Kedves Barátunk, Jelenlegi és Jövendő Harcostársunk! Számunkra a “harcos” fogalom egyfajta minőséget jelent – a Szív és az Erő együttes alkalmazásában létező, Tiszta Célokért tenni vágyó létezőt.Természetesen, ha még így sem vállalható a jelző – az sem probléma. A lényeg a szándék tisztaságában rejlik. A tenni akarásban. A Világnak szüksége van a pozitív erőre, hiszen a hangsúlyok eltolódtak, az értékek válságba kerültek, az emberek többsége téves úton jár. Nem fontos, hogy itt és most elmélyüljünk azon intő jelek taglalásában, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy az egyensúlyteremtés ideje beköszöntött: valamennyien tisztán látjuk. A kérdés már csak az: készek vagyunk-e tenni azért, hogy másképp lehessen? Van- e bennünk kellő elszántság, hogy ébresztőt fújjunk azoknak, akik még nem eszméltek fel – és példát mutassunk nekik? „Ragyogni a megélt mindennapokban: ez a leghitelesebb tanítás. Példát csak azzal mutathatunk, ahogyan mi magunk járjuk az utat, amit lélek-síkon, születésünk előtt felvállaltunk, fejlődésünk érdekében. Szeretettel, örömmel, tettre-készséggel, tudatossággal”. - Cs. Szabó Virág - (Forrás: fenypontblog.blogspot.com) A Fénypont Kreatív Műhely Közhasznú Alapítvány elsődleges célja, hogy „találkahelyet” biztosítson azok számára, akik az összefogás erejében hisznek, és így kívánnak tenni egy jobb világért. Ahhoz azonban, hogy a kinti Világban szeretettel tudjunk munkálkodni, szükséges, hogy odabent is békében éljünk Önmagunkkal. Minden emberi létező tehetséges „valamiben”. Ezt a „valamit” kell megtalálni, és felvállalni ahhoz, hogy a belső erő gyakorlati szinten is megmutatkozhasson.   © Copryght: Minden jog fenntartva, Fénypont Kreatív Műhely 2009 folytatás... ELINDULT KÉPZÉSEINKKEL FOGLALKOZÓ WEBLAPUNK IS! SPECIÁLIS EGYÉNI KÉPZÉSEK ÍRÁS ÖNISMERET ÚJSÁGÍRÁS BŐVEBBEN