosnak tartom a reggeli-esti együttléteket, beszélgetéseket. Azt hiszem, a személyes példa a legfontosabb: ha ők azt látják, hogy nekem sikerül az egyensúlyt megtalálni, ez a példa hatással lehet rájuk.

- Hogyan teremted meg ezt az egyensúlyt? A különböző szerepeket hogyan egyezteted össze?

EJ: Sokszor érzem kevésnek a nap 24 óráját, többször lenne igényem a pihenésre. A gyerekekkel és a vállalkozással kapcsolatos teendők sok munkát adnak, de szerencsére megvan bennem hozzá a kellő dinamizmus is. A lányok az elsők, ám vannak olyan időszakok, amikor a munkával  kell többet foglalkoznom (pl: egy könyv kiadási fázisa, egy rendezvény szervezése...). Ilyenkor szerencsére számíthatok a nagymamára, pótmamára vagy a papájukra.

- Mit jelent Neked az egyensúlyi, az "ideális" állapot?

EJ: Alapvetően azt, ha jól érzem magam a bőrömben. Lényeges, hogy a gyerekek számára biztos alapot nyújtok és ők is nekem. A munkában pedig a közvetlen munkatársak elismerése számít. Az emberek, a nézők szeretete is fontos, most érzem, hogy mennyien megszerettek a televízió által. Nagy szenvedélyem még az utazás, belföldön és külföldön egyaránt.

- A húgoddal együtt alapított Perla Stúdió ötlete honnan származik? Mivel foglalkoztok pontosan?

EJ: A stúdiót Erikával együtt hoztuk létre és ő az, aki szakmailag kézben tartja. Önismereti foglalkozásaink vannak, de segít nekünk az ország egyik legjobb feng-shui szakértője, Horváth Mária is. Azokat az embereket, főként nőket szeretnénk megerősíteni az életükben, akik vállalkoznak arra, hogy a sorsukat jobbra fordítsák. Sok hasonló jellegű iskola létezik manapság, de mi nem külsőségekben akarjuk befolyásolni a hozzánk fordulókat, hanem belülről tanítjuk meg építkezni őket. Alapvetően fontos az önismeret, önmagunk felvállalása.

- Sikere van a stúdiónak?

EJ: Igen, hiszen kortünet, hogy sok nő alulértékeli önmagát, főleg az én korosztályomból. Ennek persze nem kedvez, hogy a 40-es, 50-es korosztály képviselőit minden területen könnyedén cserélik ki fiatalokra. Nem könnyű ma Magyarországon hitelesnek maradni, örökérvényű  erkölcsi normák szerint élni. De azt hiszem, nekem nem a nyavalygás a feladatom, hanem, hogy megtaláljam a hozzám hasonló élethelyzetben lévő embereket, nőket. A Perla Stúdió a személyiség és az önismeret fejlesztését tartja a legfontosabb célnak.

- Cserélnél a mai fiatalokkal?

EJ: Nem biztos, hogy szívesen lennék ma fiatal. Ma a nők zöme iszonyúan túlterhelt, több szerepben kell egyszerre megfelelniük. Én bejártam már az utam nagy részét, de még sok tíz évre elegendő energiát érzek magamban.

- Ezt az energiát honnan nyered? Volt olyan női példa, aki nagy hatással volt Rád az életedben?

E: Elsősorban az édesanyám, akit sajnos tavaly elveszítettünk. Azt, hogy én a saját utamat így tudom járni, elsősorban neki köszönhetem. Tiszatenyőn, ahol felnőttem, ő volt a falu lelke: amellett, hogy az iskolát igazgatta, mindent megszervezett a környezetében. Erős, nyitott személyiség volt. De a nagymamám is nagyon jó példa arra, hogy diploma nélkül is lehet valaki végtelenül intelligens, nyitott ember.

- A férfiak szerepe milyen volt a családban?

EJ: Édesapám szigorú ember volt, de lehetett vele játszani, bolondozni is. A szüleim kapcsolatában viszont anyu volt a dominánsabb. Azt vettem észre, hogy sokszor én ugyanezt viszem tovább a kapcsolataimban. Ez akkor okoz nehézséget, ha két domináns személyiség találkozik, mert azt a kapcsolatot nem lehet megúszni viharok nélkül...

- Visszanézve -  mi lenne a legnagyobb siker az életedben? Mire lennél a legbüszkébb?

EJ: Ha a gyerekeim megtalálják a harmóniát az életükben: ha ki tudnak teljesedni egy társ mellett és a munkájukban. Azt hiszem, ez lenne számomra is a legnagyobb siker.